A mennyei mosógép

"Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk? Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van. Gyönyörködjél az Úrban, és megadja neked szíved kéréseit. Hagyjad az Úrra a te utadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti." /Máté 6: 31-32; Zsolt 37: 4-5/

     Gondterhelten néztem az előttem fekvő papírlapra, amin számítások keszekusza sora bámult vissza rám. Nem gondoltam, hogy a pár havi jövedelemkiesés ennyire megterheli pénztárcánkat. Persze a váratlanul tönkrement mosógép sem volt belekalkulálva. Sem a lerobbanó kocsi...

      Kész! Számításaim szerint, ha egy pár hétig fényevő leszek, a fűtést kicsit visszavesszük (azaz letekerjük nullára) és eszkimómódban élünk, talán sikerül mindent befizetnünk. Nagyot sóhajtottam, próbáltam kitalálni, honnan folyhatna be valami váratlan juttatás. Ahogy már szinte fájóan törtem fejem, egyszerre vízcsobogást hallottam a fürdőből.

        Kíváncsian mentem oda, s a látvány, ami elém tárult, egy akkor nagyon rám férő cselekedetet hozott ki belőlem: elnevettem magam.

       - Te mégis mit csinálsz? - kérdeztem értetlenül lányomtól, aki egy halom ruha közepén ült, és elkezdte kézzel kimosni kedvenc darabjait, amik egy kisiskolás gyermek játékmódszereihez híven eléggé szennyezettek voltak.

        - Nem látod, anyu? Kimosom a ruháimat! - válaszolta.

        Leguggoltam hozzá.

        - Miért nem tesszük inkább a mosógépbe?

      Liza gyanakvó tekintettel nézett az újonnan vásárolt szerkezetre, ami sokkal nagyobb volt elődjénél.

    - Nem is tudom. Olyan óriási az a gép! Nem lesz baja benne a ruháimnak? Nem lenne jobb a régit használni, ami jól bevált?

       - Már hogy lenne baja? - válaszoltam nevetve. - És nem lenne jobb, mert nem vált be, hiszen tönkrement! De hidd el, az új sokkal jobban vigyáz majd a ruháidra, mint az, nem beszélve arról, ahogy te a kezeddel dörzsölöd! Mellesleg hiába súrolnád, nem tudnád kiszedni belőle azokat a foltokat!

      - Hát jó... legyen! - egyezett bele kelletlenül Liza.

      Elővettem egy mosókapszulát, hogy beletegyem a dobba.

      - Ezt a ruhákkal egy helyre kell tenni? - kérdezte csodálkozva.

    - Persze, majd a víz feloldja és úgy kerül bele a ruhákba. - válaszoltam, majd együtt bepakoltuk az említett textíliákat.

     - És most? - kérdezte.

     - Tenni kell bele még öblítőt. Szeretnéd te csinálni? - kérdeztem.

    - Igen! - válaszolta lelkesen, ami a békülés első jele volt az új háztartási eszközünk felé.

     Miután segítettem neki az illatos folyadékot a megfelelő helyre tölteni, elővettem a használati útmutatót.

     - Most pedig megnézzük, melyik programra kell állítani. - mutattam neki a leírást. - Látod? Ez kell nekünk! - mutattam az egyik ikonra. - Odacsavarod a mosógép gombját?

     - Persze! - s már ugrott is oda.

    - És most?

    - Nyomd meg a start gombot!

    - S - T- A -R -T . - olvasta le az egyik gomb melletti írást, majd benyomta.

    Izgatottan meredtünk a mosógép elejére, ahol egy üvegablakon keresztül láthattuk a történéseket. Azaz csak láthattuk volna, ugyanis semmit sem csinált a gép.

    - Nem értem! - húztam össze szemöldököm. Megnyomtam én is a gombot, de akkor sem működött.

      Pár pillanatig értetlenül néztem, majd megláttam a földön heverő kábelt és a homlokomra csaptam!

   - Nahát, hogy ezt hogy nem vettem észre! Nem volt bedugva a konnektorba! - nevettem el magam.

    A gép egy kattanással beindult, Liza pedig örömmel vonult vissza szobájába. Én ott maradtam, lassan leültem a fehér masina elé, és csak néztem, néztem, ahogy a víz dobálja a ruhákat.

   - Milyen gyönyörű ez az új mosógép! Annyira köszönöm, Uram! - sóhajtottam. Bár nem várt kiadás volt, mégis úgy örültem neki! Szívemet elöntötte a hála.

    - Látod, mennyire ismer engem az én Istenem? - szólítottam meg az előttem zörgő szerkezetet. - Tudta, hogy ha nem romlik el az elődöd, akkor képes lennék évekig húzni, hogy megvegyelek téged! - tettem hozzá nevetve.

     Hátradőltem, és végignéztem az egész programot. Sosem csináltam ilyet, és talán őrültségnek hangzik. De annyira jól esett! Éreztem, hogy az Úr ott van mellettem. Nem szóltunk egymáshoz, csak csendben ültünk. Végig az járt az eszemben, hogy mennyire jó is Ő, és hogy nem tudok elég hálás lenni azért, hogy elhívott. Hagytam, hogy elmerüljek a szeretetében, miközben csak néztem a forgó, összeolvadó színeket.

     A mosást jelző csipogás megszólalt, és én felriadtam, mintha akkor ébrednék. Lassan felálltam, kiszedtem a tiszta ruhákat.

      - Hmmm... De jó illatuk van! - szorítottam oda orromhoz egy pulcsit. - Hogyan tudsz ilyen illatokat kitalálni? (...) Hogy micsoda?! A Mennyben még jobbak lesznek? Nem tudom elképzelni, mi lehet ennél jobb! - mondtam az Úrnak. - Nagy szerencsénk, hogy nem korlátozod a hatalmad a mi képzelőerőnkre!

        Bár Liza megígérte, hogy segít a teregetésben, mégsem szóltam neki. - Fontos, hogy a szülők is gyakoroljanak "kegyelmet", ahogy Isten is teszi - gondoltam.

     Visszaültem a komor papírocskám fölé. Nagyot sóhajtottam és felnéztem a parafatáblára, ami ott lógott az asztal fölött, és tele volt tűzve igékkel.

    "Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el." - olvastam.

   Elmosolyodtam. Az öblítő illata elárasztotta a szobát, mélyen beleszippantottam a levegőbe. Eszembe jutott, hogy egy pár perccel ezelőtt milyen jó volt a mosógépet nézni az Úrral. Vele még az is izgalmas program! Újra elnevettem magam, ahogy képzeletemben megjelent Liza, ahogy próbálja maga kimosni koszos ruháit.

      És akkor a szívembe hatolt a felismerés. Nahát! Emberek, hogy az Úr mennyi mindent tud tanítani nekünk egyszerű dolgokon keresztül! Csak mi sokszor oly buzgón megyünk a saját fejünk után...

     Én nevettem ki Lizát, holott ugyanazt csináltam, amit ő, csak másképpen! A sok számolgatás és tervezgetés, amiből szépen kihagytam az Urat! Saját kezembe akartam venni az irányítást és képes lettem volna a régi masinától, a világtól várni megoldást, holott jól tudtam, hogy mennyire romlott is az! Pedig végig ott volt előttem a mennyei mosógép... Jézus vére, a Vele való közösség, amely a legjobb mosószer, s ami eltávolít minden szennyet, bajt, csüggedést az életünkből. A Szent Szellem, ami olykor csendes patakként visz minket, máskor pedig, ha arra van szükség, jól felráz, ahogy a ruhákkal tette a víz a mosógépben. Úgy jelenti ki bennünk Krisztust, ahogy a mosókapszulát oldja és viszi be a szövet legbensőbb részébe.

     Ismét a falon lógó igére néztem. - Na persze, a Biblia, a használati útmutató, amit ma sajnos nem kaptam elő olyan gyorsan, mint a mosógép papírját...

        - És az Úr? - tettem fel a kérdést, miközben már előttem is volt a válasz. Az áram, ami mindennek a forrása, és ami nélkül semmi sem működik. Vajon hányszor állunk hasznavehetetlenül, kimerülten azért, mert elfelejtettünk csatlakozni a mennyei konnektorhoz? Milyen kegyelmes az Úr, hogy ha mi nem csináljuk, akkor sokszor Ő teszi meg helyettünk, ahogy most velem is tette!

      - Elég nekem a te kegyelmed! - mondtam, majd összegyűrtem a hitetlen számolással teli papírt és kidobtam a szemetesbe. Bocsánatot kértem az Úrtól, és hálát adtam neki, hogy olyan jó hozzám! Aggodalom és számítgatás helyett inkább elővettem a gitárom és dicsérni kezdtem Őt. Liza kíváncsian jött ki a zenét hallva, és vidáman csatlakozott hozzám.

        Később már a vacsorához készülődtünk, mikor nagy örömmel toppant be férjem. Liza rögtön odaszaladt hozzá. Apja felkapta, megpuszilta, majd hozzám fordult.

       - Nem fogod elhinni! A főnököm ma behívatott és képzeld, jutalmat kaptam! Többet, mint a havi fizetésem! Milyen jó az Úr!

    - De, el tudom hinni! Nagyon is! - mondtam mosolyogva, majd odamentem hozzájuk és megöleltem őket.

     Orromat ismét megcsapta az öblítő finom illata. Elképzeltem, ahogy hálánk felszáll az Úrhoz, még jobb, számomra elképzelhetetlen illatként!