Könyvek könyve

Minden ember életében eljön az a pillanat,

Hogy magvetését megszemlélve rájön, abból mit arat.

Én is egykor félve néztem gazzal teli kertemet,

Láttam, oda gyümölcshozó fát ültetni már nem lehet.

Fel kell ásni, ki kell szedni a fojtogató gyomokat!

Akárhogy is igyekeztem, a gyökér mindig ott maradt.

Én is ekkor azt tettem, mint megannyi ember:

Utolsó reménységként Istenhez szóltam fel.

Elővettem azt a könyvet, mi rég szobámban állt,

Mit még ki sem nyitottam: jobban vonzott a világ!

De a sorok kemény szavú idegenként csengettek,

Nem tudtak jó magot adni kővé fagyott szívemnek.

Ám mint annyiszor már, Te újra hozzám léptél,

Kedves hangon szóltál, s ajtómon zörgettél.

Összeszedtem minden erőm, akkor, ott én megtettem,

Mit csaló fényképek miatt eddig soha nem mertem: 

Kinyitottam záraimat, hogy lássam szemtől szembe,

Ki akar hát belépni az összetört szívembe?

Megláttalak, de akkor még csak sejtéseim voltak,

Ki az, akit könnyezve fogadtam Megváltómnak.

Délibábok, látszatképek lassan köddé váltak,

S rájöttem, hogy hamis rendszer, mit hittem valóságnak.

Beköltöztél hozzám, és Szellemed, mit elküldtél

Betöltött kedvesen, hogy szívemben gyúljon fény.

Megláttam, hogy csakis benned áll fenn a világ,

Te vagy Isten beszéde, miben nincsen hamisság!

Kézbe vettem újra könyvem mindennapos olvasmánynak,

Történelem, életsorsok, jövőképek benne álltak.

Megdöbbenve olvastam, mit eddig nem értettem,

Éreztem, hogy a szavak változást hoznak bennem.

S azóta is egyre többször eszmélek arra,

Hogy egy-egy rossz gyökér tövestül ki lett húzva.

Rájöttem, hogy minden jogalapra épül,

Nem véletlen, mi történik következményéül.

S ehhez kapcsolódik az irgalmas szeretet,

Mit emberi ésszel felfogni nem lehet!

Hogyan szőtted titokban az üdvösségről tervedet,

Hogy megmenthesd azt az embert, ki oly sokszor megvetett.

Örök életem lehessen: kifolyt drága véred,

Elvetted bűneimet, s minden átkos terhet.

Elképesztő pontossággal írod le fájdalmam,

És ismertetsz minden kételyt, mely mélyen bennem van.

Mert te ezt is átélted, és úgy tanácsolsz engem,

Megvigasztalsz: azokat elhordoztad helyettem!

Így lett ez a könyv szobámban a legizgalmasabb,

Hisz múltat, jelent, jövőt rejtenek a szavak.

S ahogy tárod fel előttem az újbóli titkokat.

Úgy áll össze éles képpé a sok kirakós darab.

Nem az a kereszténység, mit azelőtt hittem,

Egy iga is lehet nekem a legnagyobb kincsem!

Mert ez édes, igazságos, és szeretetteljes,

Az egyetlen kötelék, mi egyben szabaddá tesz!

Nem tudnék visszamenni, Te vagy már az életem!

Céltalanság és elmúlás nem lesz már a kenyerem!

Kitartok beszéded mellett, amely örök orvosság,

S nem változik, akármerre fordul is el a világ!