Te kire hallgatsz?
"Egy férfi haladt kocsijával az úton. Fáradt volt és nyűgös. Kedvtelenül meredt maga elé, igyekezett kikerülni a szeme elé kerülő kátyúkat. Ránézett az órájára, majd elhúzott szájjal csóválta meg fejét. Ha így halad, alig fog odaérni a találkozóra. Kicsit beletaposott a gázba, majd ráfordult arra az útszakaszra, amely nyílegyenest vezetett kilométereken át. Unottan dobolt a kormányon, mikor megpillantotta a távolban felé igyekvő autót. Ahogy egyre közeledett, észrevette, hogy az nem a saját sávjában halad, hanem egyenesen vele jön szembe.
- Vigyázz! Menj át a másik sávba! Neked fog jönni! - szólt egy csendes, de határozott hang a bensőjében.
- Nem megyek! - mondta makacsul kapaszkodva a kormányba - Ő az, aki rossz helyen megy! Menjen át ő!
- Ne foglalkozz most azzal, hogy neki hol kéne mennie! - jött rögtön a válasz - Ha te nem mész át, összeütköztök! A másik sávban nem jön semmi szembe! Légy bölcs, és menj át!
A két kocsi közötti távolság egyre csökkent, de egyikük sem váltott oldalt. A férfi idegesen feküdt rá a dudára.
- Menj át! Már nincs sok idő! Tedd meg! - szólt az előbbi hang.
- Nem! - a férfi már szinte hisztérikusan kiáltott. - Neki kell átmennie! Miért én tegyek plusz kanyart, mikor ő nem megy szabályosan?
A távolság elfogyott. A férfi az utolsó pillanatban mégis elrántotta a kormányt, de a két kocsi hatalmas csattanással egymásnak ütközött. Vér. Vér volt mindenütt. A kiérkező mentősök küzdöttek a két ember életéért. Az egyikben egy harmincas éveiben járó férfit találtak, a másikban egy hasonló korú nőt. A nő kocsijának kormánya le volt zárolva, ezért nem tudott kitérni, sosem tudták kideríteni, miként indult el így azon az útszakaszon. A másnapi lapok két ember halálhírét közölték, akik egy tragikus balesetben vesztették életüket. Haláluk értelmetlen és megrendítő volt."
A teremben csend uralkodott néhány másodpercig, majd az egyik diák tétován feltette a kezét.
- Nem értem, hogy a férfi miért nem ment át a másik sávba, miért ragaszkodott annyira az igazához?! Hiszen az élete múlott rajta!
A professzor szomorkásan elmosolyodott, majd válaszolt.
- Tudjátok, sokszor mi keresztények is úgy viselkedünk, mint ez a férfi. Azért olvastam fel nektek ezt a történetet, hogy tanuljatok belőle, és mindig legyen a szemetek előtt, ha hasonló helyzetbe kerültök. Tegye fel a kezét az, aki már került olyan helyzetbe, hogy valaki megbántotta őt vagy valami rosszat tett vele, és hatalmában állt volna ennek következményeit megváltoztatni és kiküszöbölni, de mégis inkább a sértődést, a rossz következményt választotta, mondván az tegye jóvá, aki a hibás volt!
A teremben lassanként az összes kéz a levegőbe emelkedett. A professzor tovább folytatta.
- Az ember szereti a maga igazát kergetni, sokszor még annak árán is, ha a gyakorlatban ez negatív kimenetellel jár. Ebben a helyzetben a szemben jövő autó haladt a rossz oldalon, a férfi pedig a jón, mégis mindketten elvesztek. A férfi a saját igazát választotta az élet helyett. Isten próbált neki szólni, hogy menjen át a másik oldalra, de ő nem hallgatott rá, úgy gondolta, ő jobban tudja mi az igazság, mint az Úr. Sokszor vagyunk mi is így keresztény utunkon. Mások megbántanak minket, keresztezik utunkat, s az Úr hiába ad kimenekedést a helyzetből, mi nem akarjuk elfogadni, hanem a saját igazunkat kergetjük, amit mi tartunk igazságosnak. De kérdem én: megment-e minket ez a fajta igazság? Életben maradt-e a férfi azért, mert ő a jó oldalon ment a kocsijával és a másikat hibáztatta? Higgyétek el, hogyha az Úrra hallgatunk, ha rá figyelünk, akkor és csak akkor tudunk menni sértetlenül utunkon! Lehet, hogy ehhez az kell, hogy szemet hunyjunk mások hibái felett, de tudnunk kell, hogy nekünk mindig Istenre kell hallgatnunk, akármi történjék! Ő nem úgy fog megítélni minket, hogy ki a hibás az adott helyzetben, hanem hogy mi hogy viszonyultunk az ő szavához, az ő törvényéhez. Mindemellett pedig nem tudhatjuk, hogy a másik milyen okokra visszavezethetően viselkedik úgy, ahogy. Tehát igyekezzetek úgy élni, hogy ne a saját igazatokat keressétek, hanem az Úr igazságát! Higgyétek el, hogy életetek így lesz igazán teljes és boldog!
A diákok elgondolkodva, csendesen ballagtak ki a teremből. A professzor szelíden nézett utánuk. Sok harcon ment keresztül, mire megértette, az Úrra hallgatva sokkal szebb utakon tud haladni, mint saját egóját követve.