13. fejezet

Mikor beléptek, épp a vége felé járt a Madarásztiszelet. Kerestek egy olyan helyet, ahonnan mindent látnak, majd Hárt kíváncsian körbetekintett. Ahogy várta, rengeteg fehér galamb volt a teremben, a Fény átjárta a társaság nagy részét, kötelek százai feszíttettek a magasba, s erős, megtermett Lélekörzők álltak a pecsétes homlokú peregnusok mögött. Ahogy nézelődött, szemet szúrtak neki a gonosz varjak. Észrevett sok peregnust a tömegben, akiknek buzgón súgdostak, sőt, olyanokat is látott - sokkal többet, mint gondolta volna - akiknek egyetlen kötelük sem volt, s Lélekörzőik is gyengék voltak. Meghökkenve látta, hogy néhány peregnus fülét befogják a varjak, s a suttogások közül, amit meghallott, nem egy a szokásos "rosszra csábítás, a jó megkérdőjelezése" helyett csak hétköznapi dolgokról szólt, mint például: "gondold át, mit kell még ma csinálnod", "mondd fel a leckédet", vagy hogy "gondold végig, mi volt tegnap a kedvenc sorozatodban". Ekkor megütötte fülét egy peregnus szitkozódása, aki nem messze állt tőle:

- Hallgass el, nem létezik a te Madarászod! Hazug kábító. Gyűlöllek, és bosszút fogok állni rajtad!!!

Ahogy odanézett Hárt, teljesen megdöbbentette a látvány. Egy varjú ült a peregnus fején, szárnyait a férfi arcára tette, s ahogy mozgott a madár csőre, úgy mozgott a férfi szája.

- Így néz ki, mikor egy peregnust "megszállnak"? És mi az a többi jelenség a peregnusoknál? - utalt Hárt az előbb látottakra.

- Sokszor a varjak befogják a peregnusok fülét, egyszerűen elintézik, hogy azok ne hallják meg a Madarász beszédét. A sugallatoknál is sokszor használják az "elterelő hadművelet" varázsát, hogy a peregnusok gondolatai messze elkalandozzanak az igazság szavától. Már ha egyálatlán eljönnek egy alkalomra. A varjak szeretik olyan dolgokkal lefoglalni a peregnusokat, amik hasznosnak tűnnek, de igazából csak távol tartják őket a Madarásztól. S igen, a megszállás az egyik végső eszközük. Sokan nem ismerik fel, hogy csak a varjú szól belőlük. Van, mikor nem is emlékeznek rá, mit mondanak. Sajnos ebben a társaságban nem ő az egyetlen peregnus, akivel ezt teszik. De most jól figyelj rá, mert Gotfrid elért beszédében ahhoz a részhez, ahol a varjakkal történő harcra hívja fel a figyelmet, hogy ne hagyják magukat befolyásoltatni a sötét erők által, s arra, hogy a Madarász és Amadé mellett ugyanolyan fontos a Fény jelenléte és munkálkodása is, ezért törekedniük kell rá, hogy befogadják.

Hárt újra figyelni kezdte a peregnust, s közben hegyezte a fülét Gotfrid szavaira. Mikor Amadé áldozatát kezdte segítségül hívni a gonosz elűzésére, megrendítő dolog történt. A varjú- mintha egy láthatatlan erő húzná el - kétségbeesetten próbált kapaszkodni az általa szorongatott arcba. Egy fájdalmas károgással engedte el azt, s távozott a falon keresztül. A férfi a károgással egyetemben gyötrelmesen felordított. Egyszerre károgások, sikolyok, köhécselések, sírások hangjai ütötték meg Hárt fülét, s ahogy körbenézett, látta, hogy varjak százai reppennek fel keserves károgással. Furcsa volt úgy végignéznie ezt a sokszor látott jelenetet, hogy a madárvilágban történteket is látja a saját világában lejátszódó események mellett. Döbbenten látta, hogy több nyakláncból, karkötőből is szállnak ki varjak, akiket eddig észre sem vett.

- Sok ékszer is hordoz sötétséget. A peregnusok tudatlanul vagy tudatosan erőket szabadítanak fel és költöztetnek beléjük. - magyarázta Malkiach.

- De mégis hogyan? - kérdezte Hárt.

- Többféleképpen is lehet. Más, nem Madarászhoz tartozó energiákat hívnak segítségül, megszemélyesítik őket, s úgy is kezelik; vagy éppen balga módon jelképnek tekintik, és átlépik a "csak egy tárgy" határát a vak tiszteletükkel.

Hárt újra végignézett a peregnusokon. Ahogy a varjak távoztak a teremből, úgy szállt le egyre több Fény a peregnusok közé. Egy nő elkezdett beszélni, de Hárt nem értette, mert nem az ő nyelvén szólt.

- Ez a mi nyelvünk- súgta oda mosolyogva Hártnak Malkiach.

- Gyönyörű szép a "galambnyelv" - szólt Hárt, miközben látta, hogy a nő mellett ülő férfi is ámulva néz szomszédjára és közben beszél. Ahogy rá is elkezdett figyelni, hallotta, hogy gyönyörű szép szavakkal dicséri a Madarászt. A nő beszédével ellentétben ebből minden szót értett.

- A hölgy is hasonlókat mond? - kérdezte Malkiacht.

- Ugyanazt mondják - felelte az - a férfi azt az ajándékot kapta a Fény által, hogy le tudja fordítani a nő szavait, mert mindet érti.

- Ez csodálatos - mosolygott Hárt.

A Madarésztisztelet véget ért. Hárt, mint mindig, most is úgy érezte, lelkileg teljesen feltöltődött. Az elmúlt percek eseményein gondolkodva, vakon lépdelt Malkiach mellett, mígnem az megállította őt.

- Elértünk az utolsó állomásunkra. - szólt.