Megkötözöttség             (Böhömke - 3. rész)

Sok év telt el és sok küzdelem folyt azóta,

Hogy szívből megtért a szőke hajú, kék szemű fiúcska.

Kedves lóvá szelídült a konok, bokros paripa,

Mert rajta volt az édes, s gyümölcsöt hozó bölcs iga.

Édesapja mesélt neki megannyi történetet,

Mely a fiú életében hozott áttöréseket.

Szeretném az egyiket megosztani veletek,

Mi sok kérdésre adhat hasznos feleletet.

Böhömke, az elefánt számos dologban fejlődött,

Jó néhány kísértés volt, mit az évek során legyőzött.

De volt még benne pár kérdés, mit megérteni nem tudott:

Például, hogy hogy lehetnek "megkötözve" állatok?

Hogy lehet, hogy egymáson mind jól látják a hibákat,

Míg magukról azt hiszik, hogy mindent jól csinálnak?

S hogy lehetne feltárni a problémákat másoknak

Úgy, hogy azok belássák, hogy bizony ők is botlanak?

Ahogy ezen gondolkozott, meglátta a kengurut,

Ki jó barátja volt, de bizony könnyedén begurult.

Most is morogva jött oda a merengő Böhömkéhez:

"Képzeld el, mily rossz nekem, mert az apám folyton mérges!

Állandóan morog és mindig panaszkodik,

Egész álló nap másokon bosszankodik..."

Elképedve, hüledezve vágta vissza Böhömke:

"Te is azt csinálod, hát hogyhogy nem veszed észre?!"

Erre a kenguru csak még inkább dühös lett,

Ám ekkor a helyszínre egy másik állat érkezett.

Puhányka, a barátjuk jött oda hozzájuk,

S a kenguru elé tárta az épp folytatott vitájuk:

"Böhömke azt mondja, hogy sokat mérgelődöm,

De ez nem igaz, mert csak néha zsörtölődöm!

Tegyél hát igazságot, kedves gyík barátom!

Mert én ezt a vádat koholtnak találom!"

"Nyugodj meg, kenguru, ő nem bántani akart!

Csak érzett a szívedben egy hamiskás zavart.

Igen, vannak hibáid, épp úgy, mint nekünk.

De a barátaid vagyunk, és így is szeretünk!

Igen, sokszor láttalak dühösködni téged,

De ez nem oly tragédia, mint ahogyan érzed!

Ha keresed a Teremtőt, s szíved kitárod neki,

Ő felfedi majd előtted, hogy mit kell abból kiszedni!

Nem hagy ebben egyedül, segíteni fog neked,

De csak akkor teszi meg, hogyha ezt te engeded!

Átadom hát Őneki az ítélkezés jogát!

Olvasd az Ő könyvét, legyen Ő a bírád!"

A kenguru nem szólt semmit, csendben búcsút intett.

Böhömke kíváncsi volt, felveszi-e az inget.

Puhánykával elköszöntek, s ment mindenki útjára.

Ám aznap este Böhömkének volt egy újabb "tanálma".

Álmában újraélte az egész esetet,

De immár külső szemlélő lehetett.

S a Teremtő azt is megmutatta neki,

Mit aznap nem láthattak saját szemei.

A kenguru hátán sötét kis szörnyecske

Ült ott vihorászva, s a nyakát ölelte.

Minden egyes szorítása újabb dührohamot

Jelentett, amit a szegény kenguru kapott.

Ekkor lépett színre az akkori Böhömke,

Ki egy tükröt helyezett jól láthatóan eléje.

Mibe ha a kenguru belenézett volna,

Észrevette volna, hogy ki a háta lakója.

Igen ám, de ahogy Böhömke közelebb lépett,

Látta, hogy a tükör rosszul mutat képet,

Mert nem tükrözi vissza a gonosz szörnyecskét,

Nem látszik más helyén, csak egy nagy üresség.

Ekkor jött az idő, hogy Puhányka megérkezett,

Ki a szeme helyett a szívét célozta meg.

Sok könyörgéssel kezdett el otthon magot vetni,

S tudta, a Teremtő majd meg fogja öntözni.

A kenguru szíve már kezdett megnyílni,

De a szörny elkezdte őt újra gyötörni.

S ahogy hazaindult, jól belékapaszkodott:

De a formálódásnak megálljt adni nem tudott.

Otthon a kenguru olvasni kezdett.

Még sosem szóltak hozzá úgy a versek,

Mit a Teremtő írt az őt követőknek:

Bizony a szeméből hullottak a könnyek.

S ahogy szívében kigyúltak a fények:

Egy tükör sugárzódott ki közel a szeméhez.

Abban bizony látszódott a gonosz kis szörnyecske:

S ahogy belenézett, végre észrevette.

De az, hogy lebukott, még egyszer utoljára,

Megpróbálta gyötörni, hogy elhagyja bátorsága:

"Nézd meg, pont olyan vagy, mint a heves apád!

Rossz kenguru vagy, hiába is tagadnád!

Nem tudsz tőlem szabadulni, ő sem tudott, látod!

Hidd el, sorra elhagy az összes barátod...!"

A kenguru keservesen sírva roskadt össze,

Mígnem szelíd szavakkal szólt a Teremtője:

"Használd a fegyvert, amit neked adtam,

Hidd el hogy erősebb az, aki benned van!"

A kenguru elszántan vette fel a könyvet:

S elkezdte olvasni a szóban forgó verset.

A szörnyecske fájdalmas sikollyal az arcán

Bukdácsolt le fogást vesztve a kenguru hátán.

A kenguru hálásan énekelni kezdett:

"Mily nagy a Teremtő, ki most is megmentett!"

A Teremtő szelíden figyelmeztette még:

"Vigyázz, mert e szörnynek nem lesz ennyi elég!

Sokszor megpróbál majd visszakapaszkodni!

S mindannyiszor újra le kell majd őt győzni!"

A kenguru megígérte, figyelni fog erre,

De kérte, hogy a Teremtő legyen segítsége.

"Ne félj, drága kenguru, mindig melletted állok"

- szólt a Teremtő- hisz ezért vagyunk barátok!

Böhömke egyszeriben felébredt álmából.

Megrendülve, könnyezve kelt ki nagy ágyából,

Hogy térdre hulljon a szeretett Teremtő előtt,

S megköszönje, hogy újra tanította őt.

"Jól jegyezd meg kiselefánt, mit az imént láttál,

S esedezz a barátodért, mielőtt szólnál,

Hogy kész legyen a szíve neki a látáshoz,

Mert ha zárva marad, az csak heves vitát hoz!

Mindenki csak a másiknak szörnyét veszi észre,

Hisz senki sem tud látni a háta közepére!

De az én igém, ha olvasod, tiszta tükröt mutat,

Hát azt figyeld, és soha ne kárhoztasd a másikat!

Merj szembenézni a saját szörnyeiddel!

Nem vagy attól gonosz, hogyha vannak, hidd el!

S ha másnak láthatatlan még saját lidérce,

Légy hozzá kíméletes, és imádkozz érte!"

Bár ez mese, mégis hiszem, hogy léteznek szörnyek,

Mik lopnak, csalnak, hazudoznak, s kapcsolatot ölnek.

Kérlek ezért titeket, ne egymás ellen vívjatok!

Mert van ádáz ellenség, ki ellen harcoljatok!

Ne azzal fogyjon erőtök, hogy földi tükröt mutattok,

Hanem egymásért közbenjárva, békében járjatok!

Bocsássatok meg annak, ki ellenetek vétkezik,

Mert az ily kegyességek a bűnöket elfedezik,

S visszairányítják a figyelmet oda,

Miről terelni szeretné a Föld gonosz Ura:

Hogy igazából tőle indul minden egyes vétség,

S a győzelemhez két dolog kell: az ÚR és az EGYSÉG.