11. fejezet

Ahogy kiléptek a házból, Hárt nyomban visszahőkölt. Galambok és varjak százai repkedtek körös-körül.

- Majd megszokod - mondta neki mosolyogva Malkiach. Gyere, oda megyünk be először. - mutatott egy szemben lévő szórakozóhelyre.

Hárt bólintott. Ahogy beléptek mind a szemének, mind a fülének hozzá kellett szoknia a benti állapotokhoz. Hangosan dübörgött a zene, a fények össze-vissza cikáztak. Egyszer csak a zsivaj eltompult, a kép kitisztult. Hárt gonosz suttogásra lett figyelmes. Ahogy a hang irányába fordult, látta, hogy két varjú ül egy szépen kicicomázott lány vállán, s ők suttognak a fülébe. Közelebb ment, hogy hallhassa. Malkiach követte.

- Igyál még egy kis alkoholt, az majd felbátorít! Nézz csak magadra, csúnya és jelentéktelen vagy, és ráadásul még bénán is táncolsz! Ha iszol, minden jobb lesz, akkor lesz magabiztosságod! Csak az kell most neked! Mindenki ezt csinálja, erről kell, hogy szóljon a buli! Nem is lennél igazi fiatal, ha nem élnéd ki magad! Nem elég! Még igyál! Hidd el, sokkal jobbnak fogod látni a világot, az összes problémád megszűnik...

A lány nagyokat kortyolt italából, pedig már látszott rajta, hogy nem teljesen józan. Hárt legszívesebben kiütötte volna a poharat a kezéből, de semmit sem tehetett. Látta, ahogy pár galamb próbál odaférkőzni a lányhoz, de a varjak nem engedték őket. Egyiknek mégis sikerült a füléhez jutnia, s próbálta rávenni a lányt, hogy ne igyon már többet. A lány egy pillanatra elgondolkozott, de aztán mégis kortyolt egyet. A varjaknak így sikerült a galambot elűzniük. Ahogy Hárt közelebb lépett, látta, hogy egy vékony kötél vezet fel a lány hátából a mennyezetig, s láthatóan azon túl. Ahogy azon gondolkozott, mit jelenthet ez, megütötte fülét több másik gonosz hang. Nem sokkal arrébb egy férfihoz beszélt bőszen két varjú.

- Nézd, az a lány elég csinos! - duruzsolták a fülébe, s Hárt látta, hogy a férfi az előbb megfigyelt lányra néz.

- Menj oda hozzá - folytatták a madarak - most felcsípheted! Vidd haza magadhoz, hiszen mikor adódik máskor ilyen lehetőség, hogy egy ilyen jó csajt szedhetsz fel?

A férfin nem volt semmilyen kötél. Hárt látta, hogy odamegy a lányhoz, meghívja még egy italra, majd elkezdenek táncolni. Egy pár perc múlva már egymás szájában voltak, s nem sokkal később együtt távoztak. Ahogy mentek, a lány után kullogott két vékony középiskolásnak tűnő fiú, a férfi után pedig két sokkal fiatalabb, akik ugyancsak nagyon vékonyak voltak. Testük áttetsző volt, senki sem vette őket észre. Ahogy Hárt jobban megnézte őket, látta, hogy Malkiachéhoz hasonló fehér szárnyaik vannak. A lány kilépett az ajtón, s eltűnt Hárt szeme elől.

- Biztos, hogy nem tehetek érte semmit? - kérdezte aggódva Hárt.

- Sajnos nem - válaszolta Malkiach - most haza fog menni vele, s eltöltik együtt az éjszakát. Másnap a lánynak biztosan hatalmas lelkiismeret-furdalása lesz, hiszen alapvetően tiszta lélek, csak túl bizonytalan, "menni akar a tömeggel", s ezt a gyengepontját használják ki a varjak. Nem ez lesz nála az első eset. De már kezdi megnyitni a szívét a Madarásznak. Ne aggódj érte, várhatóan nemsokára teljesen megnyílik, s akkor jobban fogja tisztelni a testét és elméjét!

- Ezt jó hallani - mondta Hárt kicsit megnyugodva - és mi lesz a férfival?

- Sajnálom, mindenkinek a jövőjére nincs rálátásom, főleg, hogy a szabad akarat miatt elég gyakran változik. Elég egy ráhatás, s egy elhatározás meghozatala, ami teljesen átírja. Ennek a lánynak már majdnem szilárd a döntése, s éppen ezért a galambok kemény harcot tudnak vívni érte. De menjünk tovább. Sok mindent kell még látnod.

- Egy pillanat még. Az a vékony kötél a Madarászhoz vezetett? Ki volt az a négy vékony fiú, aki utánuk kullogott? - kérdezte Hárt.

- Ahogy egy peregnus a Madarászhoz fordul, kötél feszül ki ő és a Madarász között, ami nem engedi lezuhanni a nagy pukkanás után. Ahogy erősödik a peregnus hite, úgy erősödik a kötél is, majd újabb és újabb kötelek feszülnek mellé. Ezeket a köteleket a varjak csak akkor tudják elszakítani, ha gazdájuk elfordul a Madarásztól, mert a hit gyengülése a kötelek vékonyodását jelenti. A négy kullogó fiú Lélekvédő volt, akik eredeti alakjukban ugyancsak galambok. Az ő feladatuk, hogy a varjakat elhessegessék, hogy a galambok odaférhessenek a peregnusokhoz. Azonban ezt csak akkor tudják megtenni, ha maguk is megerősödtek. Mint láttad, a lányhoz tartozó két fiú már nőtt, de még mindig nem elég erősek.

- Kitalálom: ahogy a lány hite erősödik, úgy erősödnek a Lélekörzői is- mondta Hárt.

- Így van - bólintott mosolyogva Malkiach.

Nem értem - ráncolta homlokát Hárt, miközben körbenézett - hogyhogy itt sokkal több varjú van, mint galamb? És hogyhogy a galambok alig tudnak odaférkőzni a peregnusokhoz, vagy ha sikerül is nekik, a varjak hamar el tudják őket kergetni?

- Azért, mert akik ide jönnek, azoknak nagy része már szinte teljesen átadta magát a bűnnek. Úgy képzeld el a peregnusokat, mintha mágnesek lennének, akik a gondolatukkal befolyásolják, hogy mit vonzanak. Ha romlottsággal van tele a peregnus lelke, úgy egyre jobban hallgat a varjakra, s azoknak egyre több joguk lesz befolyásolni őt. A galambok próbálkoznak azzal, hogy hassanak rá, s visszatérítsék a jó útra, de ha a peregnus nem hallgat rájuk, sőt, az ellenkező irányba fordul, az olyan, mintha egy pajzsot feszítene ki a galambok ellen. Egy idő után az egyén lelke annyira feslett lesz, hogy a galambok már szinte egyáltalán nem tudnak hozzáférni. De ehhez nagyon-nagyon sok idő kell. Természetesen ez fordítva is működik. Ha a peregnus hallgat egy galambra, akkor megerősödik, s a varjak nem tudják úgy elűzni, mint az előbb láttad a lánynál. S minél több jót cselekszik, a galamboknak annál több joguk van hatni rá, s egyre többen lesznek. A galambok persze mindig a Madarász utasításait követik.

Ahogy Malkiach magyarázott, két varjú repült el előttük, majd távozott a kijáraton, akik kétszer olyan nagyok voltak, mint társaik.

- Ők miért ilyen nagyok? - kérdezte csodálkozva Hárt, ahogy utánuk nézett.

- Ők a Nagykísértő Varjak voltak. A varjak és a galambok között is vannak kisebbek és nagyobbak. - válaszolt Malkiach. - A nagyobbak értelemszerűen sokkal veszélyesebbek. Hatalmas katasztrófákat tudnak okozni, de ha kell kisebb, azonban annál ravaszabb fortélyokkal próbálják befolyásolni a peregnust. S őket nem tudják elűzni az egyszerű galambok.

- Akkor mégis hogyan lehet védekezni ellenük? - kérdezte Hárt.

- A legnagyobb fegyverrel: Amadé áldozatára hivatkozva. De ez már komoly harcot igényel, s igen sokszor hosszas elvonulás, összefogás és könyörgés is szükséges ellenük. Azonban gyakran már az is nehéz feladat, hogy egy peregnus felismerje, hogy ilyennel van dolga.

- És létezik ilyen nagy galamb is? - kérdezte reménykedve Hárt.

- Hát persze, hogy létezik. Csak magától értetődően ők a romlott lelkeket veszik célba, és nagyobb küzdelmekben vesznek részt. Gyere, most nézzünk kicsit szét odakint is.

Ahogy kiléptek, jobbra rögtön egy bagózó csoportba botlottak. Körülöttük is sok varjú volt, s mind lelkesen mondták gonosz befolyásukat:

- Ez az, ez kell nektek! Ugye milyen jó érzés? S ráadásul még menőzhettek is vele! Enélkül nem is tudnátok átvészelni a stresszes időszakokat! Na meg hogy nézne ki egy buli cigi nélkül? Már ez is az életetek része, milyen rossz is lenne elhagyni ezt a jó, megszokott időtöltést!

A galambok sem voltak restek, próbáltak hatni a peregnusokra szavaikkal, de csak néhányszor sikerült egyiküknél, másikuknál elérni, hogy elgondolkozzanak, mielőtt újra beleszívtak a mérget árasztó dohányba. Mögöttük szomorúan álltak vézna Lélekvédőik.

Hárt hálát érzett a Madarász felé, hogy őt kirántotta ebből az állapotból. Megborzongott, ahogy arra gondolt hogy egy pár hónappal ezelőtt még őt is ugyanígy uralták a varjak. Ekkor váratlanul meglátott egy fiút köztük, aki fénylett, s kettő erős kötél vezetett fel belőle. Homlokán fényesen tündökölt az igazak pecsétje. Mögötte két erős, izmos férfi állt - Hárt először rá sem jött, hogy ők a Lélekvédői. A fiú nem dohányzott, bár a többiek egyre jobban kínálták.

Körülötte sok galamb volt, akik szavaikkal bíztatták:

- Nagyon jól teszed, hogy nem cigarettázol! Csak mérgeznéd a tested! Nem kell neked az ahhoz, hogy élvezni tudd a bulit vagy hogy nyugodt legyél: mindez csak ámítás, egy illúzió. Csak azért tartják olyan jó tevékenységnek a dohányzást, mert már megszokássá vált náluk, s a rabjai lettek.

Néhány varjú próbálta őt győzködni, hogy próbálja ki, attól még nem lesz baja, de a fiú nem hallgatott rájuk, s Lélekvédői könnyen elhessegették a gonosz madarakat. Hárt ennek igazán örült. Jó volt végre látni olyan csatát, amiből a galambok kerültek ki győztesen.

Malkiach megbökte könyökével, majd fejével egy sötétebb, eldugottabb hely felé intett. Hárt bólintott, majd odasétáltak. Két húszas éveiben járó fiú készült éppen drogozni. Körülöttük a sok-sok varjú rengeteg érvvel helyeselte tettüket, s már alig várták, hogy azok felbontsák a fehér porral teli zacskót, s bűnükkel megörvendeztessék őket. Ahogy próbálták szétnyitni a tasakot, hirtelen eleredt az eső, de úgy, mintha dézsából öntötték volna.

- A francba - kiáltotta egyikük, majd kikapta barátja kezéből a zacskót, s türelmetlenül próbálta feltépni - gyorsan, mielőtt elázunk, és a cucc is.

A másik próbálta kirángatni esernyőjét a táskájából, de valamiért nem tudta kinyitni a hátizsák csatját.

- Aha, már jön is - mondta mosolyogva Malkiach, mikor felnézett az ég felé.

Hárt követte tekintetét, s látta, hogy a nemrég látott nagy varjakhoz hasonló méretű galamb száll le a két fiú mellé. A zacskót bontogató fiú egyre mérgesebben szitkozódott. A galamb egy intésére azonban a tasak szétnyílt teljesen, s az összes por a nedvessé vált füstrétegre ömlött. A csatornából kifolyó víz pedig szépen elmosta az utolsó szemig.

- Te bolond ügyetlen! - indult meg a hátizsákos a port kiszóró fiú felé, majd megpróbált beütni egyet társának.

De a galamb egy másik intésére elvétette az ütést, s barátja helyett a falba verte öklét hatalmas erővel. Hallani lehetett, ahogy eltörnek csontjai. Hatalmasat ordított. Nagyon fájt neki. A másik próbált a segítségére sietni, de egy újabb intésre megbotlott s olyan szerencsétlenül lépett rá hátizsákjára, hogy kiment a bokája. A két fiú nyöszörögve ült ezután egymás mellett, mindkettő nagyon fájlalta sajgó testrészét. Akárhogy is próbáltak más megoldást keresni, a kínzó fájdalom arra a döntésre juttatta őket, hogy bemenjenek a kórházba. Így hát egymást segítve indultak el az épület felé, a galamb pedig szállt utánuk.

- A kórházban észre fogják venni rajtuk, hogy drogosok, így bent fogják tartani őket egy ideig. Ha ma nem ömlik ki az a szer, az egyikük meghalt volna. A szüleik már régóta kérlelik a Madarászt, hogy vessen véget a züllöttségnek az életükben. A kórházban találkozni fognak egy kedves peregnussal, akit a Madarász küldött oda, s aki beszélni fog nekik a Madarászról. A Madarász nyitottá fogja tenni a szívüket, így remélhetőleg a jó döntést fogják meghozni. - mondta Malkiach.

Hárt megborzongott. Szívből remélte, hogy mindketten ezt fogják tenni.

- Jó volt látni a szórakozóhely előtt egy olyan peregnust, aki erősen követi a Madarászt. Észrevettem, hogy fényt árasztott. Ez miért volt?

- Mikor valaki befogadja a Fényt, az a Madárvilágban láthatóvá válik.

- Értem. - mondta Hárt, majd lenézett saját magára, és észrevette, hogy belőle is árad a fény, csak eddig annyira lekötötték figyelmét az események, hogy eszébe sem jutott magára nézni. Lelkét újra elöntötte az öröm.

- És most hova megyünk? - kérdezte Malkiachtól.

- Meglátogatunk egy családot - válaszolt Malkiach - bár őket célszerű lesz nappal látogatni.

Tapsolt egyet, mire egy szempillantás alatt nappal lett.

- Szép volt - dicsérte meg mosolyogva Hárt.