Hamis tanítók

Ahogy visszagondolok az iskolaévekre,

Rájövök, hogy sok titok lett azóta felfedve.

Másként láttam gyermekként az egész világot,

Más jelentett akkor ellenséget, s barátot.

Voltak oly tanárok, kik bármit megengedtek,

Nem szabályoztak, nem parancsoltak rendet.

Fürödtünk a lazaság csalóka vizében,

Hagytuk, hogy a tudás rejtve elevezzen.

S voltak oly oktatók, kik szigorúak voltak,

Számon kértek mindent, mit nekünk leadtak.

Nem engedték meg a zsibongást, restséget,

Elvárták tőlünk a tudást és készséget. 

S bár akkor a laza stílus tűnt boldogabb útnak,

Ma hálásabb vagyok a többet elváróknak.

Mert abból az ismeretből tudok építkezni,

Mit nem hagytak belőlem sohasem elveszni.

Azok tettek jobb emberré, kik bölcsebbek voltak,

S tudták, mire ma vágyom, az megcsalhat holnap.

Kik vállalták, hogy őket kevésbé szeressék,

Azért, hogy a jövőnket egyszerűbbé tehessék.

Bár felnőttünk, tart még az élet iskolája,

Minek megvan ugyanúgy a rendelt szabálya.

De egyre inkább hágják át a felállított rendet,

Mert azt hiszik, hogy ettől boldogabbak lesznek.

Ám vészesen közeleg az utolsó vizsga,

Mi az örök sorsunk majd meghatározza.

S lám, kinevetik, aki buzdít arra,

Hogy az elfeledett törvényt mindenki megtartsa.

De nem biztos, hogy az a szép, aki mindent enged,

S nem ad helyt a tanításban kemény üzenetnek.

Nem biztos, hogy az szeret, ki azt mondja, hogy jó vagy,

S nem az, ki megfedd téged, s így szól: tudsz jobbat!

Nem az az igaz barát, ki mindenben veled tart,

Hanem az, ki ha kell, meghúzza a fékkart.

Nem törődve haragoddal kormányoz a helyes útra,

Mígnem rájössz, ez kellett, hogy ne ess bele szakadékba.

Kívánom, hogy törjenek le a humanista láncok,

Mik azt hazudják, ők hozzák el majd a szabadságot.

De valójában az igazságtól tartanak vissza,

Mert ezeknek követése nem lesz "átment" vizsga.

Nem szeretnék e sorokkal senkit megsérteni,

Egy célom van: a világban embereket menteni.

Hogy megtudják, a tanító, ki leginkább szeret,

Az senki más, csak Jézus Krisztus, a Messiás lehet!