14. fejezet

Hárt szíve nagyot dobbant, mikor felismerte az épületet: az a kórház volt, ahová anyját is szállították.

Ahogy végighaladtak az egyik folyosón, galambok és varjak hangjai szűrődtek ki.

- Látod, mennyire szerencsétlen vagy? Csak arra koncentrálj, hogy mennyire fáj, hogy nincs remény a gyógyulásra! Csak egyre rosszabb lesz a helyzet! Nem éri meg jónak lenni, hiszen mindig ők járnak rosszul, ők betegszenek meg, velük történik baleset... - károgták rosszindulatúan a varjak.

- Ne félj, a Madarász meggyógyít! Nem hagy el téged soha! Bízz benne, hiszen ha őbenne hiszel, még a halál sem gyűrhet le téged, hiszen te azzal is csak győztes leszeé! S látod, mennyi egészséges részed van, csak ezekre koncentrálj! S minden szépségre, amit kárpótlásul kapsz! Amíg a rosszra koncentrálsz, nem fogod észrevenni a javulást, ezért tekints inkább ezekre az ajándékokra! A hited hegyeket mozdíthat! - duruzsolták kedvesen a galambok.

- Itt vagyunk - mondta Malkiach, majd benyitott a kórterembe.

Az ágyon egy idősebb peregnus feküdt, s egy nagy varjú fogta közre szárnyaival. Azonban azokból kettő helyett száz volt. Látszott, hogy teljesen elgyengítette már a férfi testét. Hártnak ismerősnek tűnt annak arca, mintha már látta volna valahol. S akkor hirtelen eszébe jutott: ez volt az egyike azoknak a férfiaknak, akik elsétáltak előtte, mielőtt először tért be a Madarász Mentsvárába.

- De hát ő igaz hívő! Nagyon sokan imádkoznak érte! Miért nem tud menekülni mégis a gonosz varjútól? - kérdezte értetlenül Malkiachtól, majd halkan hozzátette - ugyanaz a betegsége van, mint édesanyámnak.

- Nézd meg jobban, Hárt - szólt Malkiach - ahogy egyre jobban szorongatja a varjú szárnyaival, ő egyre inkább fénylik, s már 15-20 erős kötél vezet ki belőle, ami közül már egyre több feszül. Minden egyes ima azokat a köteleket erősítette, mert a Madarász magához fogja nemsokára hívni, hogy Vele élhessen ott, ahol már semmi fájdalom nincs. Hidd el, mikor odakerül, esze ágában sem lesz inkább meggyógyulni és visszajönni!- ahogy ezt kimondta, a varjú minden szárnyával még jobban szorongatni kezdte a testet, s egyszer csak kipukkadt a férfit tartó léggömb. A férfi látszólag elkezdett zuhanni, de amint a zöld füst alá ért, a kötelek megfeszültek, s elkezdték felfelé húzni, s Hárt látta, ahogy megy a már fénylő, kissé áttetsző test az ég felé, s azon a testen már nyoma sem volt az előbbi gyengeségnek.

- Nem mindig jelent rosszat az, ami nekünk a világon annak tűnik! Minden történésnek oka van! Gyere, látogassuk meg anyukádat!

Hárt szíve mélyén remélte, hogy édesanyjához is bemennek, most mégis félve lépett be Malkiach után a kórterembe. Mikor meglátta az édesanyját szorongató varjút, könnybe lábadt a szeme. A száz karból 99 le volt törve, s élettelenül feküdt a padlón. A gonosz madár a még megmaradt szárnyával próbálta gyötörni a nőt.

- Imádkozzunk - mondta Hártnak mosolyogva Malkiach. Együtt mondták el a betegség végét jelentő imát. Az utolsó szárny is letört, a varjú fájdalmas károgással forrasztotta vissza szárnyait, majd elrepült a falon keresztül.

- Köszönöm, Madarász - rebegte sírva Hárt.

- Ideje hazamenni - szólt Malkiach egy kis idő elteltével - reggel majd bejöhetsz hozzá. Most már nincs miért aggódnod!

Csettintett egyet, mire újra Hárt szobájában termettek.

- Köszönök mindent - kezdte a búcsúzkodást Hárt - remélem még fogunk találkozni!

- Minden bizonnyal - kacsintott rá Malkiach - ne feledd, hogy mindent úgy kell leírnod, ahogyan láttad, nem szabad se hozzátenned, se elvenned belőle! Kérd a Fényt, hogy segítsen!

- Kérni fogom! Nem fogtok bennem csalódni! - mondta Hárt elszántan.

- Nos akkor viszlát a Madarász országában, Hárt. - mosolygott a fiúra.

- Viszlát - köszönt el Hárt. Kicsit szomorú volt, hogy el kell válnia Malkiachtól. Nagyon megkedvelte a galambot.

Malkiach rákacsintott, majd mosollyal az arcán eltűnt. Hárt nyomban álomba merült.

Másnap futva indult a kórházhoz, alig várta, hogy lássa édesanyját. Ahogy benyitott a kórtermébe, rögtön szaladt volna, hogy megölelje, de valaki már ült ott mellette.

- Apa - kiáltotta boldogan Hárt - Hát te hogyhogy itt vagy?

- Éjszaka érkeztem meg. Sikerült tisztázom a félreértéseket, így minden pénzem visszakaptam, s jöttem is haza, amint tudtam. Nem gondoltam volna, hogy a lehető legjobb hír fog várni: édesanyád teljesen meggyógyult! - fejezte be túláradó örömmel az arcán.

- Tudom- válaszolta mosolyogva Hárt - most már minden rendben van!

Odament hozzájuk, hogy megölelje őket, s közben hálát adott a Madarásznak, hogy ilyen jó hozzá. A család újra együtt lehetett egészségben.