Az ítélkezés csapdája
Szőke hajú, kék szemű, főiskolás fiúcska
Dúlva-fúlva, tépelődve bandukolt épp hazulra.
Kesze-kusza gondolatok kavarogtak fejében,
Vakmerőség vészes lángja lobogott a szemében.
Hazaérve háborogva mesélte az apjának,
Hogy balgatag barátai mily dolgokat csinálnak.
Miben kéne megtérniük, mily bűn van még bennük,
Mily sárral van beszennyezve tökéletlen lelkük.
És bár tudja, hogy az Urat mind őszintén szeretik,
S akaratát sok dologban rendületlen keresik,
Mégis gyakran követik el botlásuknak árját,
Mivel az ő érzéseit folyton csak megbántják.
S az effajta viselkedés őt is bűnbe vezette,
Mert oly hibákat követett el, amit amúgy nem tenne.
Sokszor hoztak ki belőle rosszabb magatartást,
Mi nem lett volna, ha magukat rendben féken tartják...
Édesapja megértően veregette vállon:
Gyere fiam, ülj le ide, most elmagyarázom:
Mily oktalan vizekre visz az ítélkező elme,
S mily csalóka gondokat szül a hárítás benne!
...
Sok-sok idő telt el a nagy esemény óta,
Hogy Böhömke szívét a Teremtőnek adta.
S bár boldog élete volt az elefántnak,
Mégis egyik este így fakadt ki Urának:
"Segíts nekem leküzdeni a temérdek bánatot,
Amit nekem okoznak a figyelmetlen állatok!
Kik a régi hibáikból nem tudnak megjavulni,
És engem sem hagynak így eléggé megtisztulni.
Ott az egyik, ki könnyen tud nagy haragra gerjedni,
S ott a másik, aki folyton ki akarna oktatni!
A harmadik sokat beszél, a negyedik durva,
S az ötödik elfelejti, hogy éppen mi a dolga!
Biztos minden jobbá lenne, hogyha megtérnének,
Hogyha Téged, Teremtőm, igazán követnének!
Talán olyan keserű az én lelkem sem lenne,
Hogyha a többi állat másképp viselkedne..."
Sokáig sorolta még Böhömke a bűnöket,
Hogy mely állat, mikor, miként, s mily mértékben vétkezett.
S mert nem jött válasz fentről a kesergő szóra,
Kissé csalódottan tért el nyugovóra.
Hogy elaludt azonban egy furcsa dolgot látott:
Álmában megfigyelt egy különös világot.
Ebben az országban sok-sok telek létezett,
S minden telken egy-egy állat egyedül építkezett.
Egymás mellett szorosan állt a temérdek porta,
S kerítéssel volt mindegyik elhatárolva.
Sok ház készült, melynek alján szikla foglalt helyet,
És sok állat volt, ki ehelyett homokra építkezett.
Az állatok egész nap a házukat tákolták,
Nem foglalkoztak mással, nem csináltak más munkát.
Volt ház, mi rozoga volt, szegényes kinézetű,
S volt olyan, mi gyönyörű volt, több tíz emeletű.
Az anyagok az építéshez minden reggel megjelentek
A dolgozók kapujában: ezekből építkeztek.
E dolgok minősége csakis rajtuk függött:
Ki serény és hűséges volt, sok kelléket gyűjtött.
Mert a Teremtő volt az, ki ezeket osztogatta,
S bármit kérhetett az tőle, ki Urának elfogadta.
S bár sok állat ehelyett saját magára támaszkodott,
Kegyelemből ők is kaptak a munkához nyersanyagot.
Ez országban dolgozott Mustrálka, a törpehörcsög,
Aki hogy a napok teltek, egyre többet zsörtölődött.
Egyre többször hagyta abba munkáját sok időre,
Hogy az építkezés helyett a szomszédjait figyelje.
Volt aztán, hogy órákig állt ott fejét csóválva,
Mert azt nézte, mily hiányos és rossz munka más háza!
Hogy sajátján nem dolgozik, nem is vette észre,
Mert vak törvénykezés költözött szívébe!
Egyik nap is feldühödve vette éppen észre,
Hogy gyomnövények kerültek a gyönyörű kertjébe.
Mert szomszédja nem gondozta elég jól a sajátját,
S ennek bizony a törpehörcsög látta meg a kárát!
Másnap viszont talált egy festékes vödröt
A kapuban, amit maga a Teremtő küldött.
Rá volt írva, hogyha azt a kerítésre keni,
A gyomnövényt a szomszédból átjönni nem engedi.
De Mustrálka nem akarta a kerítést lekenni,
Úgy gondolta, hogy ezért nem neki kéne dolgozni.
A szomszéd az, ki hibázott, hát tegye ezt ő rendbe!
Miért csináljon bármit is? Hisz a másik bűne!
Ám sok idő múlva, egy borongós napon
Eljött a Teremtő, hogy ítéletet tartson.
Ideje volt, hogy a házak megpróbáltassanak:
Mely az, mi összedől, s mely, mi erős marad.
A Teremtő tüzet lehelt az épületekre:
Némely épen maradt, más elégett benne.
Azok, melyek balga módon homokra épültek,
Nem tudtak megállni, kivétel nélkül elégtek.
De a kősziklán lévők közül is volt rá példa,
Hogy csak pár kavics volt a tűz maradéka.
A Teremtő körbejárt, hogy az állatoknak
Kiossza jutalmát aszerint, hogy dolgoztak.
Odaért a hörcsöghöz, kinek a háza
Egészen csonka lett, hogy a tűz átjárta.
Drága kicsi hörcsög! - szólt hozzá a Teremtő.
Mily szép házad lenne, ha nem vagy oly önfejű!
Hányszor próbáltalak észhez téríteni!
Hányszor is próbáltam szelíden segíteni!
A törvényemet régen megismertettem veled,
S csak az, mely bármiben mérőzsinór lehet!
Aszerint ítélem meg a te munkád értékét,
Hogy te hogyan hallgattad meg Uradnak törvényét!
Nem a másik házával mérem én azt össze!
Nem segít az rajtad, ha a másiké görbe!
Látod, kerted is gyomnövények csúfítják!
Mert nem irtottad ki, hiába adtam megoldást!
Mert inkább helyettem akartál ítélkezni!
Te akartad a büntetést kezeidbe venni!
Nem vetted észre, hogy az ítélkezés
Enyészetté teszi a házadnak kövét!
Pedig én hidd el, meg akartalak áldani!
De nem tudtam, mert konokságod nem lehetett oltani!
Így csak e pár kavics a munkádnak gyümölcse,
Pedig oly gyönyörű, nagy házad lehetne!
Bizony nagyon veszélyes a keserűség magva,
Mert gyorsan nő, s a jó magot könnyedén elfojtja."
Böhömke az álomból félelemmel ébredt,
A házak csonkjai még szeme előtt égtek.
Sírva kért bocsánatot a nagy Teremtőtől,
Mert rájött, hogy ő is rossz malomban őröl.
A Teremtő kiöntötte rá a szeretetét.
Vigasztaló szavakkal öntözte a lelkét:
"Ne félj kiselefánt, én melletted állok!
Mindig kegyelemmel, s hosszútűrőn várok!
De meg kellett mutatnom neked a csapdát,
Mivel a gonoszok az állatokat marják.
Mert el akarják fordítani rólam a figyelmet,
Hogy a keserűség láncai hozzák a gyötrelmet.
Az állatokat sorra egymás ellen hergelik,
Ezért van, hogy annyi állat rögtön ítélkezik.
De higgy nekem, nem véletlenül enyém az ítélet,
Nem tudnád kivédeni a keserűséget!
S a keserűség mellé csatlakozik barátja:
A felfuvalkodottság, ki csak az alkalmat várja,
Hogy ellenem fordítson, de ezt sose engedd!
Ne feledd, öröktől fogva, s örökké szeretlek!"
....
A szőke fiú megrendülten tekintett apjára.
Mit tegyek, hogy ne érjen el az ördögnek csapdája?
Hogyan tudok alázatos, szelíd szívű maradni?
Hogy tudom az ítélkezést a szívemből kiszedni?
Tudod, fiam, az Úr téged végtelenül szeret!
Megadja a kiutat, ha kitartóan keresed!
Töltsél időt vele, s vegyél szeretetéből,
Ez az, mi meg fog őrizni a bűntől!
Hidd el, hogy minden, mit parancsba adott,
Azért van, mert ismer téged, hiszen ő alkotott!
S tudja, hogy mi az, mi gyötrelembe vinne!
Ettől próbál védeni az Úrnak ama Könyve!
Abban minden kérdésre választ fogsz találni,
Támogatni fog Téged, ha nem fáradsz keresni!
De teljes mértékben át kell adnod magad,
Nem megy úgy, ha félig Vele, s félig a világba' vagy!
S ha valakiben mégis bűnt vélsz felfedezni,
Ne felejts el az Úr előtt érte esedezni!
Ne táplálj felé haragot, meg nem bocsátást!
Hagyd az Úrra végleg az ítéletalkotást!
Meg kell tanulnod a sértést elengedni,
Mert így tudsz csak szabadon szeretetben lenni!
De ne félj, mert az Úr csak oly dolgokra utasít,
Mihez megadja a segítséget, s ha kéred, meg is szabadít!