Árral szemben
Egy óriási csónak haladt konokul szemben az árral, dacolva az őt kíméletlenül dobáló hullámokkal. Mindkét oldalán 10-10 ember ült egy-egy evezővel, orránál pedig egy férfi adott ki utasításokat, miközben egy térképet böngészett. Bizonyos szakaszoknál együtt eveztek, más részeken pedig a hajó első, második vagy hátsó harmada szállt szembe a háborgó tengerrel. A hajó végén egy férfi üldögélt, aki időnként beugrott a vízbe, úszkált egy keveset, majd visszaszállt.
Régóta úton voltak már, egyikük-másikuk egyre fásultabban mozgatta a kezében lévő lapátot.
- Elég volt, nem bírom tovább! - szólalt meg egy piros ruhás nő, miközben letette evezőjét. - Állandóan harcolunk a viharral, a tenger furcsa halaival, a kalózokkal! Sokkal jobb volt a régi szigeten, ahol voltunk... Azt sem tudhatjuk, hogy létezik-e az a hely, ahová tartunk!
- Hát persze, hogy létezik! Nem szabad feladnod! A sziget nem volt biztonságos hely, ott még több veszély leselkedett ránk, és te is tudod, hogy bármikor elsüllyedhet! Az idő múlásával sokszor kikopnak emlékeinkből a nehézségek, s hajlamosak vagyunk szebbnek látni a régi életet, mikor az újban problémákkal találjuk szembe magunkat... - válaszolt egy kék ruhás társa.
- Elegem van belőle is! - folytatta keserűen a piros ruhás, miközben mérgesen ránézett a mellette átellenben ülő, kockás inges férfira. - Nem csinál semmit, csak énekelget. Sokkal nehezebb így eveznem, hogy a párom csak lustálkodik... Ráadásul ő is csak úszkál, még evezője sincs! - mutatott rá a hajó farában üldögélő férfira.
- Majd én cserélek veled helyet! - szólalt meg újra a kék ruhás.
- Hát én biztos nem! - szólt egy fekete inges, majd gyorsan jól oda is kötözte magát üléséhez
- Nem kell! Én szeretek itt ülni...
- Majd akkor evezek én is, mikor rátok kerül a sor! - szólt egy másik.
- Nem kell! Az lenne a jó, ha ők csinálnák... - húzta el száját a nő az újabb ötletre.
A térképet tartó férfi lassan hátrafordult és a nő szemébe nézett.
- Mikor elindultunk, mind tudtuk, hogy nehéz utunk lesz. Szévör, akihez tartunk, már előre figyelmeztetett erre. Sokáig én is olyan voltam, mint te. Rendkívül bosszantott, mikor más nem tartotta be a szabályokat, amiket a hajózáshoz adtak. Egy idő után már olyannyira, hogy itt is akartam hagyni az egészet. De akkor rájöttem, hogy igazából Szévört és önmagamat hagynám cserben ezzel. A második, amit megtanultam, hogy nem tudom befolyásolni azt, ahogy mások cselekednek. Azt viszont igen, hogy én hogyan állok egy helyzethez, és hogy mit teszek abban. S ahogyan egy iskolai dolgozatnál, itt is a helyes válaszokra kapjuk a pontot, függetlenül attól, hogy mennyien írták be rajtunk kívül ugyanazt a rossz megoldást. Sőt, a ponthatár sem változik attól, hogy a többiek kevesebbet érnek el nálunk: a jegyet az előre megszabott választóvonal szerint kapjuk. Azt se hidd el, hogy nem vagy képes végigevezni ezt az utat! Ha így lenne, be sem ülhettél volna ebbe a csónakba. Szévör látott benned valamit, amiért kiválasztott erre. Sokkal jobban jársz, ha megpróbálod a legjobbat kihozni az adott helyzetből, s nem a kesergésre és a füstbe ment tervek gyászolására pazarlod az energiád. Mások ítélgetése helyett pedig vizsgáld meg, hogy TE mit tudnál tenni, hogy jobb legyen! Főleg, hogy sokszor nem tudhatjuk, mit miért csinál a másik, vagy talán olyan módon segít, amit mi nem láthatunk...
A piros ruhás nő egy pár pillanatig meredten nézett vezetője szemébe, majd felemelte evezőjét, s csendben újra munkához látott.
Ahogy tovább haladtak, a víz több keskenyebb ágra vált szét. A csónak elején ülő férfi figyelmesen vizsgálta a térképet, miközben vezette őket, hogy merre menjenek. A parton - amely csak egy karnyújtásnyira volt tőlük - finomabbnál finomabb gyümölcsök teremtek. Ahogy elhaladtak mellettük, mindenki bőségesen szedett róluk. Mindenki, kivéve a térképolvasót, aki csak egy pár szemet tudott elkapni, annyira figyelnie kellett az útvonalra. Hosszú idő után újra kiértek a nyílt vízre.
- Nem jól van ez így, hogy a vezetőnknek alig van ennivalója. Adjunk neki a sajátunkból - szólt a kék ruhás nő, majd előre nyújtotta "zsákmánya" egy részét a térképolvasónak. Többen követték példáját, de a fekete inges férfi hamar felmordult.
- Még mit nem! Keményen megdolgoztam egész úton az evezéssel, majd a gyümölcsszedéssel! Én bizony nem adok ebből, hanem elraktározom magamnak! Nem tudhatom, hogy nem lesz-e rá szükségem később...
Ahogy folytatták útjukat, az első harmadra került a sor, hogy evezzen. Egyikük, egy barna ruhás azonban csak ímmel-ámmal végezte munkáját: folyton abbahagyta, hogy bámulja a szép tájat vagy fényképezgessen.
- Nagyon sokat segítene, ha te sem hagynád abba az evezést! - szólt az egyikük neki.
- Ugyan már! Én is evezek valamennyit!
- De az nem elég ahhoz, hogy jól haladjunk... Ha a többiek is úgy eveznének, mint te, sosem érnénk el az úticélunkat! Szükségünk van a te erődre is!
A férfi erre csak vállat vont, és zavartalanul folytatta a fotózást. Így haladtak egy ideig. Az egyik férfi, akin egy sárga póló volt, egyszer csak észrevett valamit a vízben. Benyúlt érte, s ölébe vett egy aranyos tengeri állatot.
- Milyen édes! - mondta elragadtatva.
- Vigyázz! Ezek veszélyes állatok! Kedvesnek tűnnek, de igazából rosszat akarnak! Szévör megmondta, hogy ne vegyünk magunkhoz semmit a tengerből!
- Ugyan már! Nem látod, hogy milyen kis ártatlan? - duruzsolta a sárga pólós férfi.
Nem sok idő telt el, mire a hajó alján kisebb víztócsa kezdett alakulni.
- Hát ez meg micsoda? - kérdezte valaki.
A hajó deszkáján egy repedés éktelenkedett, ami a sárga pólós férfitól indult ki. Ahogy követték szemükkel a vonalat, látták, hogy a férfi evezőjén is mély barázdák éktelenkednek. Akkor vették észre, hogy az állat farka tele van éles tüskékkel, amelyekkel észrevétlenül vágta a veszélyes mélyedéseket. Mikor az őt tartó férfi is ráeszmélt erre, ijedten dobta vissza a tengerbe a gonosz teremtményt. Mindeközben a csónak végén ülő férfi a vízbe ugrott. Senki sem látta, ahogy lemerül, a csónak aljához úszik, és gondosan megfoltozza a hajó sérült részét. Ezután visszamászott a fedélzetre, s magához hívta a körülöttük repkedő galamb egyikét.
- Szólj Szévörnek, hogy kell még anyag a foltozáshoz! - súgta neki, azzal a madár elrepült.
A fekete inges látta és hallotta mindezt, s megvetően mormogta maga elé.
- Na persze, majd pont az a galamb fog neki segíteni! Ahelyett, hogy inkább kezébe venné az irányítást...
A sárga pólós férfi könnyes szemmel nézte evezőjét.
- Alig tudok ezzel evezni! - mondta.
- Úgy kell neked! Miért nem hallgattál a szabályzatra? Meg is érdemled! - vetette oda neki is kárörvendően a fekete ruhás férfi.
- Annyira sajnálom! Soha többé nem akarok ilyen meggondolatlanságot csinálni... - mondta a sárga ruhás elszántan, és amennyire csak tudott, igyekezett erősen evezni a megsérült lapáttal.
Ahogy haladtak tovább egy keskenyebb sávban, egy lila inges utas evezőjére ráakadt egy hínár. Felemelte azt, s megpróbálta lerázni róla. Nem vette azonban észre, hogy túl közel viszi az előtte ülőhöz, s jól fejbe vágta vele, aki erre fájdalmasan felkiáltott. Ahogy ijedten rántotta vissza gazdája az evezőt, belevágta egy a partról beívelő kemény faágba, mire a lapát vége megrepedt.
- Ne haragudj! - szólt oda a fejét tapogató, zöld inges férfinak.
- Direkt csinálta! Direkt csinálta! - mintha ezt duruzsolták volna a körülöttük úszkáló tengeri állatok.
- Tudom, hogy direkt csináltad! - szólt vissza a lila ruhásnak.
- Nem, ez nem igaz! Nem akartalak megütni! - válaszolta az.
- Én ilyen rosszindulatú emberrel nem akarok együtt evezni! - állt fel a megsértett férfi mérgesen. - Nem vagyok hajlandó vele egy hajóban utazni!
- Ne menj el, inkább beszéljétek meg! - próbálta menteni a helyzetet a kék ruhás. - Legalább hallgasd meg, hátha meg tudja magyarázni!
- Erre nincs mentség! - szólt a zöld inges szigorúan, majd körbenézett, s mikor meglátott egy közeli szigetet, a csónak oldalára lépett. - Inkább kiúszok oda és keresek magamnak egy másik csónakot!
- Honnan tudod, hogy találsz ennél jobbat? Mindenhol lehetnek konfliktusok... - kiáltott utána a kék ruhás, de az már meg sem hallotta, csak úszott, úszott egyre távolabb tőlük.
- Sajnálom, tényleg nem direkt csináltam, de a bocsánatkérésen túl nemigen tudtam mást tenni... - szólt a lila ruhás tanácstalanul. - Máskor azért jobban vigyázok! - tette hozzá, majd egy kisebb elmélázó csend után vizsgálgatni kezdte evezőjét. - Nem tudok így rendesen tovább evezni. Te meg tudod javítani, megcsinálnád nekem? - nyújtotta oda a fekete inges férfinak.
- Nincs nekem erre időm! Rendbe kell szednem a gyümölcseimet, ki kell fényesítenem az evezőmet a következő körre... - szólt az megvetően.
- Hát te meg tudnád csinálni? Neked is van hozzá alapanyagod. - próbálkozott ezután a kockás inges férfinál.
Az elvette, de ahelyett, hogy megfoltozta volna, széles mosollyal, nyájasan fordult hozzá.
- Én úgy szeretlek téged, barátom!
- Köszönöm szépen! De kérlek, ne csak szóval szeress, hanem segíts is!
- Inkább éneklek neked egy szép dalt, hogy ne legyél szomorú! - nyújtotta vissza mézes-mázosan az evezőt, majd énekelni kezdett.
A lila ruhás csalódottan vette vissza a még mindig repedt lapátot.
Ekkor egy új, gyönyörű evezőt ringatott oda a víz a sárga pólós férfi mellé.
- Nahát, ezt Szévör küldte? Milyen kedves! Meg sem érdemeltem volna! - szólt a férfi boldogan, miközben kihalászta új munkaeszközét.
- Hát valóban nem! Én sokkal jobban megérdemeltem volna egy újat! - szúrta oda a fekete inges, miközben irigykedve nézte a szép lapátot. A lila ruhás még mindig szomorúan nézegette sajátját.
- Tartsd egy kicsit, kérlek - nyújtotta oda a térképet ábrázoló követ a hajó orrában ülő férfi az első evezősnek. Az elvette a tárgyat, s meglepődve konstatálta, mennyire nehéz is az.
A térképolvasó lassan odament a lila ruhás férfihoz, elvette tőle a repedt evezőt, visszaült a helyére, s elkezdte megjavítani. A hajó egyre lassabban közeledett célja felé. Az egység megbomlott. Már nem lehetett tartani a szakaszos evezést: az egyik nem csinálta, mert nem ért rá, a másik azért nem, mert haragudott egy társára, a harmadik jobbnak gondolta magát a többinél, a negyedik bebeszélte magának, hogy nem ért hozzá... A térképolvasó próbálta buzdítani őket, egyiket-másikat sikerült is visszatérítenie a hatékony munkához, de sokan nem hallgattak rá.
Nagyon hosszú ideje eveztek már, mikor egyszerre egy újabb szűkülethez értek, ahol igen zavarossá vált a tenger. Egy magasan lévő, széles híd alá úszott be a csónak, amelyről hosszú indák lógtak le a vízhez.
- Itt az idő! - szólt a partról egy gyönyörű, kedves hang - Kapaszkodjatok meg az indákba, s másszatok fel a hídra!
Az emberek izgatottan kapták el a vastag hajtásokat, s kezdték felfelé húzni magukat, fekete inges társuk pedig lélekszakadva igyekezett kiszabadítani magát üléséből. Igen ám, de nem mindenki volt olyan izmos, hogy legyen ereje a feladathoz. Akik mindeddig lelkiismeretesen végezték a rájuk bízott munkát, az idő folyamán megerősödtek, de egyikük-másikuk akárhogy próbálkozott, nem tudott kiszállni a hajóból, ami kíméletlenül ment tovább a sodrással, mígnem az utolsó inda mellett is elhaladtak. A csónakban maradottak rémülten hajoltak a térkép fölé, lázasan kutatva azután, hogy van-e még remény. A tenger egyre bosszúsabban dobálta a hajót, melynek oldalán még mindig ott világított gyöngybetűkkel írt neve: GYÜLEKEZET.