A legnemesebb Király

Megfárad az ember, ahogyan kergeti

Vágyát, miről azt hiszi, boldoggá teszi.

Türelmét veszti, ahogy egyre keresi

Az utat, melyről azt reméli, jó helyre viszi.

Hányszor kérdezzük, hogy: "miért, miért?!",

Mert nem úgy történt valami, ahogyan szeretnénk?

Hányszor követeljük az áldásunk idejét,

Ahelyett, hogy inkább a Te terved követnénk?

Hányszor jön fel bennünk a pöffeszkedő ÉN,

Aki majd megmutatja a világnak magát!

S hányszor is kesergünk életünk "nagy" terhén,

Hogy elefánttá formáljuk a picinyke bolhát?

Hányszor nézel le ránk fejedet csóválva,

Látva balgaságunk végtelen hosszát?

Mikor hálátlanul indulunk ellenséged nyomába,

Hogy tudsz még megértően, szelíden szólni hozzánk?

Ó, Királyom, Uram, nincs Hozzád hasonló!

Nincsen senki, ki nyomodba érhetne!

Hűséged és kegyelmed örökkévaló,

Dicsőségednek nem állhat semmi felette!

Köszönöm, hogy tanítasz, szüntelen formálsz engem,

Hogy nem fordulsz el, mikor megérdemelném!

Köszönöm, hogy ledöntöd a torlaszokat bennem,

S szeretettel tisztogatod bűnre hajlott elmém!

Uram, most átadom újra az életem,

Minden érzésemet, s minden gondolatom!

Leteszem eléd a nehezedő terhem,

S aggodalmam helyett inkább Benned bízom!

Uram, hadd legyek én is egy hű szolgád!

Teremts ehhez kérlek tiszta szívet bennem!

Törd meg lelkem felett a gonosznak uralmát,

Mutass utat nekem, hogy merre is kell mennem!

Legyen meg az akaratod életem felett,

Törd meg bennem a keménynyakúságot!

A szívemnek trónján csak Te foglalj helyet!

Add, hogy a Te szemeddel lássam a világot!

Ne engedd meg Istenem, hogy felfuvalkodjak,

Segíts nekem mindig alázatos maradni!

Ne engedd, hogy bármit is Nélküled akarjak,

Mert a csatáimat csakis Veled szeretném vívni!

A legnagyobb kincsem Te vagy nekem, Uram!

A Te jelenléted mindennél többet ér!

Te vagy, ki örökre boldoggá tetted utam,

Mert élek már nem én, hanem Krisztus bennem él!