Szellemi öltözet

     Történt már veled olyan, hogy azt hitted, erős vagy és könnyen kezelni tudod már a korábban téged kínzó gyengeségeket, majd hirtelen valami vagy valaki mintegy varázsütésre újból előhozta benned azt az ismerős, rossz érzést? Mintha egy fazék forró vizet öntenének rád valahonnan felülről, ami szép lassan végigcsorog rajtad és újra beléd áztatja azokat a szinte már elfeledett gyötréseket! A fejed fölött harcigépek cikáznak, és csak úgy lövik ki feléd a negatív, romboló gondolatrakétákat! Eleinte könnyen félrehajolsz, próbálod kizárni a nevetséges vádlásokat, na de aztán jönnek azok, amelyekben van némi igazság! Persze csak "némi", de mire ezt felfedeznéd, már rég megengedted, hogy szikrát gyújtson fejedben, és észre sem veszed, ahogy eltűnik róla az i kezdőbetű, hogy a maga teljességében rombolhasson. Még azt is elhiteti veled, hogy te vagy az egyedüli, akit megtámadnak, hogy gyenge és defektes vagy, azért tudnak téged megsebezni! Ó, ha egyszer mernénk őszinték lenni egymással a fejünkben zajló csatákkal kapcsolatban, rájönnénk, hogy ez mekkora hazugság! Ó, ha látnánk, hogy mennyien küzdünk ugyanazzal a problémával, miközben még azt is gondoljuk, hogy milyen bölcsek vagyunk, hogy elrejtjük a másik elől "egyedi" hibánkat, nehogy leterheljük vagy megbotránkoztassuk őt, miközben lehet éppen egy megsebesült bajtársat vagy egy két lábon járó segélycsomagot hagyunk magunk mögött!

    Emlékszem, gyermekkoromban hogyan figyelmeztettek a felnőttek, hogy ne hadonásszak a körülöttem szálldosó darázs felé. - Ha nem bántod, ő is békén hagy! - mondták. Talán ez az a felfogás, ami sokunkban téves eszmeként megálljt indít az ellentámadásra. Talán ha nem piszkálom, észre sem vesz, vagy ha nekimegyek, úgy megcsíp, ahogy sosem tette volna egyébként! Na de mi van akkor, ha az a darázs a szobádban van és a gyermeked ágya felé andalog éppen? Hát nem csapod le azon nyomban? Nem érzed, hogy az elméd, a szíved az nem a szabad ég alatt lévő közterület, hanem a saját tulajdonod, ahonnan neked kell kitessékelned a nem kívánatos kártevőket? Nem látod, hogy milyen veszélyes rád, de nagyobbat mondok, még a szeretteidre is? Ha egy kis darázs ellen gondolkodás nélkül nekimész veszélyes volta miatt, miért nem teszed ugyanezt meg a szellemvilág fertőző disznóival szemben? Ó, én nagyon jól tudom, hogy mindig akad az ember elméjében egy jól hangzó kifogás! Én is mindig találtam, nem is kellett sokáig keresgélnem. De egyik éjjel olyan álmot láttam, ami nagyon elgondolkodtatott.

     Nagyokat ásítva ébredtem azon a szombat reggelen, s bár hétvége volt, ahogy magukhoz tértek agytekervényeim, rögtön elkezdtek zakatolni az aznapi teendőimet sorolgatva. Annyira elmerültem gondolataimban, hogy csak pár másodperc múlva vettem észre a fotelben ülő alakot.

   - Albert! - kiáltottam fel vidáman, miután felismertem korábbi álmaim főszereplőjét. - Nahát, most álmodom?

        - Valahogy úgy. - válaszolta mosolyogva.

     - És ma mit fogunk megnézni? - kérdeztem kíváncsian, mert tudtam, ha Ő jelenik meg, biztosan érdekes és tanulságos dolgokat fog mutatni nekem.

        - A ruhásszekrényedet! - intett fejével a szobámban lévő gardrób felé.

      Belecsúsztattam lábam meleg mamuszomba, odacsoszogtam az említett helyiséghez és kinyitottam ajtaját. Azt hittem, Albert arra céloz, öltözzek fel, de a szekrénybe pillantva láttam, hogy saját öltözékem helyett eddig nem látott, furcsa ruhadarabok vannak a polcokon. Maga a helyiség is jóval nagyobb volt, s csodálkozva vettem észre, hogy egy ajtó is árválkodik az átellenben lévő fal közepén. Ahogy elkezdtem vizsgálgatni a polcok tartalmát, éreztem, hogy valaki vihorászva egy kalapot nyom fejemre. Az oldalt lévő egész alakos tükörben megláttam, hogy két tenyérnyi, fekete pamacsra emlékeztető kis lény száll vissza az egyik ruhahalom mögé. Hirtelen félelem és aggodalom fogott el, s elkezdtek cikázni gondolataimban az évekkel ezelőtt kapott mély sérelmek, bántások emlékei. Ekkor két másik fekete lény egy gyönyörű, színes mellényt hozott elém. Engedelmesen felnyújtottam kezeimet, s ők azon nyomban rám húzták azt. Rögtön eszembe jutottak az elmúlt hét igazságtalanságai, és elkezdtem gondolkodni azokon a pásztorom ellen szóló elméleteken, amiket a minap olvastam az újságban. Mi van, ha tényleg van bennük igazság, és nem bízhatom meg többé a vezetőmben, aki eddig oly sok mindenben segített nekem? Alig gondoltam végig ezeket, máris ott termett két másik pamacsocska egy pár hegyes végű cipővel. Megadóan leültem az egyik polc elé, s már nyúltam volna értük, hogy felvegyem lábaimra, mikor meghallottam Albert torokköszörülését.

    - Mondd, azokat tényleg mind fel szeretnéd venni? - kérdezte tőlem felhúzva szemöldökét.

        - Őőő... miért, van más választásom? - kérdeztem kissé bambán.

      - Hát hogyne volna! Minden reggel van választásod! - felelt mosolyra húzva száját, majd odasétált egy akasztós szekrényhez, amit eddig észre sem vettem.

       Mikor odamentem mellé, kinyitotta ajtaját, s én kíváncsian belekukucskáltam. Egy komplett ruha-összeállítás állt ott. Egy fehér, hosszú vászonruha; egy aranyból szőtt mellény, amit kívülről kis páncéllemezek fedtek; egy vastag, fehér öv, rajta aranycsattal; egy rózsaillatot árasztó kardigán; egy szép bőrcipő, egy piros kalap, egy aranygyűrű, illetve egy bőrtarisznya.

    - Azt hiszem, inkább ezeket szeretném viselni! - mutattam rá az előbb felsorolt ruhadarabokra.

       - Ahhoz először le kell venned, amit a pamacsok rád húztak! - válaszolt Albert.

     De ahogy megpróbáltam eltávolítani a kalapot, éreztem, hogy két oldalról valami visszatartja azt. Nem lepődtem meg, mikor megláttam a tükörben, hogy két fekete szőrmók csüng a két fülemnél.

        - Mit tegyek? - fordultam Alberthez.

     - Parancsolj rájuk! - válaszolta, mintha ez a megoldás lenne a legtermészetesebb dolog a világon, és igazából be kell látnom, tényleg furcsa, hogy nekem ez nem jutott eszembe.

     Tétován rájuk szóltam, mire elkezdtek ugyanúgy kacarászni, mint mikor az adott ruhadarabot a fejemre húzták. Kissé erélyesebben megismételtem parancsom, mire láttam, hogy megszeppennek, és néhány újbóli felszólításra kénytelen-kelletlen visszarepültek búvóhelyükre. Amint megszabadultam tőlük, gyorsan le is vettem fejemről a kalapot. Albert megvárta a gardrób előtt, míg teljesen átöltözök. Mit ne mondjak, biztosan furcsának tűnne neked az az öltözet, amit ebben az álomban viseltem ezután, de ott valahogy természetes volt, hogy ebben érzem jól magam.

       - És mi van az ajtón túl? - kérdeztem Alberttől, miután visszahívtam a helyiségbe.

       - Gyerünk, nézzük meg! - mondta, beteljesítve válaszához fűzött reményeimet.

       Ahogy benyitottunk úgy éreztem, mintha egy óriási szállodába léptem volna be. Egy hosszú folyosó látványa tárult elém, jobbra-balra sok-sok ajtóval. Megannyi fekete szőrpamacs keringett ide-oda, látszott, hogy serény munkában vannak. Albert a legelső ajtóhoz invitált. Mikor beléptünk, teljesen letaglózott a látvány, ami szemem elé tárult. A szoba hatalmas falai telis-tele voltak képekkel és apró írásokkal, amiket az éppen bent lévő pamacsok lázasan tanulmányoztak, időnként belefirkantva apró kis jegyzetfüzetükbe. Mikor egy oldalt teleírtak, a lapot letépve odarepültek a szoba közepén dolgozó társaikhoz, akik mind egy-egy furcsa asztalnál ültek. Láttam, hogy amint kezükbe vették a tanulmányt, elkezdték dörzsölgetni azt, egyre gyorsabban és gyorsabban, mígnem kezeik közül egy vékony fonalszál indult ki az asztal lapjára, amit egy másik dolgozó gondosan feltekert egy hengerre. Mikor a lapból elkészült a fonalgombolyag, egy újabb munkás kezébe vette, s kirepült vele az ajtón.

       Alberttel odasétáltunk a falhoz, hogy körbejárva megnézhessük, mi is van ráfestve. Az egyik oldalon egy részletesen megrajzolt családfát láttam. Döbbenten vettem észre, hogy a legalsó kép engem ábrázol, majd generációkra visszamenőleg az őseim tekintete nézett vissza rám. A képek körül egy-egy kis körben feliratok voltak: cselekedetek, jellemvonások, betegségek, átkok, áldások, erősségek, gyengeségek, démoni csoportosulások, s megannyi más fogalom. Albert odavitte ujját az egyik dédszülőm melletti cselekedetek című körre, mire az egy golyóhoz hasonló módon felgurult a fal tetejéhez, s mint egy tekercs legördült, beterítve a szoba egész oldalát. Megdöbbenve láttam, hogy dédnagyapám összes cselekedete fel van jegyezve. A lista vége felé felfedeztem olyanokat is, amelynek magam is szemtanúja voltam gyermekkoromban. Albert ezután az átkok című körre tette rá a kezét, mire az is felgurult, s mint egy átlátszó lapra írt tekercs gördült le. Megrendítő volt látni, ahogy a rossz cselekedetek kiegészülnek az azt követő átkokkal. Mindemellett különálló átkok is meg voltak nevezve.

       - Ezek miért szerepelnek külön? - kérdeztem.

     - Azokat nem a saját cselekedeteivel szerezte, hanem a nemzetéből, őseiről rámaradt átkokat jelzik. Tudod, harmad- és negyedíziglen! - emlékeztetett szomorú sóhajjal, majd a fal aljához ért, mire a lap visszatekeredett, a golyók visszagurultak eredeti helyükre, én pedig arra gondoltam, mennyire nem szabad ellankadnom és félvállról vennem az átkok megtörését.

        A szoba középső falán az én életemről voltak információk. Hátborzongató volt látni, hogy minden, minden össze volt gyűjtve rólam! A cselekedeteim, a bukásaim, győzelmeim, az engem ért jó és rossz benyomások, a reakcióim ezekre (az arcom rezdülései, mimikáim is ott szerepeltek), és rengeteg más egyéb. A legmegdöbbentőbb az volt számomra, hogy az egyik golyóból legördülő információhalmaz az eddig kimondott és leírt szavaimat tartalmazta. Ahogy néztem az írást, érdekes dolog történt. Mintha egy láthatatlan ceruza ment volna végig a falon, és sorra húzta volna át a neki nem tetsző szavakat.

       - Mi történik? - kérdeztem Albertet.

      - Ezek azok a szavak, amiket megbántál és megvallottál az Úr előtt, ezért kitörlődtek az életed történetéből, ugyanúgy, mint a bűneid, amiket Jézus vére lemosott rólad. - válaszolt Albert.

       Bár a láthatatlan ceruza kiadós mennyiséget áthúzott, maradtak olyanok, amiket már el is felejtettem, de semmiképp sem szerettem volna ott látni. Talán akkor szembesültem életemben először igazán komolyan azzal, hogy milyen súlya van a kimondott és leírt szavaimnak.

      A szoba harmadik falán az emberi természetről, a negyediken pedig az egyházról volt leírva egy rendkívül összeszedett tanulmány. Megdöbbenve olvastam az emberiség és az egyház bomlasztására összegyűjtött stratégiákat, amelyek közül jó néhánynak fel tudtam idézni megvalósulását a saját életemben megtapasztalt eseményekben. Mintha hirtelen lámpát gyújtottak volna a fejemben, eszembe jutott egy régi emlék. Hát az is az ördög műve volt? Pedig mi azt hittük, hogy mennyire jól és bölcsen cselekszünk, miközben végig az orrunknál fogva vezetett! Megosztottam Alberttel a bennem viaskodó gondolatokat, mire odalépett hozzám, kivette a tarisznyámban lévő könyvet, fellapozta, és megkért, hogy olvassak fel neki egy részletet. Miután megtettem, elképedve eszméltem rá, hogy a fegyver az ördög támadása ellen végig ott volt a Bibliámban, csak éppen nem azt az igét kerestem, amit az Úr akart ajánlani, hanem azt, ami az én igazamat támogatta meg. Mondhatom, szívbe markoló lecke volt ez számomra! De ahogy már megszokhattam, Albert nem korholt, akkor sem, mikor megtehette volna! Nem, Ő sosem kárhoztatott, mindig csak rámutatott arra, ha rossz úton jártam, és szelíden vagy keményen, de szeretettel visszakormányzott a helyes ösvényre.

     Döbbenten követtem Albertet a második szobába, ahol a reggel fejemre húzott kalaphoz hasonlókat gyártottak éppen a fekete pamacsok. Láttam, hogy a terem falára ki van téve egy fénykép arról az Úrtól kapott piros kalapról, amire végül lecseréltem. Így, hogy jobban megnéztem, könnyen felfedeztem a hasonlóságot a hamisítvány és az eredeti között. Ekkor kinyílt az ajtó, és a bejövő fekete lény egy újonnan elkészült fonalgombolyagot adott át az egyik itt dolgozónak, aki belefűzte a kezében tartott tűbe, majd elkezdte körbehímezni vele az egyik fejfedőt.

       - Mire valók ezek a kalapok? - kérdeztem Alberttől.

     - Az ördög próbálja általuk leuralni a gondolataidat. Vissza tudsz emlékezni olyan helyzetre, mikor a semmiből felmerültek benned olyan képzetek, amelyek teljesen ésszerűnek tűntek arra, hogy elemezd őket, ám minél inkább bölcselkedtél rajtuk, annál inkább felzaklattak?

    - Hajjaj, elég sokszor volt már ilyen! - nevettem el magam. Annyira szerettem Albertben, hogy sokszor úgy mutatott rá egy nyilvánvalóan hiábavaló szokásomra, hogy sajnálkozás helyett igazán, szívből ki tudtam nevetni a saját ostobaságomat!

       Albert odasétált az egyik polchoz, ahol gondosan egymás mellé téve sorakoztak a hamisítvány kalapok. Mindegyik hasonlított a fényképre, mégis mindegyik különbözött egymástól. Egyiket a kezébe vette, majd hozzám fordult.

       - Az ördög nem tud újat kitalálni, mindig az Úr munkáját másolja le. Persze nem tudja azt megragadni a maga teljes valójában, de ha nem elég szemfüles az ember, könnyen rá tudja őt szedni. Ha tudnád, hányszor látok még igazán jó, meglett keresztényeket is, ahogy magabiztosan hagyják el az egyedüli igaz, szűk ösvényt! Az ördög nagyon ravasz, és az évezredek során rengeteg módszert dolgozott ki az emberek eltévelyítésére. Ám ha valaki elkezdi vizsgálgatni ezeket, hamar rájöhet, hogy igazából mindenkinél ugyanazt a sémát követi. Kárhoztatás... Figyelemelterelés... Istenen kívüli fókuszpontok állítása... Hívőtársak befeketítése... Ego növelése... Testies érzések gerjesztése... Bizalmatlanság... Ezek csak néhányak a fegyvertárából! És ahogy láthattad, a másik szobában készített fonalat ugyancsak beleszövi, vagyis tűpontosan személyre szabja az adott támadást, mert amit az egyik ember könnyedén visszaver, az a másikat kíméletlenül földre dönti! Nagyon fontos, hogy észrevedd, mikor egy ilyen kalap a fejedre kerül! Ha nem vigyázol, észrevétlenül le tudja verni rólad az igazi fejfedőt, miközben egy hamisítványt tesz a helyére, te pedig tévesen azt gondolod, hogy az Úr akaratát cselekszed!

         - De mégis honnan tudhatom, hogy melyik kalap van rajtam? - kérdeztem.

        -Ne félj, idővel meg fogod tudni különböztetni! Az, hogy eleinte bukdácsolsz, rossz döntéseket hozol, természetes velejárója a tanulásnak, csak raktározd el a tanulságokat! Fontos, hogy figyeld a gyümölcsöket, hogy mit hoz létre benned, mi felé terel téged, s ez mennyire van összhangban Isten igéjével! Az Úrtól való gondolatok, még ha kezdetben békétlenséget okoznak is, akkor is a megoldás felé visznek, és sosem a kétségbeesésbe, reménytelenségbe dobnak bele. Azok erősítik a Vele való kapcsolatodat, és nem távolabb visznek Tőle! Persze az is előfordulhat, hogy éppen semmilyen fejfedő nincs rajtad, és a saját lelkedből jönnek az elmélkedések. Látod, hogy mindegyik kalapnak van egy kötője? Igazából azon múlik, hogy melyik lesz tartósan rajtad, hogy melyik patentjét húzod meg!

       - Ezt hogy érted?

      - Azt nem tudod megakadályozni, hogy negatív érzések, elképzelések felmerüljenek benned, azt viszont már szabályozhatod, hogy mi az, amit huzamosabb ideig beengedsz a gondolataidba! Nem hiába tanácsol az Úr az igéjében arról, hogy miről jó, ha gondolkodsz! Van, mikor a struccpolitika igenis hasznos tud lenni! Előfordulhat, hogy egy gondolat önmagában igaz és előre visz, de ha sokat emészted magad rajta, olyan lesz, mint egy összerágott keserű gyógyszer...

        Albert visszatette a kalapot a helyére, majd kivezetett a szobából, hogy egy újabba lépjünk be, ahol a mellényeket készítették. Az előzőhöz hasonló módon itt is ki volt téve az eredeti fényképe, itt is sok hasonló másolat készült, és itt is serényen hímezték az első teremből származó fonalakat a ruhadarabokra. Albert - mintha olvasna gondolataimban - megelőzve kérdésemet kezdte magyarázni a mellény jelentőségét.

       - A hamis mellénnyel az ördög a megigazultságodba és az ezzel járó áldásokba vetett hitedet próbálja aláásni. Ez az a ruha, amely a szívedet védi vagy támadja attól függően, hogy melyik van rajtad. A szívedet, amely egyfajta raktárként összegyűjt mindent, ami ér téged, és amiből minden részed táplálkozik. Az ember akármilyen álmokat kerget, a hit, a remény és a szeretet az, ami megmarad, és ezek közül a szeretet a legnagyobb. Bárcsak felfognák az emberek, hogy mekkora erő rejlik benne! Ez az, ami megingathatatlanul el tud fedezni! Addig kell küzdened, míg át nem tud törni benned minden hamis kép arról, hogy mit jelent az, hogy Isten szeret! Nem neked kell szeretned, hanem előbb meg kell értened, hogy Ő szeret téged! Ez az, ami aztán képessé tesz arra, hogy viszont szeresd Őt, valamint az embertársaidat is, és ez az, ami igazán erőt tud vinni minden másba a hitéletben! Az ember hiánylény, szüksége van Istenre, és szüksége van az egyházban lévő testvérekre is. Az ördög is jól tudja ezt, így folyamatosan megpróbál éket verni a kapcsolatok közé. Vádolja előtted az Urat, hogy ne bízz meg Benne... Ha ezzel nem ér célt, téged kárhoztat, hogy ne érezd magad méltónak Hozzá... Ha ez sem sikerül, rágalmazza a testvéreidet, elöljáróidat, sorra hozza fel benned az érveket ellenük, hogy miért távolodj el tőlük... A lényeg, hogy a test ne tudjon egységben működni, a tagok ne találják meg a rendelt helyüket benne, a másikéra vágyakozzanak vagy éppen hasznavehetetlennek érezzék magukat a nekik szánt feladatokban. Pedig milyen fontos a kis erecskék munkája is, amelyek elérnek azokra a területekre, ahová a nagy folyamok nem tudnak vizet juttatni! Az ördög mindent megtesz azért, hogy elhomályosítsa, felnagyítsa vagy lekicsinyítse az ember előtt elhívását! Fontos, hogy tisztában legyél azzal, hogy az ördög nem fogja holmi esetlenül koholt vádakra fecsérelni az idejét, hanem egyre inkább igazságra épülő, észrevétlenül elferdített hazugságokat fog kitalálni, vagy éppen a teljes igazság szálkáját növeszti gerendává előtted, amit pedig bölcsen el kellene fedezned és az Úrra bíznod, akár másokról, akár rólad van szó! Látod, most rajtad van az a fehér, tiszta ruha, amit az Úrtól kaptál a régi piszkos helyett, de fontos, hogy a mellény is rajtad legyen és légy tisztában azzal, hogy megigazultál, s hogy ezzel együtt jogok is járnak neked! Tiéd a gyógyulás, a szabadulás, az áldások átvétele és minden örökség! A jogaidat pedig éppen úgy, mint a földi világban, neked kell érvényesítened, ha a másik bitorolja és megsérti azokat. A mellényt nem hordhatod a fél válladon, ha viseled, akkor teljes vállal kell viselned!

         Kezembe vettem az egyik már fonallal kihímzett mellényt. A minta szavakat formált ki a szemem előtt: elvetettség, bizalmatlanság, infantilizmus, félelem... Ó, hányszor hagytam már, hogy ezt a mellényt rám húzzák! Albert a vállamra tette a kezét.

      - Ne félj, mindig csak higgy! - nézett bátorítóan szemembe, majd intett fejével, hogy menjünk át a következő szobába.

         Ez a terem az aranycsatos fehér öv hamisításának adott helyet.

       - Kíváncsi voltam, hogy rájössz-e, az övvel fel kell fognod egy kissé a ruhádat, hogy ne ess el benne, mikor mész! - mutatott rá Albert öltözékemre, mire büszkén néztem le találékonyságom bizonyítékára. Albert folytatta. - Ha jól megnézed, ezekről az övekről hiányzik a csat, ami alkalmassá tenné azokat erre a funkcióra, és éppen ez a céljuk: megbuktatni az embereket az igazságban. Persze az ember nemcsak a ruhájától eshet el, van, mikor olyan akadályok jönnek, amelyek térdre kényszerítik őt. Veszélyes téveszme, hogy keresztényeket nem érhetnek csapások, hiszen hogyan tudnának kipróbálttá válni akkor? A lényeg pont azon van, hogy mit kezd az ember a nehézségekkel: megadja magát vagy továbbra is ragaszkodik az Úr igazságához? És itt jön be egy másik fontos dolog. Meg kell tanulnod elválasztani az érzéseket az akarattól, amit csak hit által lehet megtenni. El kell dönteni, hogy a benyomásaid helyett abban hiszel, amit Isten igéje állít. De azt ne várd, hogy ezután rögtön elpárolognak majd az érzéseid és vissza sem térnek! Az akaratodnak és érzelmeidnek nem kell kéz a kézben járniuk! Persze ahogy küzdesz és harcolsz, előbb-utóbb egyre könnyebben fognak alárendelődni a döntéseidnek, de ez egy hosszabb folyamat, türelmesnek kell lenned! Ha így cselekszel, végül biztosan és egyenességben fogsz járni! Ahogy a kalandparkokban, itt is megy a jó irány fölött egy vékony mérőzsinór, amihez az öved csatján keresztül oda vagy kapcsolva egy biztosítókötéllel. E nélkül igen könnyű lenne jobbra vagy balra letérni az útról. Azt is tudnod kell, hogy másokat is akkor fogsz tudni leginkább megmenteni a zuhanástól, ha te magad is ragaszkodsz az igazság ösvényéhez! A változásnak először benned kell megtörténnie: meg kell törnöd az átkokat, meg kell szabadulnod a démonoktól, le kell rontanod az elmebeli magasságokat, erődítményeket, amelyek akadályozzák az Úrral való kapcsolatod, és időt kell töltened azzal, hogy a lelked is átformálódjék, a szíved is megtisztuljon! Fontos, hogy tudd, ezt nemcsak magadért kell megtenned, hanem a körülötted lévő szeretteidért is! Az ember óembere, a rajta keresztül megnyilvánuló démonok mind önmagát, mind környezetét gyötrik, s ha ebben nem indul változás, hosszútávon aláássák azokat az igazságokat, bizonyságokat, amelyeket szájával szól egy keresztény mások felé. Bár sokszor van, hogy a szavak is behatolnak a szívbe, s mivel az emberi mivolt magában hordozza a hibákat, a gyarlóságot, hosszú folyamat tud lenni ez a formálódás, mégis leginkább a megváltozott személyiség, életmód tud hatást gyakorolni a hitetlen emberekre, ez tudja vonzóvá tenni Istent egy hívőn keresztül.

    E beszéd után önkéntelenül is odanyúltam csatomhoz, hogy megnézzem, elég szorosan tettem-e fel. Albert gyengéden karon fogott és átvezetett a túloldalon lévő szobába. Itt annyi cipő sorakozott a polcokon, hogy szinte roskadoztak alattuk!

       - A cipőnek ahhoz van köze, hogy milyen úton járunk? - fordultam oda Alberthez.

      - Igen, rátapintottál a lényegre! - kezdett bele bólogatva magyarázatába. - Egyetlen Út van, ami Istenhez vezet, és az Jézus Krisztus! Az ördög persze megannyi ötletet kínál fel, nemcsak különálló járásokat, hanem magának az igaz ösvénynek a kiszélesítését is akár eszmékben, akár tárgyakban, akár személyekben megjelölve a követendő csapást, amely mind-mind a halálba visz. Természetesen itt is felhasználja az emberről gyűjtött információkat, hogy minél vonzóbbá tegye vele csapdáját áldozata számára. Előszeretettel alakítja úgy az ösvény kezdetét, hogy az még ne menjen szembe teljesen Isten igéjével, de annyira lekösse az ember figyelmét, hogy ne próbáljon előretekinteni az azután következő hamis, sötét területre. Bár szerencsére sokan észbe kapnak és visszatérnek, sokszor értékes útszakaszt hagynak ki ennek áraként. De van egy még fontosabb funkciója ennek a cipőnek. Ahogy minden lábbeli, ez is folyamatosan kopik és elhasználódik, ezért szükség van az ápolására.

        - Tényleg? És hogyan lehet azt csinálni? - kérdeztem.

   - Apró, fehér pamacslények azok, akik időnként újrafoltozzák, megerősítik a varrásokat rajta. Viszont ez csak akkor tud meglenni, ha az ember megáll, mint ahogy a cipőpucoló inasok is úgy dolgoztak, hogy az urak türelmesen leültek és kivárták az ehhez szükséges időt. A fizetség persze nem pénzben áll, hanem kiáltani kell az ösvényen kívül tévelygő embereknek, hívni kell őket, hogy hagyják ott a veszedelem útját és csatlakozzanak az életre vezetőhöz. De olyan is van, hogy magán az ösvényen kell odamenni egy megfáradt vándorhoz, és felsegíteni őt. Fontos, hogy az ember ne csak a saját előmenetelét tartsa szem előtt! Akiben igazán benne van az Úr szeretete, az arra is gondol, hogy másokat is megsegítsen. A meg- illetve visszatérések folytán hullatott hálakönnyek pedig egyre fényesebbé teszik az igaz ember cipőjét.

      Ebben a teremben is kezembe vettem egy kihímezett cipőt, és elolvastam a ráírtakat: világi örömök hajszolása, irigység, keserűség, versengés, embereknek való megfelelés, bizonyítási vágy, harag emberi módon való rendezése... Eszembe jutott, hogy a múlt héten igencsak összevesztem az egyik kolléganőmmel, akit egyre kevésbé tudok tolerálni, s aki ráadásul keresztény. Megvádolt azzal, hogy én kevesebbet dolgozom, mint kellene, mert mindig hamarabb indulok haza. Hiába védekeztem azzal, hogy hamarabb is érek be, ez nem érdekelte. Pedig ő a héten három nap is kiment egy órára a karácsonyi bevásárlást intézni, mikor azt hitte, senki sem veszi észre, de én megláttam! A hétvégén már tervezgettem a bosszúmat, hogyan fogom jelenteni ezt a biztonsági kamerák felvételeivel bizonyítva. Előttem volt, ahogy a főnököm, aki mindig őt részesíti helyettem előnyben, megrója érte, és akkor majd jól az orra alá dörgölhetem tévedését! Talán mindenki észreveszi majd ezután, milyen értékes munkát végzek az irodában, esetleg még fizetésemelést is kapok, és végre nem sajnálom magamtól, hogy előfizessek Netflixre és korlátlanul tudjam megnézni kedvenc filmjeimet... Visszatekintve terveimre és meglátva ezeket a szavakat elborzadtam, hogy milyen könnyen le tudtam volna térni a helyes ösvényről, ha felveszem ezt a cipőt, miközben úgy gondolom, teljesen igazam van. Hiszen igazságtalanok voltak velem, a főnökömnek segítek azzal, ha leleplezem a tiszteletlen munkaerőt, méltó a munkás a bérére, és hát szórakozni is kell! Azonban most vált előttem világossá, hogy motivációim és céljaim megvalósulása mennyire nem vált volna előnyömre, és milyen szellemeknek nyitott volna utat hozzám. Elmélkedésemből Albert zökkentett ki, mikor szólt, hogy menjünk tovább a következő szobába.

      Ahogy beléptünk, illatok és szagok összevisszasága csapta meg az orrom. Még rá sem néztem a polcokra, már tudtam, hogy kardigánok lesznek rajta. Sorban megszagolgattam néhányat. Valamelyik nagyon büdös volt, de volt, ami egészen finom illatot árasztott. Megfogtam a rajtam lévő kardigánt, orromhoz húztam elejét és mélyen beleszippantottam. Leírhatatlanul jó illata volt, ezt érezve nem is értettem, hogy tudtam finomnak tartani a hamisnak illatát! Érdekes módon ezután már nem is éreztem semmilyen más illatot, csak erre összpontosult szaglásom.

       - Mitől ilyen illatos? - kérdeztem Albertet.

      - Ez a kardigán a szívedből jövő hálától és dicsérettől illatozik. Nagyon fontos, hogy az ember megőrizze ebben magát, mert ez az, ami megvédi attól, hogy a hamis illatok elcsábítsák őt, vagy hogy a rossz szagok elkeserítsék. Ez az, ami bizalomban tudja tartani az Úr felé, és amely képessé teszi arra, hogy minden körülmény ellenére jót várjon a jövőtől, s fel tudjon szabadulni benne az öröm. - válaszolta Albert, majd hozzátette. - Nézd csak meg, mi van a zsebében!

       Bár mind ez idáig észre sem vettem, hogy van rajta zseb, hamar megtaláltam azt. Egy rendkívül hosszú szalag volt belehajtogatva, ahogy előhúztam úgy tűnt, természetfeletti módon fért csak el azon a kicsinyke helyen. Ahogy jobban megvizsgáltam, láttam, hogy egy része apró gyöngybetűkkel van teleírva. Beleolvastam, és izgatottan fedeztem fel, hogy Isten ígéretei, egyetemes jótéteményei, valamint saját életem bizonyságai vannak felsorolva.

       - Ez egy amolyan szellemi öblítőként szolgál. - magyarázta Albert. - Ha úgy érzed, hogy már nem illatozik annyira jól a kardigánod, jó ezt elővenni, olvasgatni és erőt meríteni belőle!

      Valóban éreztem, ahogy megerősítik a sorok az Isten felé érzett hálámat, imádatomat és bizalmamat. Albert türelmesen megvárta, míg kigyönyörködöm magam, majd átvezetett a folyosó utolsó előtti szobájába.

      Bár azt vártam, hogy végig könyvek fognak sorakozni a polcokon, azok mellett érdekes formájú lakatok is helyet kaptak. Levettem az egyik könyvet és belenéztem. Olyan merőben az ige ellen szóló hazugságok voltak benne, hogy fizikailag is elkezdtem magam rosszul érezni tőle, így hamar vissza is tettem a helyére. Kezembe vettem egy másikat, aminek borítója már jobban hasonlított a tarisznyámban lévőre. Első olvasatra nem is tűnt annyira rossznak, mégis kellemetlen borzongást hozott belém.

       - Mint mondtam, az ördög nagyon sokszor csak egy kicsit ferdít a valóságon, ami még nagyobb gonoszság annál, mintha hazugságot koholna, mert könnyen hihetővé teszi. - jegyezte meg Albert.

     A harmadik könyv, amit fellapoztam nagyon meglepett. Nem hazugságok vagy elferdített valóságok voltak benne, hanem a Bibliában lévő igazságok. Ám ahogy jobban megvizsgáltam, észrevettem, hogy hiányosak a versek, és több szakasz felcserélve, összekeverve van leírva. Más helyen pedig olyan tartalom volt, ami nem szerepelt a tarisznyámban lévő könyvben, pedig látszólag beleillett volna.

       - Ez a legnagyobb hazugsága az ördögnek. Azzal hogy hozzátesz vagy elvesz a kész igazsághoz, megbontja annak egységét, más megvilágításba helyezi és felismerhetetlenné teszi a fő üzenetet. Isten felkente azokat az embereket, akik kanonizálták a Bibliát, és ennek felülbírására senkinek sem lett volna joga, sem ahhoz, hogy emberi rendeléseket egyenlővé, sőt, feljebbvalóvá tegyenek Isten szavainál! Az ördög megosztást hozott létre a hívőkben, megalkotva ezzel a látszólag azonos, mégis hamis kereszténységet, amely még inkább akadályozza az emberek szívének elérését, és gyakran sikeresen megrágalmazza előttük az igaz istenkövetőknek hitelességét. - mondta szomorúan Albert.

       Én is sajnálkozva sóhajtottam egyet, majd visszatettem a könyvet, ami oly sok olyan embert téveszt meg, aki szívből keresni szeretné az Urat. Már nem is akartam több irományba beleolvasni, ehelyett az egyik lakatot vettem kezembe.

        - Hát ez meg mire való? - kérdeztem.

      - Ha az ördög nem tudja megakadályozni, hogy az ember megtalálja az igaz írást, akkor arra teszi a hangsúlyt, hogy annak olvasását lehetetlenítse el. Ezzel a lakattal a tarisznyát zárja le különböző módokon, hogy az emberek ne tudjanak a Bibliából erőt nyerni, és főleg ne tudjanak az igével ellene támadni. Ha az emberek felfognák, milyen éles fegyver Isten beszéde, és milyen gonosz és fondorlatos a rájuk és szeretteikre lecsapni vágyó ellenség, jobban ragaszkodnának hozzá!

       Végigfuttattam szemem a lakatokon, amelyek mind fel voltak címkézve egy hímzett, rövid szalaggal: pénzhajszolás, maximalizmus, fáradtság, depresszió, halogatás, határozatlanság, öncsalás, tűrésképtelenség... Magamtól talán nem is gondoltam volna rá, hogy ennyi mindennel tudja az ördög akadályozni, hogy elővegyem a Bibliámat! Több szó is előhozott bennem bizonyos emlékeket, amelyek sajnos nem az Úrhoz való örömteli közeledésről szóltak...

        - Gyere, menjünk, nézzük meg az utolsó termet! - lépett oda hozzám Albert.

    Azt gondoltam, ez a szoba olyan lesz, mint egy miniatűr ékszerüzlet, de ismét tévedtem. Valóban voltak gyűrűk a polcokon, de voltak olyanok is, amelyeken kesztyűk kaptak helyet. Először a gyűrűkhöz mentem oda, és érdeklődve olvastam az azokba vésett írásokat: buddhizmus, hinduizmus, iszlám... Mindegyikbe egy-egy irányzat neve volt írva, s a kereszténység eltorzult vonalai sem maradtak ki. Érdekesnek találtam, hogy az ateizmus is megjelent a sorban.

      - Mindenki hisz valamiben, olyan nincs, hogy valaki ne tegye le a voksát Isten vagy az ördög ajánlotta eszme mellett! - magyarázta Albert.

      Átmentem a kesztyűket tartalmazó polchoz.

       - És miért vannak kesztyűk? - kérdeztem.

     - Azok a már kereszténnyé lett hívőknek készülnek. - mondta Albert.- A rajtad lévő gyűrű jelképezi azt a szövetséget, amit az Úrral kötöttél Jézus által. Ez az, ami eszedbe juttatja Isten ígéreteit, és ez tud megtartani a hitedben, megvédeni attól, hogy feladd a harcot. Mindemellett azt is jelzi, hogy az egyház Krisztus jegyese, és mint vőlegény, gondot visel az övéiről, tehát az abban való bizalmat is erősíti, hogy bármit is mutassanak a körülmények, sosem fog megfeledkezni rólad! Másfelől arra is emlékeztet, hogy az egyház, a hívők is maradjanak hűségesek az Úrhoz. Isten mindenkinek ad egy mustármagnyi hitet, ezért az ördög a gyűrűt nem tudja eltüntetni az ujjadról, viszont elrejteni el tudja, erre való a kesztyű...

    Ahogy hallgattam Albert magyarázatát végigfuttattam a szemem a kesztyűkbe hímzett szavakon: hitetlenség, lázadás, önelvetés, passzivitás, idegesség, félelem, kételkedés, kudarcérzet, kevélység... Ismét gazdag gyűjteményét láthattam az Istentől elválasztó jelenségeknek. Ránéztem a gyűrűmre, és elkezdtem gyönyörködni benne.

      - A gyűrű úgy fénylik egyre jobban, ahogy építed a hitedet. - jegyezte meg Albert, mikor észrevette, hol időzik tekintetem.

       Mikor felnéztem, Albert intett egyet az ajtó felé, odament és kinyitotta. Követtem őt, majd elgondolkodva lépdeltem mellette egészen a szobámig, ahol mindketten helyet foglaltunk.

       - Annyi mindent kell még tanulnom! Mindig, mikor úgy érzem, győzelmet aratok egy területen, észreveszek egy másikat, ami javításra szorul. De miért nem mutatja meg nekem már az elején az Úr azokat is? - kérdeztem Albertet.

       - Úgy tudom, a lányod most kezdett el olvasni tanulni. - jegyezte meg.

       - Iiigen. - válaszoltam, bár nem értettem, mire akar kilyukadni.

     - Mikor segítesz neki, akkor javítgatod, de nem hívod fel a figyelmét minden egyes hibájára, mert jól tudod, hogy az egész olvasástól elmenne a kedve és az önbizalma. Ha egyes mássalhangzóknál nem alkalmazza az összeolvadás elvét, azért sem szólsz, mert tudod, hogy még nincs azon a szinten, hogy megértse. Ugyanígy van az Úrnál is. Hidd el, sok minden van, amit te nem látsz, de Ő figyelembe veszi, és mindig annyira terhel, amennyit el tudsz hordozni! - magyarázta. - A szellemi erősödés ugyanúgy működik, mint a fizikai: fontos figyelni arra, hogy mivel táplálkozol, s hogy ne lankadj meg a testedzésben. A szellemi dimenzió egy folytonos harcmező, s ha te magad passzív is maradsz, az ellenség sosem vonul vissza. Pedig a cél nem a védekezés, hanem a támadás: el kell foglalnod azokat a területeket, amik jog szerint már téged illetnek meg! Az ördög magától nem fog kimasírozni az életedből, és szeretné, hogy ez ne legyen tudatodban. Éppen ezért nem is folyamatosan tart nyomás alatt, hogy sose lépj túl a védekezés fázisán, sose lendülj támadásba! Mindezt azért teszi, mert jól tudja, hogy megkaptad azokat a fegyvereket, amivel kétség kívül le tudnád őt győzni!

        Albert felállt és lassan visszasétált a gardrób ajtajához.

     - Most pedig meg kell mutatnom még valamit, amit nem lesz könnyű látnod, de szükség van rá. - mondta felém fordulva.

       - Velem leszel? - kérdeztem, miközben odamentem mellé.

       - Hát persze! - mosolygott rám, s kinyitotta az ajtót.

     Az ajtó mögött már nem az otthonos kis szekrény várt. Rémisztő látvány tárult a szemem elé. Egy beláthatatlan szélességű kopár hegytetőn álltunk, amely előttünk olyan száz méter hosszúságban egy szakadékban végződött, s a mélységből tűznek lángjai törtek fel, eszméletlen büdöset ontva magukból. Amíg a szem ellátott, tíz méterenként fekete ruhába öltözött foglyok álltak, akikre vasláncok voltak verve, melynek végei a szakadék szélén álló, borzalmas kinézetű, sötét lények kezeiben végződtek. Iszonyatos szenvedés és kétségbeesés sikolyai hallatszottak, amiket azt hiszem, sosem fogok tudni elfelejteni, míg élek! Ahogy megrendülten körbenéztem, észrevettem, hogy valakin csak tíz kötél van, valakin húsz, valakin ötven. Láttam, ahogy jobbról feltűnik a nap, majd pár másodperc alatt végigmegy az égen és lenyugszik a másik oldalon, különböző színekre festve az eget, amely sosem szűnt meg a félelmetes lángok vészjósló vörös fényétől. Mindeközben a rémisztő lények húztak egyet a kezükben lévő láncokon, egy lépéssel közelebb vonszolva áldozatukat maguk felé. Hirtelen egy lovas jelent meg az égen, majd az egyik rab felé vágtatott, s egy határozott csapással elvágta köteleit. Láttam, ahogy a görnyedt ember felegyenesedik, leveti fekete köpenyét és mellettünk elhaladva örvendezve eltávozik. Ekkor a hozzánk legközelebbi fogolyhoz egy fehér ruhás ember sétált egy könyvet tartva kezében. Láttam, hogy felolvas valamit belőle, mire egy lángnyelvhez hasonló kard jött ki a szájából, s levágta az egyik láncot a túszról. Eltelt egy nap, ő újra szólt, s az előbb megfigyelt jelenet megismétlődött. Ahogy telt az idő, egyre több kötél került le a fekete ruhás férfiról, azonban a fehér köpenyes ember egyszer csak fogta magát, leült a földre és abbahagyta a felolvasást. Újabb napok teltek el, s a letört láncokból több visszakerült a kifáradt áldozatra, akit egyre közelebb húzott fogvatartója a szakadék széléhez.

       - Miért nem harcol érte tovább? - kérdeztem rémülten Alberttől a fehér ruhás ember felé intve, de ő nem válaszolt.

     - Harcolj érte, kérlek! - kiáltottam oda a férfinak, de semmi sem történt, pedig az előttünk szenvedő férfi már egészen közel került a tűzhöz.

    Ekkor vettem észre, hogy még mindig abban az öltözékben vagyok, amiben a szállodaszerű épületben voltam, s még mindig ott van a tarisznya a vállamon. Nem tudom miért, de hirtelen elővettem a könyvem és lázasan lapozgatni kezdtem benne remegő kezemmel. Albert ekkor odalépett hozzám és segített megtalálni a megfelelő oldalt. Én pedig elkezdtem sorra kimondani az igéket. Éreztem, ahogy jóleső érzéssel felforrósodik bensőm, majd előtör torkomból és kilövell egy ugyanolyan lángnyelvhez hasonló kard, ami előbb a fehér köpenyes férfi szájából jött, odaszáll a férfihoz és letöri az egyik láncát. Nem hagytam abba a felolvasást addig, míg az összes kötél le nem esett róla. Éreztem, hogy rendkívül kimerít a harc, de nem nyugodhattam addig, míg meg nem menekült. Ő is levetette fekete köpenyét, majd felénk fordult, és az Urat dicsérve elment mellettünk. Mikor közelebb ért hozzánk, döbbentem ismertem fel benne unokaöcsémet, ő azonban úgy tűnt, nem vett észre engem. Ekkor a fehér köpenyes alak is megfordult és felénk indult.

         - De hiszen ő a bátyám! - szaladt ki a számon döbbenten. 

       Mikor elment mellettünk, odaléptem mellé és megkérdeztem:

     - Miért hagytad abba a felolvasást? - úgy tűnt, nem ismer fel engem, de azért válaszolt.

        - Azért, mert úgy éreztem semmi értelme nincs, nem változik meg a fiamban semmi, úgyhogy inkább ráhagytam a kegyelemre!

        - De hát te nem láttad a láncokat? - kérdeztem.

        - Milyen láncokat? - csodálkozott.

       - Hát azokat! - fordultam vissza, hogy megmutassam neki, de torkomon akadt a szó. Eltűnt a rémisztő hegyvidék, helyette a városunk főterét láttam, ahova oly sokszor jártunk ki evangelizálni.

     - Ne haragudj, azt hiszem, összezavarodtam kissé... - mondtam neki tétován, majd útjára engedtem.

       Albert gyengéden megfogta könyököm, és visszavezetett a szobámba.

      - Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. És sajnos a dolgozók is elfáradtak! - mondta Albert. - Látod, milyen hatalmas jelentősége van a közbenjárásnak és imának?

      Döbbentem néztem magam elé. Rájöttem, hogy mennyire ellankadtam én is ebben! Megborzongtam, ahogy arra gondoltam, mennyire közel került unokaöcsém a pusztító lángokhoz!

      - De miért van ez? - kérdeztem Albertet. - Nem lehet nehezebb beépíteni napjainkba, mint bármely más mindennapi tevékenységet! Ha emberek képesek minden nap edzeni, akkor mi miért nem tudjuk rávenni magunkat ugyanezt tenni szellemben?

     - Az ördög mindent megtesz azért, hogy a keresztények ne használják a megkapott erőt és hatalmat ellene. Emlékszel? Naámán is majdnem elszalasztotta gyógyulását, mert túl egyszerűnek gondolta azt, amit meg kellett érte tennie! Az ember sokszor könnyebben odaszánja magát egy nehéz feladatra, mert a könnyűt hajlamos elbagatellizálni vagy folytonosan halogatni. Az imában - különösen ha közösen és egységben szólják -, a megvallásban, nyelveken szólásban óriási erő van, nem igényel olyan sok erőt vagy akár időt, mégis rengetegen elhanyagolják! Emellett a kegyelemre apellálva sokan kiszállnak a harcból, pedig a kettő csak együtt tud igazán hatékony lenni. Persze ezt is csak hitből lehet végezni és valóban nem szabad görcsösen, a kegyelmet kizárva. Sokan törvénykezésbe és kevély vallásosságba fordulnak át, ami megint egy téves oldalsáv az igaz ösvény mellett. Bár vannak bizonyos alapelvek a hitben, mégsem lehet úgymond receptszerűen cselekedni minden helyzetben, hanem szükség van az Úr folyamatos vezetésére. Ami fontos, hogy ne tartóoszlopot vágjanak ki a keresztények feleslegesnek titulálva, a másik oldalon pedig ne nádszálat akarjanak az épület megtartására használni! Gyakran előfordul, hogy az Úr szuverén módon beavatkozik, ahogy azt az előbb is láttad a lovon érkező angyal által megmentett ember esetében, de a csak ebben való reménykedés olyan, mintha egy csatában harcoló sereg letenné fegyvereit és leülve várná, hogy megérkezzen a felmentőcsapat. A másik téves csoportot pedig azok teszik ki, akik kirekesztenek minden segítséget, mindent önerőből, testi módon akarnak elérni, s ezzel előbb-utóbb Isten törvényei felé emelik az emberi rendeléseket. Bizony minden dologban elég könnyű jobbra vagy balra eltérni az igazságtól!

       Régen megrémisztettek az ilyen mondatok, mert folyton belémnyilalt a félelem, hogy miként tudnék megmaradni a helyes úton. De most, ahogy éreztem Albert szavaiból a szeretetet és féltő gondoskodást, amit az Úr táplál az övéi iránt rájöttem, hogy ez is csak egy csapdája az ördögnek a bizalmam rombolására, s arra, hogy elhiggyem a hazugságait magamról, behódoljak nekik és feladjam! Az Úr a mi csapatunk edzője, ezért kell is, hogy megfeddjen minket és időnként magához hívva figyelmeztessen, ha rossz stratégiát folytatunk. Ez nem azt jelenti, hogy alkalmatlanok vagyunk a játékra, hanem csak azt, hogy szükségünk van a formálódásra, az oktatónk útmutatására. De ez csak akkor tud megvalósulni, ha teljes szívvel bízunk az Úrban és taníthatóak maradunk.

        - Búcsúznunk kell. - szólított meg Albert kiragadva gondolataimból.

        - Olyan kár, hogy elmész! - mondtam neki őszintén.

       - Ne félj, csak az álmodból lépek ki! Amíg te magad nem küldesz el engem, én végig melletted maradok! - vigasztalt.

    - Soha nem szeretnélek elveszíteni! - mondtam neki még, majd azzal a kedves, szerető mosollyal az arcán eltűnt.

    Felébredtem álmomból, majd rögtön az asztalhoz ültem, hogy leírjam az előbb megtapasztaltakat. Bár nem láttam már Albertet, tudtam, hogy most is ott van velem, bennem.