Ki a felelős?

    "Volt egyszer egy apa, aki együtt éldegélt fiával egy hatalmas házban. Kertjük tele volt finomabbnál finomabb gyümölcsökkel és zöldségekkel, a környező füves területen különböző állatok legelésztek békességben, mindent átjárt a szebbnél szebb virágok édes illata. A körülöttük szétterülő táj csodálatos látványt nyújtott. Csak egyetlen csúfság törte meg ezt a harmóniát: a kerttől nem messze volt a kezdete egy óriási lápos területnek, ami beláthatatlan messzeségig terjedt el. Bár az eleje még ártalmatlannak és szépnek tűnt, veszélyes mocsarakat rejtett magában. Egy gonosz mocsárlakó volt e terület ura, aki féltékenyen nézte az apa és fia jólétét.

    Egyszer az apa úgy döntött, megosztja szeretetét és gazdagságát a fián kívül másokkal is, ezért örökbe fogadott fiakat és leányokat, hogy együtt gazdálkodjanak. Ő, és fia is elhalmozta őket szeretetével, mintha édes gyermekek és testvérek volnának, úgy éltek ott nagy boldogságban. Az apa mindenbe bevonta őket, csak azt az egyet tiltotta meg nekik, hogy a mocsaras területre menjenek. Figyelmeztette őket, hogy az olyan veszélyt rejteget, amit elképzelni sem tudnak.

   Egy napon, mikor az apa és édes fia épp távol voltak, a mocsárlakó odament a vidáman munkálkodó fiatalokhoz, és elkezdte őket invitálni a maga területére. Furmányos gondolatokkal próbálta elhitetni velük, hogy ott semmi veszély nem leselkedik rájuk. Az apa csak azért tiltotta meg, hogy odamenjenek, mert olyan kincseket rejt az a föld, amit nem szeretne velük megosztani.

   Addig-addig beszélt nekik mézesmázos hangon, míg egytől egyig követni kezdték őt. A fiatalok nagy izgalommal sétáltak a tiltott területen, s nem vették észre, hogy a védelmet adó ház már a látótávolságon kívülre került. Azonban ahogy közeledett az éjszaka, félelem kezdett rájuk szállni. Az idő lehűlt, éhesek és fáradtak voltak. A táj egyre riasztóbbá vált, nyoma sem volt már a kezdeti szép vidéknek. Visszavágytak az oltalmat adó házba, ám mikor a mocsárlakó segítségét kérték, az egy gonosz kacajjal otthagyta őket. Későn eszméltek rá, hogy a csúf ámító végig az orruknál fogva vezette őket a veszedelembe, ahonnan nem volt kiút. Hiába keresték a visszavezető ösvényt, sosem találtak rá. Voltak, akik igyekeztek hozzászokni a mostoha körülményekhez, letelepedtek és családot alapítottak, de sokan életükkel fizettek a megtévesztésért.

   Az apa és fiú hazatérve szomorúan vette észre, hogy mindenki eltűnt. Tudták, hogy csak a mocsárlakó fondorlatos gonoszsága állhat a dolog mögött, bizonyára sikerült neki megtévesztenie és csapdába csalnia őket. Az apa egyre csak búslakodott miattuk, mert nagyon szerette őket. Várta, hátha hazatérnek, de ahogy múlt az idő, senki sem érkezett. Úgy döntött hát, hogy elküldi az egyetlen fiát, hogy megmutassa a visszavezető utat azoknak, akik szeretnének hazatérni. A fiú vállalta a kockázatos feladatot, és elindult, hogy vágjon egy ösvényt a lápvilág és az apa gazdasága között. Ahogy odaért hozzájuk, elkezdte hívni az eltévedt fiakat és leányokat, de a mocsárlakó elszánt igyekezettel próbálta ellene hergelni őket. Sokukkal elhitette, hogy az apa az oka mindennek, hogy nem is szereti őket. Másokat arról győzött meg, hogy csak álmodták az egészet, és nem is létezik az a gazdaság, amiről a fiú beszél.

   Addig-addig duruzsolta a rágalmazó szavakat, míg a többség haragra gerjedt, s elüldözte az ifjút. A fiú szomorúan tért haza, de utolsó mentsvárként még otthagyott egy térképet, hogy ha valaki követi azt, hazamehessen az atyai házba. Az idők során sokan követték e térkép útmutatásait, és sikerült visszatérniük az apához a felhőtlen boldogságba. S voltak, akik nem hittek e papírosnak, megkeményedett szívük, és inkább a mocsaras vidéket választották. Ám az idők folyamán a vidék egyre veszélyesebbé és ingatagabbá vált, s az ott maradottak fájdalmas halállal fizették meg döntésük árát."

   E történeten merengve kérdem én: ki a felelős a sok szenvedésért? Az apa, a mocsárlakó vagy az, aki nem használja a megmentésre készített térképet?