12. fejezet

A család, akit megfigyeltek egy szép nagy, takaros házban lakott. Hárt kíváncsian lépett be Malkiach után a falon. A nappaliban a szülők éppen ordítozva veszekedtek. Ahogy várható volt, több varjú szava jutott el hozzájuk, mint galambé.

Az anya körül 2-3 varjú körzött, miközben gonosz nevetéssel kísérve a következőket mondták neki:

- Gondolj bele mennyi teher van a válladon: munka, főzés, takarítás, mosás, gyereknevelés; ehhez képest a férjed szinte semmit sem csinál! Hazaér a munkából és csak lebzsel! Ha csinál is valamit, csupa értelmetlen dolgot, csak farigcsál, vagy a garázsban foglalatoskodik valamivel, aminek soha semmi látható haszna nincs! Bezzeg amit te csinálsz, azt soha sem ismeri el, sohasem köszöni meg! Ha te elmennél otthonról, mi lenne vele? Nélküled megállna itt az élet, mégsem becsül meg téged! Tehetsz te akármit, úgysem leszel elég jó neki! Nem tudsz megfelelni az elvárásainak! Ráadásul öregszel is, ha nem vigyázol, majd kinéz magának egy fiatal, szép nőcskét! A múltkor is észrevette, hogy fodrásznál voltál? Naná, hogy nem! Mondd csak el neki, hogy milyen semmirekellő, hogy mennyire szerencsétlen az, aki vele él! Majd így nem lesz kedve félrekacsintgatni! Mondd el neki, mit nem csinált még meg a ház körül, amire már ezerszer megkérted, így nem lesz alkalma a szemedre hányni, amit te felejtettél el! Meg különben is? Minek néz ő téged? Szolgának? Jól gondolod, annak néz! Egy naiv bolondnak, míg magát mindentudónak titulálja! Hát ezt azért már igazán nem hagyhatod! Jól mondd meg neki a magadét! Taposd csak el, hagy vegyen vissza az arcából! Ráadásul a gyerekek is téged utálnak, mert ő nem is foglalkozik velük, rájuk nem szólna, ha kell, inkább hagyja, hogy hülyeséget csináljanak!

A galambok is próbáltak hozzá beszélni, de szelíd hangjuk alig hallatszott a varjak gonosz károgása mellett:

- Ne ordíts vele, azzal csak elvágod a közöttetek meglévő maradék bensőséges kapcsolatot is! Ezt nyugodtan is meg tudjátok beszélni! Hidd el, neked is jobb érzés lenne, ha őszintén elmondanád, ami téged bánt, és nem őt sértegetnéd helyette. Vigyázz, mérgedben sok olyat mondhatsz, ami tüskeként marad a másik lelkében, s utána hiába kérsz bocsánatot, a helye még sokáig ott marad! Ha a másik érzéseit rombolod, attól még neked nem lesz jobb! Próbálj okosabb lenni, és ne hagyd, hogy a keserűség elvakítson! A Madarász jó házasságot szánt nektek, de ehhez kérnetek kell a kegyelmét és követnetek kell a házasságra vonatkozó intelmeit! Ha beengeded a szívedbe a haragot, a keserűséget és neheztelést, az méregként fog hatni mind a testedre, mind a lelkedre! Vedd észre, hogy ha nem hozzátok helyre a kapcsolatotokat, azzal a Madarásztól is eltávolodtok! Ne hallgass a varjak hazugságaira!

De a férjet győzködő varjak sem voltak restek, rosszabbnál rosszabb gondolatokkal bombázták őt:

- Nézd, már megint csak ordibál veled! Hát így kell egy férfival bánni? Teljesen lerombolja a férfi büszkeséged! Ezt nem hagyhatod! S különben is! Mi az, hogy nem csinálsz semmit? Attól még, hogy ő a női agyával nem ért hozzá, te igenis hasznosat alkotsz! Főzés? Hát azért a legnagyobb jóindulattal sem lehet mesterszakácsnak nevezni, mit van úgy oda magával? Ezt mondd is meg neki! Emlékeztesd a múlt heti odaégetett rakottbabra is! Takarítás? Az csak neki fontos, mellesleg most is szét vannak dobálva a ruhái a hálóban. Rémes! Mosás? Na ne röhögtessen már téged! Nem is ő mos, hanem a mosógép, nem igaz? Nem olyan nagy kunszt beledobálni a ruhákat, azt te is meg tudnád tenni. De hát ezek amúgy is az ő dolgai! Ez mind asszonynak való munka! Ő se köszöni meg, hogy mellékállást is vállaltál! És még azért is téged piszkál, hogy nem neveled rendesen a gyereket! Ő meg csak azt csinálja! Állandóan piszkálja őket, meg büntetéseket ad! Hát nem elég, ha ő teszi? Miért olyan biztos benne, hogy ő csinálja jól? Látod, ez is azt bizonyítja, hogy mennyivel jobbnak érzi magát nálad! Pedig mi lenne vele, ha nem lenne férfi a háznál? Biztos visszasírna téged! Mondd is meg neki! Azt is mondd meg neki, hogy túlreagálja a dolgokat, arra biztos rá fog harapni! Na, ráharapott, már növelte is a hangerőt, eszerint célba találtál! Micsoda? Még hangosabban ordít veled? Na de egy nő ezt megengedheti magának egy férfival szemben? Hát persze, hogy nem! Tessék csak visszaordítani még pár sértést! Úgy! Nagyon jól teszed! Még, még, még...

A galambok itt is próbálkoztak persze:

- Ne beszélj így vele! A Madarász rád bízta a feleséged, s ő nem ezt a bánásmódot érdemli! Nyugodtan megmondhatod neki, hogy neked más véleményed van a dolgokról, de azt szépen is el lehet magyarázni a másiknak, anélkül, hogy beletipornál a lelkivilágába! Számításba kell venned, hogy a nők sokkal érzékenyebbek, s eszerint szólni hozzá! Gondolj bele az ő helyzetébe is, ne csak a tiédet nézd! Meg kell mentened a házasságod, mert szövetségesként kell a Madarász felé mennetek! Ha nem tartotok össze, Tőle is eltávolodtok! Ne engedd, hogy a gonosz varjak egymás ellen uszítsanak titeket! Ezt csak azért csinálják, mert tudják, hogy ha összefogtok, akkor rájöttök, hogy ők minden problémának a forrásai, és a Madarász segítségével el tudjátok őket űzni! Vedd észre, hogy a feleséged nem az ellenséged, hanem a bajtársad!

A galambok sajnos nála sem jártak sikerrel, s a veszekedés odáig fajult, hogy a férj elviharzott otthonról, s jól becsapta maga után az ajtót.

- Hova megy? - kérdezte Hárt Malkiachtól.

- A kocsmába vagy sétálni, attól függ, kire hallgat. - válaszolta az - A varjak éppen győzködik, hogy csakis az alkohol lehet gyógyír fájdalmára, s az lesz neki a legjobb, ha végre elengedi magát, iszik, s átadja magát a részegség mámorának. A galambok próbálják rávenni, hogy nyugodjon le, s kérje a Madarászt, hogy segítsen rendbe hozni a házasságát. Mint láthattad, mindkettőjükből vezetett fel pár kötél, de sajnos egyre inkább vékonyodnak, s egyiket-másikat a varjak hamarosan már el is tudják szakítani.

- Tudom, hogy teljesen nem érthetem meg, mi zajlik le egy házasságban, hiszen még nem tapasztaltam - szólt Hárt - De miért nem mondják el egymásnak, mi is bántja őket igazán, ahelyett, hogy a másikat szólják le? Talán ha elmagyaráznák a miérteket is, könnyebben megértenék egymást. Milyen jó lenne, ha egy hétig szerepet cserélhetnének, s megtapasztalhatnák a másik helyzetét! Biztos sokkal jobban megbecsülnék egymás munkáját!

- Igen, az valóban tanulságos lenne a számukra. De a galambokra hallgatva, s egy kis odafigyeléssel így is bele tudnák képzelni magukat, csak mivel a peregnusok mindig a saját érzéseik és igazságérzetük felé hajlanak, nehezen megy nekik. Mikor végre sikerül a fülükbe ültetni a gondolatot, hogy a párjuk szemszögéből is nézzék meg a dolgokat, akkor is sokszor csak azokra a vitapontokra mennek rá, amik mindkét oldalról az ő javukra fordítják a veszekedést. Ha pedig valahol rájönnek, hogy ők hibáztak, ahelyett, hogy bocsánatot kérnénenk, csak legyintenek egyet, hogy hát a másik sem hibátlan, vagy éppen keresnek valami kivetnivaló dolgot, hogy visszavághassanak. Ujjal mutogatnak a másikra, s a házastársuk hibáival mentegetőznek, hogy miattuk nem tudják ők sem megtartani, amit a Madarász kért tőlük. Csak éppen azt felejtik el, hogy a pukkanás után a Madarász csak az ő cselekedetüket fogja vizsgálni, és nem egymáshoz fogja mérni őket, hanem az ő beszédéhez.

- Kevesen veszik a fáradtságot, hogy minden sérelmet félretéve saját magukat vizsgálják meg, és először magukban próbáljanak mindent helyre tenni. Ha valakin át is suhan ez a gondolat, a varjak gyorsan támadásba lendülnek, hiszen tudják, hogy ezzel egy idő után a házastársukban is pozitív változásokat indítanának el. Sajnos azok is kevesen vannak, akik ebben a kérdésben a Madarász segítségét kérik, hiszen sokan úgy gondolják, ez amolyan peregnusi dolog. Pedig nagyon sok veszekedést a varjak robbantanak ki, s a Madarász segítségével le tudnák győzni őket. Na de menjünk, nézzük meg, mi történik az anyával.

Bementek utána a nappaliba. A nő halkan sírdogált a kanapén. A galambok próbálták vigasztalni, s ahogy beszéltek hozzá az anya kezdett rájuk hallgatni, s halkan imádkozni a Madarászhoz. Ahogy mormolta a szavakat, az egyik már elvékonyodott kötél elkezdett erősödni, egyre vastagabbá vált.

De a varjak nem hagyták magukat. Egyikük odaférkőzött az anyához, s elkezdte mondani gonosz beszédét. Hárt látta, hogy a nő eddig mozgó ajka megáll. Abbahagyta az imádkozást. Az addig vastagodó kötél elkezdett újra vékonyodni. A távirányítóért nyújt, majd bekapcsolta. Egy reklám ment éppen, ahol egy tökéletes alakú, szépen mosolygó nő éppen egy új, szenzációs fogyókúrás tablettát reklámozott.

A varjúnak sem kellett több:

- Most nézd meg, milyen szép alakja van! Neked sosem lesz ilyen! Kövér vagy és csúnya! Irigyeld őt, irigyeld csak! Nem, nem elég az irigység! Utáld őt! Utálj minden szép alkatú nőt! Már a szemük sem áll jól! Biztos mindnek egy a foglalkozása! Tudod, aki árulja a testét. Igen, minden szép, karcsú lány egy nagy szajha! Ezt jól jegyezd meg!

Az anya megvetően megszólalt: - Meddig fajul ez a világ, már mindent ilyen lotyókkal árultatnak! - azzal csatornát váltott.

Éppen főzőműsor ment: sztárok mutatták be, hogyan főzik meg vasárnapi menüjüket. Épp egy gyönyörű, műkörmös nő főzött méregdrága konyhájában méregdrága alapanyagokból ennivalót. Főzés közben megjelent a férje is, aki legalább 20 évvel idősebb lehetett nála.

A varjú már fűzte is hozzá a romboló gondolatokat:

- Látod, nektek sosem lesz ennyi pénzetek! Sosem engedheted meg magadnak, hogy külföldre utazhass, mint ez a nő! De ő is csak azért tehette meg, mert hozzáment egy gazdag, öregebb férfihoz! Biztos, hogy nem szereti, ismeretség nélkül is meg tudod róla állapítani, hogy ő is egy lotyó! Milyen műkörme van már? Közben a nyakadat mernéd rátenni, hogy sosem csinált tisztességes munkát! Most is csak azért tudja elkészíteni azt a finom ételt, mert van pénze a legjobb hozzávalókhoz, s szuperfelszerelése van! Most gondolj bele, milyen jó lenne, ha te is megkaphatnád mindezt! Ugye, milyen jó lenne? Vágyakozz csak! Egészen addig, míg rá nem jössz, hogy ezt sosem kaphatod meg! Nagyon jó! Most pedig merülj bele a keserűségbe! S ki okozta ezt a keserűséget? Hát a gazdagok! Már nem is akarsz a helyében lenni! Hiszen a gazdagok mind kíméletlen, beképzelt, ostoba libák! Mind azt hiszi, hogy övé a világ! Utáld őket!

- Jaj, hogy mennyire utálom az ilyen pénzéhes, beképzelt kis nőcskéket - kapcsolt át a nő mérgesen egy másik adóra, majd döbbenten bámult a képernyőre, mikor felismerte a híradó bemondónőjében régi osztálytársát, aki nemrég még ebben a városban lakott. A varjak ismét elkezdték sugallni a gondolatokat az anya felé:

- Emlékszel még erre a nőre? Az osztálytársad volt, egy kis szürke egér. Minden ilyen peregnust le kell nézni, és nem méltatni rá, hogy megismerd, milyen is ő! Te mindig is szebb és okosabb voltál nála, s nézd meg, ki mire vitte! Ő már egy híradóbemondó! Híres peregnus, gyönyörű, gazdag, s azt is jól tudod, hogy boldog házasságban él. Minden okod megvan rá, hogy irigyeld! Igaz, ami igaz, elhagyta előző férjét. Na, de ezért legalább utálhatod is! Úgy szóltak a pletykák, hogy már előző házassága idején a mostani férjével volt. Akárhányszor meglátod, jusson ez eszedbe: ő egy csapodár, könnyűvérű nő, akinek mégis jól alakult az élete, pedig meg sem érdemelte! Utáld őt, s hordozd magadban a keserűséget, hogy neki megadatott, ami neked nem! S ráadásul ez a nő egy buta galambár! Tudod, ők is csak élősködnek a többi nemzetségen, miközben még a szeretett Amadét sem fogadják el! A te sorsod keserű, semmi jó nincs az életedben... Gyűlöld azokat, akik szerencsésebbek nálad! Nézd le és nevesd ki azokat, akik szerencsétlenebbek! Véletlenül se próbáld meg őket a Madarász felé vezető útra terelni!

Mióta a tévé be volt kapcsolva, a galambok hiába mondták ellenérvüket, az anya csakis a varjakra hallgatott. Hagyta, hogy a világi gondok hatalmukba kerítsék. Ott ült a kanapén, teljesen összetörve. Kötelei egyre vékonyodtak. Az egyiket már el is tépték a varjak gonosz kacajjal.

- Annyira szörnyű ezt látni! Főleg, hogy én is sokáig hordoztam magamban ilyesfajta utálatot.

- És mi volt, ami miatt elhagytad azt?

- Az, hogy rájöttem, hogy vele együtt hordozom az igazságtalanság miatt érzett keserűséget, s ez mérgezi a lelkem. Aztán úgy döntöttem, hogy nem az én dolgom az ítélkezés, hanem a Madarászé, ezért csak a saját életemre és tetteimre kell összpontosítanom, bármennyire is nehéz.

- Jól döntöttél! Ez is a varjak egyik nagyon jól működő fortélya. Hiszen csakis erre megy ki a játék: a peregnusok belefeledkeznek az igazságuk kergetésébe, s ez által a gyűlölködésbe, s közben már nem is érdekli őket, mit mondott erről a Madarász. Ők akarnak ítélkezni, igazságot szolgáltatni, de még ha igazuk is van az érvekben, akkor is csak ártanak maguknak, mert nincsenek felvértezve a harag, a gyűlölet, a keserűség béklyóival szemben.

- Pedig csak hagyniuk kéne, hogy a Madarász ítélje meg őket, s boldognak kéne lenniük, hogy ők bátran léphetnek majd az ítélőszék elé - állapította meg szomorúan Hárt.

- Úgy van - válaszolta Malkiach. - A varjak nagyon eszesek. Nem olyan gondolatokkal támadnak, amik nyíltan rosszak vagy hamisak. Sokszor igazságot mondanak, de persze eltúlozva, s csakis a fájó pontra vezetik a peregnus figyelmét, minden más enyhítő körülményt elhomályosítanak. Sokszor pedig ferdítenek egyet az igazságon, de mivel benne van az igazság magja, az óvatlan peregnus nem veszi észre a hazguságot. Akármit is mondanak, nagyon cselesen tudják a peregnusokat a kétségbeesésbe és a fájdalomba vezetni. Ráadásul éppen a Madarász népe ellen hergelik őket, elfelejtetik velük, hogy a galambár nép éppen azért lett megvakíttatva, hogy ők megismerhessék a Madarászt. Nem véletlenül írja a Könyvek Könyve, hogy imádkozzanak értük.

Hárt bólintott, majd szólásra nyitotta száját, de ekkor történt valami a tévénél, ami nagyon megdöbbentette. Épp reklámok mentek, s egy-egy résznél varjúfejek bújtak elő a képernyőből. Nem repültek ki, félig emelkedett ki testük a televízió síkjából csak annyira, hogy egy-két gonosz, manipulatív mondatot el tudjanak mondani, majd újra visszasüppedjenek s eltűnjenek. Egy autós reklámnál is megjelent egyikük, hogy elmondja: vezess, száguldj, élvezd a nagy sebességet, nem kell betartanod a szabályokat, azok csak korlátozzák szabadságod!

Hárt csodálkozott, hogy a nő még mindig maga elé meredve néz, pedig hát elég feltűnő látványt produkált a tévéje. Milyen bolond vagyok - gondolta. Bizonyára ezt is csak én láttam, mert különben sikítozva rohant volna ki a szobából.

- Mi történik a tévével? - kérdezte Malkiachot.

- A tévében sok olyan műsor megy - s nemcsak reklámok, hanem egész estés filmek is - amiben manipulatív üzenetek vannak elrejtve a tudatalattinak. A peregnus megnéz egy adást, majd nem érti, honnan jön egy ártatlan veszekedés során az a gyilkos düh, ami egyszer csak hatalmába keríti, vagy honnan tör rá az a megmagyarázhatatlan rettegés egy váratlan órában. De nemcsak a tévé, a rádió, a zenelejátszó is ilyen hatással van. Számos zene készül ilyen szándékkal, s sokszor még maga a szövegíró, az előadó sem tud róla, milyen erőknek is ad így hatalmat. Bizony, lehet éppen a kedvenc zeneszáma hoz a peregnusra gonosz kísértéseket. Ha megnyitsz egy kaput a gonosz előtt, ő nyomban belép az elmédbe!

Ahogy Hárt eltűnődött ezen, hirtelen szárnycsapásokra lett figyelmes. A drogozó fiúknál feltűnt nagy, hófehér galamb ereszkedett le éppen a még mindig magába roskadó nő mellé. Suhintott egyet felé. Az anya, mint aki csak most kapott észbe, felpattant a kanapéról.

- El is felejtettem, hogy meg kell keresnem az útlevelemet, hogy holnap le tudjam fénymásoltatni - mondta magának hangosan.

Azzal elkezdett keresgélni az egyik fiókban. A galamb ismét intett egyet az egyik szárnyával. A nő abbahagyta az eszeveszett keresést. Egy percig mozdulatlanul állt, egy papírhalmot szorongatva. Lassan leült a földre, a kezében tartott köteget bámulva, amik - ahogy Hárt közelebbről megnézte - fényképek voltak. Hárt és Malkiach elé álltak, így ők is végignézték vele az esküvőjéről készült képeket. A nő arcán látszott, hogy megrohanták az emlékek, szeme könnybe lábadt. Minden bizonnyal pozitív élmények jutottak eszébe, mert az egyik galambnak sikerült elkergetni egy már károgni készülő varjút, s végre szólni tudott hozzá:

- Emlékszel, milyen boldogok voltatok? Emlékszel, milyen szépen beszélt a férfi, aki összeadott titeket a Madarász Mentsvárában? Emlékszel, mennyire örültetek, hogy a Madarász előtt szövetséget köthettetek? Ne hagyd elveszni! Változtatnod kell a hozzáállásodon! Hittel kell imádkoznod, s hallgatni arra, amit a Madarász súg neked! Ne feledd, ő mindig veled van! Megállás nélkül kopogtat az ajtódon, csak be kell engedned!

A nő könnyes szemekkel emelte fel fejét, s sírva kezdett imádkozni. Újra megerősödtek kötelei, s újabbak feszíttettek a régiek mellé.

- Köszönöm Madarász! Azt hiszem, tudom, mit kell tennem! Elmegyek bevásárolni, s vacsorára elkészítem a férjem kedvenc ételét, amit annyiszor főztem neki házasságunk boldog éveiben! Talán ő is engedni fog, s megbeszélhetjük akkor a dolgokat. Igen, a te segítségeddel meg fogjuk tudni beszélni! - mosolyogva, fellelkesülten fejezte be imáját.

Azzal felpattant, összeszedte holmiját, s elindult a városba, a hófehér galambbal, s újra megizmosodott Lélekörzőivel nyomában.

- És most? - kérdezte Hárt Malkiachtól.

- Most felmegyünk Suzie, a 18 éves lányuk szobájába - válaszolta Malkiach.

Suzie éppen telefonon beszélt barátnőjével. 4-5 erős kötél jött ki a hátából, s Lélekörzői is megtermett férfiak voltak, amiből Hárt arra következtetett, hogy szoros a kapcsolata a Madarásszal. Testéből és a homlokán lévő pecsétből csak úgy áradt ki a fény!

A lány vidáman ecsetelte, milyen boldogok a barátjával, akivel éppen fél éve lesznek együtt holnap.

- Nagyon örülök nektek! - válaszolta barátnője a vonal túlsó végén - na és mikor fogjátok megtenni?

- Megtenni mit?

- Hát tudod! Azt... Amit már szinte mindenki megtett rajtad kívül az osztályban.

- Mi... mi... mondtam már, hogy várunk az esküvőnkig! - válaszolta hebegve Szuzie.

- Micsoda? Én azt hittem csak viccelsz! Komolyan azt gondolod, hogy ki fog tartani melletted?

- Igen, hiszen együtt beszéltük meg.

- Jaj, olyan aranyos, hogy ilyen naiv vagy. De hát ez ha úgy vesszük, még felelőtlenség is tőletek! Mi van, ha valamiért nektek nem megy együtt? Rámehet a házasságotok! Elég veszélyes úgy egybekelni, ha még ki sem próbáltátok egymást, ha érted, mire gondolok... Mármint szép gondolat, meg minden, csak aggódok érted!

Suzie hirtelen nem tudott mit válaszolni.

- Őőő, értem, persze. Jaj, pont hív anyukám, sietnem kell - búcsúzott el gyorsan barátnőjétől, s választ sem várva nyomta ki a telefont. Nem volt kedve újra elmagyarázni elveit, hiszen eddig mindig süket fülekre talált.

- Miért van az a sejtésem, hogy a barátnője mellett is ült egy varjú? -súgta oda Hárt Malkiachnak.

- Igen, valóban ésszerű lenne, de most nem jól gondolod. Alapból minden rossz a varjaktól származik, de nem minden rossz történést, káros gondolatot idéznek elő ők közvetlenül. Ha már nem látod őket saját szemeddel, meg kell különböztetned, hogy mi az, amit egy galamb, vagy varjú sugall, s mi az, amit csak úgy véletlenül hoz neked az élet! Könnyen hamis következtetésekre juthatsz, ha minden mögé varjú vagy galambsereget képzelsz. De ne aggódj - folytatta, mikor látta, ahogy Hárt zavartan, összeráncolt homlokkal kezdi feldolgozni a hallottakat - a Madarász segíteni fog neked. A Fény mindent világossá fog tenni számodra.

- De most térjünk vissza Szuzie barátnőjére. Neki már jóval hamarabb megtörténtek ezeknek a gondolatoknak a megalapozásai. Sajnálatos módon a varjak ezen a téren nagyon nagy befolyást szereztek: már ez a fajta gondolkodásmód jelenti a normálisat, az alapot. A peregnusok úgy gondolják, a Könyvek Könyvének erre vonatkozó tanításai - sok más egyébbel együtt - érvénytelenek a mai világra, hiszen változott a kor, új trend van. Pedig az előírások a mai világra ugyanúgy érvényesek, még ha nehezebben is megy a kivitelezésük. 

-  A Madarász jól ismeri a teremtményeit, s mivel Ő alkotta őket, még saját maguknál is jobban tudja, hogy mire van szükségük. Persze a varjak próbálják a peregnusokat megtéveszteni, hogy felcserélődjék gondolkodásmódjukban a jó és a rossz. A Madarász azonban védelmezi azokat a fiatalokat és házasokat, akik az Ő útmutatása szerint élnek. Ezeknek a peregnusoknak a javukra válnak azok a mások számára érthetetlen megtartóztatások, amiket a megcsalt világ a jó megvonásának tart, pedig épp azoknak köszönhetik, hogy nem helyeződik átok az életükre.

- Ahogy te is láttad,  a varjaknak olyan mértékben sikerült a peregnusokat megtéveszteniük, hogy már az az alapvető dolog sem egyértelmű, hogy valaki fiúnak vagy lánynak születik. Három dologban is ravaszul megtévesztik őket. Az egyik az, hogy megváltozhatatlan állapotként tűntetik fel ezt előttük, holott ugyanúgy, mint egy viselkedésbeli problémánál, betegségnél vagy olyasfajta megkötözöttségnél, mint a dohányzás, alkohol, itt is a varjak megszállásaként alakul ki a Madarásztól elhajlott természet. Bár ebben az esetben nagyon nehéz a varjak elleni harc, hiszen ennek kialakulásához temérdek sötét bűn vezetett az évezredek során, mégsem lehetlen. A második dolog, hogy úgy terjesztik eszméiket, mintha a peregnusokat akarnák védelmezni, holott a céljük ennél sokkal tovább mutat: az egész peregnusvilág életmódját fenekestül akarják felforgatni. Hiszen ennek a vége beláthatatlan, akár olyan világot is elhozhat, ahol a peregnusok szóhasználatából egy idő után kiveszik az apa, anya, férj, feleség szavak, és minden olyan dolog, ami kettéválasztja a két nemet, vagy csak egyszerűen elvesztik ezek a dolgok az eredeti jelentésüket és szerepüket. A házasságok egy idő után mindenféle összeállításban jelenhetnek meg, kettőnél több peregnus között is. Az egynemű peregnusok közti igaz barátságok is veszélybe kerülhetnek, mert senki sem fogja tudni, hogy megnyithatja-e a másik felé a szívét anélkül, hogy a másik azt gondolná, hogy éppen szerelmet kínál, vagy anélkül, hogy a másik szeretne inkább szerelmet. A peregnusok idővel magányossá és paranoiássá válhatnak, s ezek következményeként magukat szeretőkké, irigyekké és gátlástalanokká lesznek.  A kapuk szélesen megnyílnak a varjak előtt. S ebből jön a harmadik, s egyben legveszélyesebb csapda,  mégpedig hogy meggyűlöltetik a Madarászt és az őt követőket, s az élet többi területén is megkérdőjelezik és felcserélik az eddig felállított jót. A peregnusok lelkesen mennek utánuk a varjak által felállított jót követve, egyre inkább elveszítve az esélyt a  nagy pukkanás utáni zuhanás elkerülésére.

Malkiach eszmefuttatását egy varjú beszéde szakította félbe. Ahogy Hárt számított rá, már el is kezdte gyötörni a lányt:

- Tedd meg! Nem kell várni az esküvőig! Hiszen szinte senki sem tartja már ezt be körülötted.! Gondolod, hogy ha akkora nagy bűn lenne, ennyien megtennék? Majd összeházasodtok valamikor, úgyis ő lesz majd a férjed, akkor meg mit számít? Tedd meg! Hagy lépjünk be az életedbe!

- Nem, miért jönnek ezek a gondolatok, Madarász? Nem akarom! - ugrott fel a lány. - Kérlek, segíts, nem akarom ezeket a gondolatokat! Amadé nevében parancsolom nektek, gonosz varjak, hogy hagyjatok engem! Amadé vére védelmezzen ellenetek!-mondta elszántan.

A varjú, aki eddig kínozta szavaival, hirtelen megnémult, majd társaival együtt fájdalmasan károgva elrepült.

- Úgy látom, ő már sok harcot vívott- jegyezte meg Hárt.

Suzie bekapcsolta számítógépét, s bejelentkezett az akkor épp közkedvelt közösségi oldalra. Egyik ismerősénél meglátott egy kiírást:

"Neked nincs lelked.

Te lélek VAGY.

És van egy tested" (C. S. L.)

- Igen, ez így van! És éppen ezért nemcsak a lelkemet, hanem a testemet is tisztának kell megtartanom, hiszen nem azért kaptam, hogy ne vigyázzak rá! Köszönöm Madarász, te mindig segítesz, ha elbizonytalanodom! - rebegte hálásan.

- Ezt egy galamb tette a szeme elé? - kérdezte Hárt Malkiachtól.

- Nem igazán. Ezt a helyes értelmezést az erős hite, s szíve sugallta neki, mellyel befogadja a Madarász Fényét. Nézd csak meg, mennyire fénylik. Ez a kisugárzás jelzi, hogy már a gondolkodásmódja is kezd a Madarásznak tetszővé válni, a galambok segítsége nélkül. Ha megnézed az idézetet, nem olyan egyértelmű az üzenete. Úgy is értelmezhette volna, hogy a testet csupán használatra kapta ajándékba, ezért elég csak a lelket tisztán tartani, a test vágyai pedig mindenkinek járó bónuszok a földi létben.

- Igaz - mondta Hárt, miután elgondolkozott Malkiach szavain, majd jobban szétnézett a szobában.

- Olyan üresnek tűnnek ezek a polcok - csúszott ki a száján. - láthatóan sok minden kidobásra került az elmúlt időben. Azoknak köze van a Madarászhoz?

- Rátapintottál a lényegre - válaszolt Malkiach. - A legtöbb helyen a Madarászt, s Amadét ábrázoló figurák voltak. Szuzie sokszor imádkozott úgy, hogy azok előtt térdelt. Ez nagyon veszélyes, mert nem szabad egy tárgyat így megszemélyesíteni, mert akkor már nem a Madarászhoz, hanem a szobor mögött álló varjúhoz intézed könyörgéseidet. De nemcsak ilyen bálványok, hanem szerencsehozó holmik, más mitológiát ábrázoló képek is voltak ott. Sok ilyen tárgyhoz már a készítésükkor hozzátapadnak varjak, s így költöznek be a családok otthonaiba.- mondta nagyot sóhajtva Malkiach

- Igen, erről már hallottam - válaszolta Hárt.

Ekkor a szomszéd szobából kiabálás ütötte meg fülüket.

Mikor átértek, látták, hogy két fiú- úgy 12 és 15 évesek lehettek - civakodik a távirányítón, s kedvesnek semmiképp sem mondható sértéseket vágnak egymás fejéhez. A varjak közben lelkesen segítettek ötletet adni, nehogy kifogyjanak a bántó szavakból.

A kisebbikhez így szóltak:

- Ne hagyd magad! Ez már nem csak a távirányítóért folytatott harc! Mindig el akar téged nyomni, azt hiszi feljebbvaló, mert ő a nagyobb! De bezzeg ha te megsérted, rögtön megbántódik, még sokszor sír is! Annyira szánalmas, nem? Mindig figyelned kell, hogy nehogy belegázolj a lelkecskéjébe. Tisztára mint egy nyafogó kislány! Igen, ezt feltétlenül mondd meg neki! Ráadásul sokkal okosabb is nálad, te sosem fogsz olyan eredményeket elérni, s a szüleid sosem lesznek rád olyan büszkék, mint rá! Mindig őt bízzák meg feladatokkal, mert úgy gondolják, ő a felelősségteljesebb, te egy kis haszontalan szeleburdi vagy! Ezért irigyeld őt, csak ne ismerd fel, hogy ezt érzed, hasson rád megmagyarázhatatlan utálatként és ellenszenvként! Ő a te elnyomód, ezért harcolnod kell ellene! Érezz ingerültséget, akárhányszor megjelenik! Ne légy hozzá kedves, hiszen nem érdemli meg, de te várd el tőle, hogy ő kedves legyen veled!

A másikhoz intézett szavak így szóltak:

- Most nézd meg, mennyire nem tiszteli ez a kis beképzelt mitugrász az idősebbeket! Mindig a lelkedbe gázol, így sosincs önbizalmad semmihez! Ő a művész a családban, ő tud rajzolni, táncolni, szavalni! A többiek persze el vannak tőle ájulva, csak te ismered a sunyi, kevésbé ártatlan arcát! Bezzeg te semmit sem tudsz felmutatni, csak hogy jól tudsz görnyedni a könyvek fölött! Ő még a lányoknál is sokkal sikeresebb lesz. Nem, azért ennyire nem lehet jó neki, keressünk csak valami nagy hibát benne, s vágjuk is rögtön a fejéhez! Megvan! Egy érzéketlen tuskó! Egyáltalán hogy lehetnek barátai? Bizonyára mind ott fogja hagyni! Ezt mondd is meg neki! Úgy látom, telibe találtál, még mérgesebb lett, mert már páran ott is hagyták, ahogy erre te nagyon helyes módon emlékeztetted! Bár nem ezért hagyták ott, hanem mert mi, varjak elcsábítottuk őket, de az most mellékes, nem igaz? Akkor most azt mondd meg neki, hogy semmit sem lehet rábízni, mert olyan kétbalkezes! Jó, úgy látom, ez megint telitalálat volt! Különben is mit pattog itt neked? Egy idegegesítő kis töprincs, taposd el, mutasd meg ki a főnök!

Hárt úgy érezte, ez egy végtelenségig folyó veszekedés lesz. Ekkor nyílt az ajtó, belépett az éppen hazaérkező apjuk és beszállt a vitába. Hárt megnyugodva állapította meg, hogy nem részeg.

- Hagyjátok abba! Állandóan egymást marjátok! - ordított rá a fiúkra.

- Te is mindig kiabálsz anyával! - vágott vissza az egyik.

- Ne légy tiszteletlen! Ahhoz neked semmi közöd! Akkor lenne ilyen nagy a szád, mikor a többiek csúfolnak az iskolában, akkor nem nekem kéne állandóan bejárnom az osztályfőnöködhöz! Különben is? Mi ez a kosz itt már megint? Semmit nem csináltok egész nap! Anyátok is megkért, hogy söpörjetek össze odakint és mosogassatok el!

- Anyának mindig csak az a fontos, hogy szép legyen a ház - szólalt meg a másik. -És már tegnap is összesöpörtünk, most minek kéne?

- Csak! - torkollta le az apja. - Mert koszban éltek!

- Ez nem igaz, miért várjátok el, hogy mindenki úgy gondolkozzon, ahogy ti? -kérdezték a gyerekek egyszerre.

- Mert mi vagyunk a szülők, és te azt csináljátok, amit mi mondunk - zárta le a vitát az apa, s kifele menet még jól be is csapta az ajtót.

A gyerekek hátat fordítva egymásnak, duzzogva ültek le saját íróasztalukhoz.

- Nos, ez egy elég tipikus példa volt. Most mindhárman össze vannak törve lelkileg, s saját sebüket nyalogatják. A szülők a munkahelyről, a gyerekek az iskolából hozzák haza a stresszt és keserűséget, s ezeket mind egymásra zúdítják. Mind azt gondolja, hogy igaza van, mivel csak a saját érzését ismeri, mert addig nem jut el, hogy a másikét is befogadja. A szülők meg vannak róla győződve, hogy gyerekeik lusta, felelőtlen kamaszok, akik semmiben nem akarják kivenni a részüket az otthoni házimunkából. A gyerekek pedig úgy gondolják, ők sokat segítenek, mégsem veszik észre, csak olyan dolgokat keresnek, amiért leszidhatják őket, hogy nem csinálták meg. A varjak ismét egy ördögi körbe vezetik be őket: a szülők állandóan ordítanak, mert már nem bírják a vállukra tett súlyokat, amin a gyerekek nem könnyítnek, pedig az ő terhük is köztük van. A gyerekek emiatt még kevésbé akarnak segíteni, mert már szinte könyörületlen elnyomókként tekintenek szüleikre, akiknek mindenre az a válaszuk, hogy: "csak" vagy hogy: "mert én azt mondtam". Így azok még inkább idegesebbek, még nagyobb szakadék húzódik köztük és gyerekeik között. Ennek hatására az egész családi házat áthatja az idegesség, ingerültség, keserűség, és ez még több varjat vonz, s még kevesebb lehetőséget ad a galamboknak az enyhítésre. Bizony, a varjak tudják a módját annak, hogyan hangolják egymás ellen a családtagokat a hibák felnagyításával és a jótettek észrevételének gátlásával. Mindezt úgy, hogy egyik-másik peregnusnak más-más dolgot helyeznek a figyelem középpontjába, hogy még azon is összevesszenek, amit emiatt látnak másként. S mindezek tetejébe jönnek a meggondolatlanul kimondott szavak, a negatív megvallások, amik mind teremtő erejűek, és sokszor szörnyű következményeket okoznak.

- De mi lenne a megoldás? - kérdezte Hárt.

- Legfőképpen az, hogy soha ne forduljanak el a Madarásztól, s mindenben kérjék az áldását. Neki kell lennie az elsőnek mindenki életében. A második a család, s a peregnusi kapcsolatok. S csak ezután jöhet a ház, a tárgyak. Ha jó a kapcsolatod a Madarásszal, sok galambot vonzol be magad köré, s a peregnusi kapcsolataidat is könnyebben kezeled. Azonban ha a másik nem teszi ugyanezt meg, sokkal nehezebb a dolog, hiszen ő még nem lépett ki a varjak "fogságából". Nem szabad a világi dolgokat felmagasztalni: a Madarász nem a házad tisztaságát fogja megnézni, hanem a lelkedét! Vigyázz, a világi tökéletességre vágyás hamis, elérhetetlen álmokat szül, és keserűségbe vezet! Ugyanígy ne vesd a lakás alá a családot a fontossági sorrendben! A lakás van értetek, nem ti érte! Persze azért nem szabad alábecsülni sem! Ahogy az ideiglenes tárolóként megkapott testedet is becsülöd, a környezeted is kell, még ha nem is az a legfontosabb! Olyan környezetet kell kialakítanod, ahol jó a közérzeted, s ahol jóérzéssel áldod a Madarászt, s nincs veszélyeztetve egészséged sem - mert sajnos olyan is előfordul, hogy valaki annyira elhanyagolja... A gyerekeknek segíteniük kell szüleiknek, át kell venniük azokat a terheket, amit tudnak, s muszáj alázatosnak lenniük. A szülőknek azonban nem szabad ezzel visszaélniük, nekik is tisztelni kell gyermekeiket, s azt a megfelelő mennyiségű súlyt ráhelyezniük, amit még rendben elbírnak, s amitől majd tisztességes, szorgos felnőttek lesznek. Meg kell találniuk a tökéletes egyensúlyt úgy, hogy közben betartják a fontossági sorrendet: első a Madarász, aztán a család, aztán a lakás. S nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy csak pozitív megvallásokat tegyetek egymásra - mert a teremtő erő nemcsak a negatív dolgokra igaz!

- Ez így elég nehéznek hangzik - mondta elgondolkodva Hárt - ha már van egy peregnus is a családban, aki viselkedésével vonzza a varjakat, nem biztos, hogy a többi tud majd védekezni ellenük. Nem beszélve arról, hogy milyen hatással lesz azoknak az életére, akik ilyen környezetben nőnek fel. Illetve az is nehéz, ha valaki a környezet rendben tartását nem veszi eléggé komolyan, és csak a többiekre hárítja ezt a feladatot.

- Igen, ezt jól látod! Ezért sokkal nagyobb az egymásra utaltság egy családban, mint a peregnusok gondolják. Sajnos nem dönthetsz a rokonod helyett, s ha az enged a gonosznak, bevonzza a házatokba azt. Nehéz felvértezned magad ellenük, de ha kitartóan imádkozol, sikerülni fog! Ugyanúgy fel kell hívnod arra is a figyelmét, hogy nemcsak a Madarász felé vannak kötelességei, hanem peregnustársai, s így a családja felé is.

- És mi történt az apával? - váltott témát Hárt, ahogy újra eszébe jutott az előbbi családi jelenet. -Azt láttam, hogy sikerült őt lebeszélni a kocsmáról, de a gyenge Lélekörzői azt jelezték, még mindig a varjak behatása alatt van.

- Az apa most újra elment sétálni, ahol a nagy fehér galamb most Őt fogja meggyőzni arról, hogy mentse meg házasságát, és a gyermekeivel is hozza rendbe kapcsolatát, mindezt pedig a Madarász segítségével.

Őszintén meg fogják beszélni a problémájukat a feleségével, s megpróbálnak megoldást találni rá, miközben kérik a Madarászt, hogy segítsen nekik ebben. Aztán lehívják a gyerekeket, s kölcsönösen bocsánatot kérnek egymástól. Persze nehéz lesz nekik változást hozni az életükbe, s sokszor fognak beleesni a régi hibákba, de lassan sikerül nekik a jó úton maradni. Mindezt pedig egy tiszta, ártatlan lélek kitartó imái tették lehetővé.

- Szuzié - mosolygott Hárt, majd álmélkodva kérdezte Malkiachot. - Te mindent tudsz?

- Dehogyis, csak a Madarász az, aki látja a jövőt és mindenkinek a gondolatait. Ha ő nem mondta volna el most nekem, én sem tudnám. De gyere, most átmegyünk a következő helyszínre.

Miközben sétáltak, Hárt látta, hogy az általános méretnél kisebb varjak és galambok szállnak a városban a peregnusok között, de 10-15-ös csapatokban. A varjak fekete, a galambok fehér port szórtak a peregnusok közé.

- Mi az, amit oda szórnak? - kérdezte Hárt.

- A fekete por a reménytelenség, rosszindulat, fájdalom, fáradtság, önzés s hasonló rossz, ami a peregnusok lelkére szokott telepedni, a fehér pedig az öröm, az elégedettség, a segíteni vágyás, és társai. Te is érezted már gondolom, mikor ezek az érzések a semmiből telepedtek rád.

- Igen, persze. Tudhattam volna, hogy ezek mögött is a varjak és galambok állnak- válaszolta Hárt, majd kérdőn Malkiachra nézett, mikor rájött, hogy a Madarász Mentsvára felé tartanak - ez lesz a következő állomás?

- Igen, ez talán egy kicsit megrázóbb lesz, mint az előző kettő. A tegnap délutáni összejövetelt fogjuk megtekinteni.