Mentőöv

    Egy turista tartott a vidék egyik legszebb tája felé. A kéklőn fénylő bányató, mint egy királyi szőnyeg terült el a zöld környezetben. Ahogy közelebb ért, egy táblát pillantott meg:

                             Vigyázat! A tóban fürödni életveszélyes és tilos!

   Ahogy a partra ért, a víz még élénkebbnek látszott, szinte csalogatta a csobbanni vágyókat. Kezével belenyúlt az enyhén csapdosó hullámokba. Még a hőmérséklete is pont ideális volt. Egyszerre egy fiatalember ért oda hozzá, akinek vállán egy mentőöv nyugodott. Vidáman köszöntötték egymást.

   - Kitől kaptad azt a mentőövet? - kérdezte tőle a turista.

   - A tóőrtől. - válaszolta az.

   Most már ketten nézték vágyakozva a tavon megcsillanó napsugarakat.

   - Úgy fürödnék! - mondta egyikőjük, mire a másik egyetértően bólogatott.

  - Miért nem teszitek? - szólalt meg hirtelen egy hang a hátuk mögül. Egy csúf öregember állt ott, észre sem vették, ahogy odajött hozzájuk. - Nincs ebben a tóban semmi veszély! Csak azért tették ki a táblát, hogy ne tóduljon ide a tömeg, és csak ők fürödhessenek itt!

    - Hát nem tudom! Néhol tényleg elég zavarosnak tűnik a víz, és úgy hallottam, a bányatavak szeszélyesek tudnak lenni... - mondta a fiatalember.

    - De hiszen még mentőöv is van a nyakadban, nem lehet baj!

    - Azt azért kaptam a tóőrtől, hogy megvédjen, ha véletlenül beleesnék.

  - Ugyan már! A mentőöv azért van, hogy használd! Én jobban ismerem ezt a tavat, mint a tóőr! És abban is biztos vagyok, hogy ő sem akarná, hogy kihagyd ezt a lehetőséget! Talán pont azért adta neked ajándékba!

    A fiatalember tétován állt, látszott rajta, hogy nem tudja, mitévő legyen.     

   - Engem bizony meggyőztél! - szólt a turista, majd beugrott a vízbe. - Hűha! Sokkal kellemesebb, mint gondoltam! - kiáltott vidáman.

   - Gyere te is! Tényleg nincs itt semmi veszély! - győzködte a még mindig kétkedve néző társát.

   Nem kellett túl sokáig kérlelnie, egy pár perc múlva boldogan csatlakozott hozzá. Úgy gondolta, ha kell, a mentőöv majd hasznára lesz.

   Teltek-múltak a percek, a csúf öregember észrevétlenül elsomfordált. Egyszer csak ijedten szólt a fiatalember:

    - Mintha valami hozzáért volna a lábamhoz! Szerinted lehetnek a vízben siklók vagy kígyók?

    - Nem hinném. Biztos csak egy hínár volt. Menjünk beljebb! - válaszolta a turista.

    Elkezdtek úszni a tó közepe felé. A turista egyszer csak elkezdett csapkodni, tekintete félelmet tükrözött.

     - Valami megmart! Valami belém mart! Nagyon fáj! - kiabálta rémülten.

   A fiatalember oda akart menni hozzá, de hirtelen az ő arca is eltorzult a fájdalomtól, és ő is elkezdett hevesen csapkodni a vízben.

    - Aú! Begörcsölt a lábam- kiabálta. Ijedten vette észre, hogy valami a mentőövét is kilyukasztotta. Leeresztve, használhatatlanul lebegett a vízen mellette.

    A parton egy nő ért oda hozzájuk, az ő vállán is mentőöv volt. Szánakozva és viszolyogva nézett rájuk. A turista segítségért kiáltott.

   - Hát nem megmondták, hogy veszélyes a víz! Gyertek ki! - kiáltott vissza, de eszébe sem jutott, hogy bedobja a mentőövet. Fejét csóválva ment tovább. - Hogy lehetnek ezek az emberek ilyen buták, hogy nem hallgatnak a tóőrre! - gondolta.

     A két férfi egyre jobban pánikolva folytatta haláltusáját. Túl messze úsztak be. A turista időnként már el is merült a vízben egy pár másodpercre. A fiatalember lassanként visszanyerte önuralmát, és kezdett biztosan úszni a vízen.

    Egyszerre egy újabb férfi ért a parthoz. Sietve levette mentőövét, rákötött egy kötelet és bedobta közéjük. A turista rögtön elkapta.

    - Gyere, segítek! - próbált odaúszni társához.

    - Nem, majd én kimegyek egyedül! Már nem is fáj a lábam. - szólt az.

    - Ne butáskodj! Így nem fogsz tudni kijönni! És bármikor jöhet egy másik kígyó!

    - Nem, én maradok, menj, ha te félsz!

    A turista próbálta még győzködni, hogy jobb, ha most ő is kijön a vízből, de nem hallgatott rá, így kénytelen volt otthagyni őt. Kimerülten kászálódott ki a partra. Reszketve adott hálát a megmentőjének.

    - Ne nekem köszönd, hanem a tóőrnek. Ő adta a mentőövet! - mondta neki a férfi. - Gyere, nem messze van a táskám, abban van kenőcs a sebedre.

     - És mi lesz a fiatalemberrel? - kérdezte a turista.

     - Csak annak tudsz segíteni, aki hagyja. - válaszolta szomorúan a férfi.

   Elindultak az említett hely felé. Azonban épp, ahogy odaértek, borzalmas segélykiáltás ütötte meg fülüket. Egymásra néztek, tudták, hogy mire gondol a másik. Eszeveszett tempóban futottak vissza a partra, de hiába. Már sosem látták meg a hang forrását. A turista megrendülten nézte a vizet. A tó felszíne még mindig tündöklőn ragyogott, de most már tudta, hogy borzalmas tragédiákat rejteget a mélységben.

  Isten figyelmeztet minket az igéjében, hogy melyek azok az ösvények, amelyek veszedelemre vezetnek. Legtöbbször ezek vonzónak és ártalmatlannak tűnnek, de hinnünk kell az Úrban, hogy nem véletlenül védelmez minket azoktól. Ha pedig követünk másokat a bűnbe, könnyen elveszíthetjük ezt a természetfeletti védelmet. A Sátán ravasz, és sokszor úgy tesz elénk vágyakat, hogy még azt is elhiteti velünk, hogy azok az Úrtól vannak. Ha az ember nem elég óvatos, könnyen rosszabb állapotba kerül, mint a megtérése előtt, s egyik baklövés után követi el a másikat. Ilyen az, mikor a magunk erejéből akarunk kijönni a problémákból, vagy amikor nem tanulunk a sorozatos figyelmeztetésekből, hanem miután elmúlik a veszély, tovább megyünk az általunk jónak vélt úton, mintha mi sem történt volna. Mindemellett az sem mindegy, hogy mások botlásaira hogy reagálunk. Nagyon könnyen megítéljük embertársainkat, miközben még egy egyszerű imát sem mondunk el értük. Rájöttem, hogy mennyi mindent kell még tanulnom, és mennyi ösztönös viselkedést kell újjá formálni bennem is. De a jó hír az, hogy ezt nem saját erőmből kell megvalósítanom, hanem van egy mindent gyógyító kenőcs, akit Jézusnak hívnak. :)