2. fejezet

Amint belépett az épületbe, melegség járta át, mintha egy régen látogatott ismerős helyre lépett volna be, pedig úgy tudta, hogy soha nem járt még ott ezelőtt. Talán nagyapám hozott el kiskoromban, azért ilyen ismerős! - gondolta. A falak hófehérek voltak, a kényelmesnek tűnő székek egy kisebb színpadszerűség köré voltak elhelyezve a tágas teremben. Odasétált az emelvényhez. Aha, szóval ide áll az a manipulatív, öntelt peregnus, akiről terjeng, hogy csak a pénzért hitetgeti a jónépet! Saját akaratára mossa a jelenlévők agyát, akik ezáltal úgy viselkednek, mint a bolondok... Ahogy ezen morfondírozott, lépteket hallott maga mögül. Ahogy megfordult, éppen szemben találta magát előbbi töprengése tárgyával. Megszeppenve szólította meg.

- Jó reggelt! - majd hirtelen nem tudta, hogy folytassa, csak némán bámult a fehér szakállas arcra.

- Önnek is szép reggelt! - válaszolt az biztató mosollyal az arcán - Gotfrid vagyok. - nyújtott neki kezet- nyugodtan tegezz!

- Hárt - mutatkozott be az ifjú, miközben gépiesen kezet rázott. Nem is tűnik olyan arrogánsnak, mint terjesztik! - gondolta - Elnézést, hogy csak úgy bejöttem! Nem is tudom, mi itt a szokás, még sosem jártam itt... - kezdett szabadkozni, majd megköszörülte a torkát és bátornak szánt hangon megkérdezte - Ön itt a vezető?

- Vezetőnek nem mondanám magam - mosolyodott el még jobban a férfi - én inkább csak terelem a peregnusokat az igazi Vezető felé!

- Igazi vezető? Ki lenne az?

- Ó, hát maga a Madarász, Amadé atyja, aki általunk is szól a néphez.

- Értem.

Hárt nem tudott ennél többet szólni. Mit is mondhatna? Hogy szerinte ez bolondság? Talán csak szépen elnézést kéne kérnie, és kisétálnia! De valahogy nem tudott csak úgy elmenni. Hirtelen Gotfridhoz fordult és nekiszegezte a kérdést:

- Mondd, hogyan tudnád nekem bebizonyítani, hogy mind igaz, amiben hiszel? Hogyan tudnál meggyőzni, hogy én is higgyek?

- Nézd, Hárt - válaszolta az - a hit nem egy olyan dolog, amit érvekkel és különféle tárgyi bizonyítékokkal tudnék alátámasztani. Ha így lenne, az már tudás lenne és nem hit! Ugyanígy nem tudnálak téged sem meggyőzni, hogy mindez igaz, csak a Madarász szavait tudom közvetíteni feléd! Neked kell belül érezned a hívást, s meghallani azt a szelíd hangot hullámzó, csapongó lelkedben! Én csak segíteni és támogatni tudlak ezen az úton, de a kezdő lépést neked kell megtenned. Amíg te nem nyitod meg kapuidat a Madarász előtt, én hiába zörgetek mellette gyenge kezeimmel! De egy próbát érdemes tenni, s kitekinteni a kulcslyukon, hogy Ki is próbál bebocsájtást nyerni, mielőtt eldöntöd, hogy nem engeded be, nem igaz?

- De igen! - mosolyodott el Hárt, majd újra elgondolkodott. - De annyi magyarázat van arra, hogy ki vagy mi irányítja a világot, honnan tudhatnám, hogy épp a Madarász története valódi és igaz? Hiszen olyan sokan hisznek másban, s ők is ugyanúgy meg vannak arról győződve, hogy csak ők ismerik az igazságot!

- A másik oldalnak, a bukott galamboknak az az érdeke, hogy minél több peregnust magukkal rántsanak a sötétségbe. Ezért hamis eszméket oltanak a peregnusokba, s hamis küldötteket irányítanak a világba, hogy azok minél több peregnust megtévesszenek és rossz útra tereljenek. Ezeknek egy része pusztító, hívei maguk is ártalmas gonosztevők lesznek, de van olyan is, ami épp a látszólagos tisztaságával, a már szinte felhőtlen jóságával vonzza a gyanútlan követőit, akik mind ugyanúgy a sötétségbe zuhannak a nagy pukkanás után. Elképesztő fortélyokra képesek annak érdekében, hogy a peregnusoknak olyan dolgokat mutassanak, amik ellenkeznek a Könyvek Könyvében leírtakkal, s ezáltal eltérítsék őket a helyes útról.

Tudom mit akarsz kérdezni! - folytatta Gotfrid, mikor látta, hogy Hárt szólásra nyitja száját - Hogy akkor mégis honnan tudom, hogy nem én vagyok az, akit tévútra vezetnek? Nos, sajnálom, de itt sem tudok neked tárgyi, tudományos bizonyítékot bemutatni, mert ezeket is könnyedén elvethetnéd. Bizonyságot tehetek, elmesélhetem, hogy engem mi vett rá a hitre, mi tartott meg benne, s mi tette számomra egyértelművé annak igaz voltát... de te ugyanúgy dönthetnél úgy, hogy nem hiszed el, mint ahogy magát a Madarászt is visszautasíthatod. Pedig ahhoz, hogy valamit biztosra tudj, először hinned kell benne. Ha nem hiszel abban, hogy belőled nagy légkirakósjátékos lehet, akkor valóban nem leszel az, hiszen nem tudod odatenni magad szívvel-lélekkel, sőt, lehet ki sem próbálod! De arról, hogy tényleg jó vagy a sportban, csakis akkor kapsz visszacsatolást, mikor már megismerkedtél a játékkal, gyakoroltad és már biztosan mozogsz a pályán. Csak akkor tudod megmondani, hogy ez az, amiben igazán otthon vagy. Ugyanígy van a hitben is. Ahogy egyre inkább elmélyülsz benne, a Madarász egyre több bizonyságot ad neked. Egyedi, szívhez és névhez szóló megerősítést. De ezt nem adhatja oda zárt ajtókon keresztül. Ki kell nyújtanod a kezed ahhoz, hogy átvehesd az ajándékokat. A hithez bizalom és feltétel nélküli odaadás kell. Amadé nem jelenhet meg mindenkinek azért, hogy higgyenek benne! Akkor nagyon egyenlőtlen lenne a peregnusokért folytatott harc, hiszen már bizonyított tény lenne a Madarász létezése és szinte mindenki elhinné. Eljön majd az idő, mikor mindenki meglátja Őt. Akkor a kételkedők is mind rájönnek, hogy eddig téves illúziókat kergettek - de már túl későn. Ezért fontos, hogy minél többen HIGGYÉK, mielőtt megTUDNÁK. Bizony, a Madarászhoz hosszú és keskeny út vezet! Rajtad áll, hogy elindulsz-e rajta. Senki sem kényszeríthet, még Ő maga sem. Ez a szabad akarat!

Hárt ámulva nézte a szenvedélytől ragyogó szemeket. Sosem hallott ilyen szelídséggel vegyes erővel beszélni senkit. Érezte, hogy az előbb olyan tántoríthatatlan bizalomról tett tanúbizonyságot a férfi, amely számára ismeretlen. Egyik része szerette volna átélni ezt a csodát, másik része menekült volna tőle. Mert képtelenség, hogy mindez igaz legyen! Eddig annyira biztos volt benne, hogy a hívők mind tévednek! Hogy ő csakis a maga ura! És most megállíthatatlanul merültek fel benne a kérdések: mi van, ha tényleg igaz? Mi van, ha ez a peregnus tudja jól? Mi van, ha a pukkanás után tényleg csak a sötétség és szenvedés vár a hitetlenekre? Egy örökkévalóságig gyötrődni nem éppen elhanyagolható tényező! Azonban egy hang máris próbálta meggyőzni az ellenkezőkről: Nem adhatod fel ilyen könnyen az elveid! Ez mind badarság, ő csak egy nagy bolond! Most gondolj bele! Azokkal mi a helyzet, akik még mindig elmaradott civilizációban élnek? Ők már eleve sötétségre vannak ítélve?

- És mi a helyzet azokkal, akik az elmaradott civilizációban élnek és Amadénak még hírét sem hallották? Őket már eleve sötétségre ítélte a szeretetteljes Madarász? - adott hangot újonnan támadt érveinek.

- Nem a Madarász löki a peregnusokat a sötétségbe, hanem a peregnusok döntenek úgy, hogy nem kérik a kötelet, ami a Madarász országába emelné őket a nagy pukkanás után! Mindazonáltal az is igaz, hogy a Madarász figyelembe veszi a tudatlanságot. Hidd el, ha valaki, Ő aztán igazságosan mérlegel és ítél!

- Hahhh - nevetette el magát gúnyosan Hárt - Na és mi számít igazságnak? Mi van, ha szerintem ez egyáltalán nem igazságos?

- Rátapintottál a lényegre! Feltetted az egyik kulcsfontosságú kérdést! Mi számít igazságnak? Mit gondolsz, mi lenne, ha a törvényeket az alapján hoznák meg, hogy ki mit tart igazságosnak? Biztosan nem tudna a peregnusi világ megegyezésre jutni! Ahány peregnus, annyiféle igazságrendszer jönne létre. De csakis egy lehet. Nem lehet megítélni valakit egy adott, mást pedig egy másik törvény alapján. De akkor mégis kinek az igazságrendszere legyen alkalmazva? Ki kapja meg a jogot arra, hogy ítélkezzen mások fölött? Én úgy hiszem, hogy ez a valaki csak maga a Teremtő lehet!

- Maga úgy hiszi. Én nem! - mondta Hárt kurtán.

- Tegyük fel, hogy Neked van igazad. Én akkor is boldogan élem le az életem. És akármi is vár a pukkanás után, az jó lesz. Vagy éppen semmi sem lesz. De az a gond fiam, hogy ha viszont nekem van igazam, és igaz az, amiben hiszek, akkor a hitetlenségeddel nem fogod elkerülni az ítéletet! Attól még, hogy te nem fogadod el, te is ugyanúgy megkapod a bírálatot, hogy a fényben vagy sötétségben fogod leélni az örök életed! Nem az akaratod fogja megteremteni igazságot, hanem az igazság fog alkotni az akaratodtól függetlenül!

Hártot ezek a szavak újra elgondolkodtatták. Van valami abban, amit az öreg mond! Mi van, ha a pukkanás után tényleg meg leszek ítélve? Akkor már nem lesz visszaút! Lehet tényleg jobban járnék, ha bebiztosítanám magam... De ahhoz fel kéne adnom az összes elvemet! Egy olyan dologért, ami lehet nem is igaz! Megvan! Szerzek némi ismeretet a Madarászról, megtalálom az ellentmondásokat, bizonyítékot szerzek, hogy hamis dolog, és végleg magam mögött hagyhatom az egészet minden lelkiismeret-furdalás és félelem nélkül!

Így hát megkérdezte Gotfridot, hogyan tudná a Madarászt megismerni.

- Természetesen kezdetben a peregnusoknak szánt könyvének olvasásával. - válaszolta Gotfrid. - Emellett az őt követő igaz peregnusok beszédeit olvasva és hallgatva. A saját szívedre hallgatva. Ha utat akarsz találni Hozzá, hidd el, ő utat fog mutatni neked!

- Hát persze, a Könyvek Könyve, nagyapám nagyon sokat olvasta! De meg fogom érteni az abban olvasottakat?

- Ha nehezen megy az értelmezés, kérheted a Madarászt, hogy segítsen megérteni, vagy ha nem hiszel benne, hogy segít, bármikor megtalálsz itt a reggeli és délutáni órákban. Most is válaszolok szívesen bármelyik kérdésedre! De kérlek, ne hagyd, hogy bármilyen előítélet befolyást nyerjen a döntésedre, hogy elhiszed vagy sem! Mikor olvasod, add át teljesen magad az olvasottaknak!

- Rendben, megígérem, hogy megpróbálom! Most viszont sietnem kell az iskolába, már így is el fogok késni, biztosan intő lesz a vége!

- Semmi sem biztos, csak az, hogy a Madarász mindenkinek úgy tereli a dolgát, ahogy annak a legjobb, ha az erre kéri őt! - mosolygott rendületlenül Gotfrid - Legyen rajtad az áldása, s ne feledd, a Madarász Mentsvára mindig nyitva áll előtted!

- Köszönök mindent, viszlát - kiabálta vissza még Hárt, miközben már futott is az ajtó felé.

Gotfrid elgondolkodva nézett utána, majd felemelte tekintetét és azt mondta: még ezen a héten visszatér hozzád ez a fiú!

Hárt gyorsan futott az iskola felé. Elképzelhetetlennek tartotta, hogy megússza intő nélkül a dolgot, hiszen iskolájában a késést nagyon komoly kihágásnak veszik, és szigorúan büntetik. Nincs elég gondja édesanyámnak, még én is tetézem egy beírással! Akárhogy gondolkodott, semmi hihető magyarázat nem jutott eszébe, amit mondhatna az aznap munkában lévő szigorú portásnak. Még az is előfordulhat, hogy eltiltják egy ideig a légkirakóstól, mondván, aki az iskolából késik, az edzésre se menjen! Pedig 2 hónap múlva lesz egy igen neves verseny, ahol csapata esélyes a győzelemre, s Hártnak remek lehetőség, hogy felfigyeljenek rá, s bekerülhessen egy sokkal jobb válogatottba. Na de ennyire már csak nem szigorúak! - próbálta nyugtatni magát, de szíve így is hangosan zakatolt. Ráadásul még zaklatott is volt, mert nem tudta hová tenni magában a Mentsvárban elhangzott párbeszédet! Hogyan lehettem ennyire naiv? Ahelyett, hogy még több keresztkérdést tettem volna fel vagy felvilágosítottam volna róla, milyen peregnusnak is tartják, hagytam, hogy elbizonytalanítson és még azt is megígértem neki, hogy elolvasom azt a bolond könyvet! Mintha egy olyan bólogató páfránnyá váltam volna, mint amilyet a vásárokban lehet kapni! Micsoda tökfilkó vagyok! Hogy tudott így megingatni a saját elveimben? Lehet rajtam is alkalmazott valami hókuszpókuszt, és én észre sem vettem! Ahogy ezen morfondírozott odaért az iskola kapujához. Szorongva nyomta le a kilincset. Madarász, kérlek, add, hogy ne vegyen észre a portás, és a tanár is késsen, hogy előbb beérjek a terembe! Ahogy átvágott az udvaron hirtelen megtorpant. Micsoda? Az előbb imádkoztam? Mi a fene van velem? Azt hiszem kezdek becsavarodni! De nem volt sok ideje ezen töprengni, mert sietnie kellett. Ahogy belépett az épületbe, csodálkozva látta, hogy a portás nincs a helyén. Gyorsan elslisszant a fülke mellett, majd rohant is az osztályterme elé. Ott hirtelen megállt, nagy levegőt vett és benyitott. Meghökkenve látta, hogy a tanár még nincs bent. Szia, Hárt! - szólította meg padtársa, miközben kifulladva, verejtékezve helyet foglalt mellette - iszonyatosan nagy mákod van, ugye tudod? Hol csavarogtál te mázlista, nagy bolond?

Hártnak már nem volt ideje válaszolni, mert épp akkor lépett be a tanár. A fenébe! - gondolta- biztosan meglátott, ahogy futottam! De a tanár nem szólt semmit, pedig Hárt biztos volt benne, hogy ha Gerda tanárnő látta volna őt, azon nyomban a fülénél fogva vezetné az igazgató elé.

- Érdekes, még ilyen sosem fordult elő velem. Vajon tényleg a Madarász segített?

- Áh, dehogyis, biztos csak szerencsém volt- szállt vitába önmagával.

- Na de az nem lehet véletlen, hogy a portás és a tanár sem vette észre a késést!

- Dehogynem, én is lehetek egyszer nagyon-nagyon mázlis!

- Na de mi van, ha mégsem?

Egyszemélyes vitájából padtársa zökkentette ki, mikor oldalba bökte, hogy megmutathassa Gerda tanárnőről készült legújabb karikatúráját. Hárt találónak titulálta, majd elkezdtek róla beszélgetni, s a fiú örült, hogy valami eltereli figyelmét benső harcáról. Akkor még fogalma sem volt róla, hogy azt a harcot nem egyedül vívja. Nem, akkor még Hártnak nagyon sok mindenről nem volt fogalma!