Neked mennyit számít?

    Hideg volt, s az egyre erősebben fújó szél még inkább borússá tette az időjárást. Egy megállóban vártam a villamosra, s épp egy reklámtáblát nézegettem unalmamban.

      Vedd meg ezt a ruhát, mert akkor te is ilyen remekül fogod érezni magad a homokos tengerparton, ahol mindig úgy fogja fújni a szél a hajad, hogy a lehető legjobban álljon (és még véletlenül sem kell a szádból/szemedből/orrodból kiszedegetned a hajszálakat), nem lesz narancsbőröd és egy pattanásod sem, és mindig sétálni fog melletted egy hasonlóan modell kinézetű barátnő vagy egy címlapról épp lelépő férfi (aki természetesen ugyanolyan boldog, mint te). - sugallta duruzsolón az előttem lévő plakát.

       Elfintorodtam. Épp fordultam el, mikor a szemem sarkából észrevettem, hogy oldalt vált a tábla. Kíváncsi voltam, hogy az újabb reklám vajon milyen trükkel akar észrevétlenül rávenni, hogy úgy érezzem, életem legnagyobb szüksége az adott áru. De a szokásos promóció helyett egy érdekes kiírást tartalmazó lap jött fel. Közelebb mentem és olvasni kezdtem a szöveget.

Rendkívül titkos közlekedési szabályzat

    Te, aki itt állsz a plakát előtt, azon szerencsések közé tartozol, akinek lehetősége nyílik megtekinteni a közlekedés titkos szabályzatát! Senkinek sem árulhatod el, de látni fogod a beavatottakat, akik követik ezen elrejtett utasításokat!

     Hmm. Ha már a plakát ilyen szerencsésnek tart, gondoltam elolvasom, hogy miért. A szabályzat pontjai a következőképpen alakultak:

      1. Ha hátizsákkal utazol, és sokan vannak a járművön, semmiképp se vedd le a táskád és tedd magad elé, hogy a mögötted állók elférjenek, hanem hagyd a hátadon! Ez fokozottan érvényes, minél többen vannak körülötted és minél nagyobb a táskád. Ha teheted, néha csinálj egy félkörös fordulatot, ezzel szélesítve a mögötted lévő helyet!

       2. Ha elsőként szállsz fel, akkor ne menj a jármű belsejébe, hogy a többiek is felférjenek, hanem állj meg az ajtóban, kialakítva ezzel azt a szép látványt, mikor az ajtó mágnesként odavonzza a tömeget magához, miközben a jármű belseje még üres. Plusz pont jár, ha úgy dőlsz neki a kapaszkodóoszlopnak, hogy másoknak a keze ne férjen oda.

      3. Ha utolsónak értél oda a megállóba, akkor igyekezz elsőként felszállni. Ez különösen fontos, ha férfi vagy. Ekkor érvénybe lépnek az előző pontban taglalt szabályok is. Ezzel szemben, ha előbb érsz oda, állj leghátulra, hogy akik utánad jönnek, azok csak eléd tudjanak menni, és te dörmöghess rájuk, hogy megelőztek.

     4. Ha a járművön heringparti van és van még egy üres ülés, ne ülj le azért, hogy ezzel is helyet szabadíts fel, hanem álljátok azt körbe!

   5. Amennyiben nincs több üres ülőhely, te ülsz és észreveszel egy idős bácsit/nénit vagy terhes anyukát, fordítsd a fejed ellenkező irányba és válassz ki egy pontot az ablakon, ahol folyamatosan kibámulhatsz, amíg le nem szállsz.

      6. Amennyiben tele van a jármű már álló utassal is, mindenképpen állj fel 2-3 megállóval hamarabb, mint ahogy leszállnál, és igyekezz másokat arrébb lökve az ajtóhoz jutni. Ez fokozottan érvényes akkor, ha olyan megálló következik, ahol úgyis leszáll a tömeg fele legalább.

     7.  Mikor a megálló után szűk helyen kell közlekedni (pl. lépcső), akkor a legjobb a "tehéncsorda" alakzatot kialakítani, mikor a le- illetve felözönlő tömeg az egész sávot elfoglalja, ezzel is fejlesztve a szembe jövők logikáját, hogy kitalálják, miként menjenek szemben az árral. Ez a legideálisabb alkalom arra, hogy elővedd nyomkodni a telefonod, illetve hogy rágyújts, megörvendeztetve a dohányfüsttel az utánad jövőket! Ugyanebben a helyzetben plusz pont jár, ha cikk-cakk módban mész, hogy ne tudjanak elmenni melletted.

      8.  A bűvös mozgólépcső! Ha látod, hogy az emberek szépen megállnak a jobb oldalon, miközben a másik sávban a lefelé igyekvők mennek, ne kövesd a tömeget! Állj meg a bal oldalon és még véletlenül se nézz időnként hátra, hogy el tudd engedni azt, akinek (akár fontos okból) sietnie kell.

     9. Amennyiben menő utas akarsz lenni, beszédedben a vesszők helyére szúrj be egy-egy csúnya szót. Fokozottan érvényes, ha kisgyerekek utaznak körülötted.

    10. A pároddal mindenképp mutassátok meg, mennyire szeretitek egymást percekig tartó nyelvcsatákkal és egymás feltűnő tapizásával. Ez fokozottan érvényes, ha kisgyerek illetve nagy tömeg áll körülöttetek.

      Csodálkozva néztem a táblára. Ekkor egy sötét kabátos férfi állt mellém. Azt hittem, ő is a szöveget akarja elolvasni, ezért kicsit arrébb álltam. Azonban láttam, hogy helyette engem néz.

      - Nem akarod elolvasni? - kérdeztem kissé zavartan.

      - Már olvastam. Én írtam. - válaszolta.

      - Te írtad? Miért? Ez az egész egy abszurd szabályzat. Senki sem fogja követni!

      - Az embereknek tetszik.

      - Tetszik?

     - Igen. Az emberek nem szeretnek már előzékenyek lenni a másikkal. Nagyon könnyedén rá lehet őket venni, hogy csak magukkal törődjenek. Főleg akkor, ha még azt is elhiteted velük, hogy így kell helyesen viselkedni.

      - Úgy gondolod, hogy bedőlnek ennek?

     - De még hogy! Az emberek elhiszik, hogy elég csak a nagy dolgokban jónak lenniük. Hiszen könnyű megtartani, hogy ne lopjanak a másiktól vagy ne öljenek. Az olyan kis dolgokra, mint az előzékenység, tisztelet, törődés, már nem adnak. Nem veszik észre, hogy közben keményedik a szívük és már csak magukra figyelnek.

    - Persze mindezt ügyesen kell csinálni - húzódott mosolyra a szája. - Fontos, hogy elhiggyék, hogy jogos és szükségszerű a szemléletváltás. Mindeközben arra is kell figyelni, hogy a jó és a rossz hagyományos felfogása is megrendüljön. Először a kis dolgokban, majd a nagyokban. Bizony. Fokozatosan, észrevétlenül kell hozni a változásokat anélkül, hogy bárki rájönne a végcélra. És én sorban megszerzem tőlük azt, ami kell nekem. Kezdetnek elég, ha enyém az egyik legbensőbb részük, ami meghatározza a tetteiket.

     Nem tudtam róla levenni a szemem. A hangja kedves volt, ahogy beszélt, sugárzott róla egy szinte természetfeletti intelligencia. Volt benne valami vonzó. Mégis a bensőm borzongott, és egyáltalán nem kellemesen.

      - Melyik részük? - kérdeztem, még mindig őt bámulva.

      - A lelkiismeretük. - válaszolta.

     Lenéztem magamra, mintha megláthatnám a sajátomat és önkéntelenül hátrébb léptem. Vajon még megvan vagy én is eladtam már?

      - Add nekem a tiéd! - lépett közelebb felém. Egyrészt megnyugtatott, hogy ezek szerint én még birtoklom, másrészt megrémisztett, hogy igényt tart rá. - Ne félj, minden sokkal jobb lesz! Annyi elavult butaság van benne, amit én át tudok írni!

       - Nem! Én nem akarom! - léptem hátra még egy lépést.

     - Ha nem adod, akkor meg fogják keseríteni az életed azok, akik már nekem adták! - mondta nekem, de nyoma sem volt az eddigi kedves hangnak. Már nem is találtam őt olyan vonzónak.

     Elkezdett nevetni. De abban a nevetésben nem volt semmi élet, semmi szépség. Csak mérhetetlen gonoszság. Elkezdtem hátrálni. Hirtelen eltűnt a szemem elől, de csak azért, hogy megjelenjen mellettem. Ijedten fordultam felé.

       - Visszajövök még! - mondta, majd eltűnt. És ekkor felébredtem.

        A szívem csak úgy zakatolt. Fejemben újra és újra lejátszottam a beszélgetést és az olvasottakat. Nem igazán értettem, hogy hogy jutottunk el a közlekedés témájáról a lelkiismeretig. Tényleg ennyire fontos lenne, hogy hogyan közlekedek? Abszurdnak tűnt. Ránéztem az órára, már 8 óra volt, de valahogy még szükségét éreztem az alvásnak. A napsugarak azonban nem így gondolták, szenvtelenül sütöttek a szemembe, kikergetve belőle az álmot. Ma már igazán vissza kell tennem a sötétítőfüggönyt! - gondoltam. Pár napja esett le, mikor egy újabb csipesz kilazulása után a megmaradtak már nem tudták megtartani az anyagot. Persze sokkal könnyebb lett volna, ha rögtön kicserélem azokat, amik feladták a szolgálatot, és akkor talán a többi is jobban bírta volna. De könnyelmű és rest voltam. Minden egyes tönkre ment darab után legyintettem, hogy "áh, úgyis megtartja a maradék, nem lesz itt gond, az előző után sem lett semmi". Most pedig tehetem fel újra az egészet!

     Ahogy ezen gondolkodtam, rájöttem, hogy mit akart tanítani az álom. Hát persze! Amit az a furcsa férfi is mondott! Először a kisebb dolgokban válunk érdektelenné. Úgy hisszük, az nem számít, nem befolyásolja a fontos ügyeket. Pedig igazából azoknak is megvan az értéke. És ha egyvalamiben engedünk, azután már másban is könnyebben fogunk. Fokozatosan, észrevétlenül.