
A hibákat legjobban úgy kerülhetjük el, ha szilárd ismerettel bírunk az igazságról...
Matthew Henry
Kedves Látogató!
Életem során sokat kerestem létezésem értelmét, kutattam a boldogsághoz vezető utat. Próbáltam én is "normális" lenni, követni a nagyra tartott, sikeresnek mondott embereket. De próbálkozásaim sorra kudarcba fulladtak, még önmagamat sem sikerült megtalálnom.
Kerestem Istent is, s bár úgy gondoltam, megtaláltam, igazából csak egy emberek által megfestett képet követtem. Azt hittem, hogy a kereszténység lényege a vallás, ahol vezekelni kell, és sok jót meg kell tagadni a világban. Azt hittem, hogy a rendeletek folytán csak búskomor kötelezettségek vannak, betanult, régi hagyományok, amelyek egy visszafogott földi élet után legalább elvezetnek az örök boldogságba. Ezután abban bíztam, hogy elég az emberi erkölcsök szerint jónak lennem ahhoz, hogy a Mennyországba mehessek. De valahogy sehogy sem találtam meg az utam.
Végül eljutottam életem mélypontjára, mikor már úgy éreztem, minden értelmetlen. Teljesen egyedül álltam a világban, azt gondoltam, túl kicsi vagyok ahhoz, hogy bárki észrevegyen és segítsen. Tele voltam gátlásokkal, félelmekkel, meg nem értettséggel és megválaszolatlan kérdésekkel. Bár a külvilágnak azt mutattam, hogy ez csak átmeneti állapot, belül mégis éreztem azt az ürességet, amit semmilyen öröm, semmilyen sikerélmény, semmilyen élvezet nem tudott betölteni.
Ekkor szólított meg engem az igaz Isten, akit mindaddig nem láttam, mert a világ és vallás eltakarta előlem. Befogadtam Jézust a szívembe, s az életem örökre megváltozott. Megtanultam, hogy mi a különbség vallás és hit között. Megtanultam, hogy mit jelent igazán kereszténynek lenni. Az eddig fejemben lévő sötét illúziók szertefoszlottak, a bensőmben lévő üresség megtelt Isten szeretetével. Örök remény és boldogság költözött a szívembe, és sorra ismerem meg az igaz válaszokat a keserűségemben felmerült kérdésekre. Bátran állíthatom, hogy az Úr igája valóban édes, és a törvények nem elnyomnak, hanem a szívbe vannak bevésve, és egy sokkal jobb és örömtelibb életbe vezetnek.
Ennek az oldalnak célja, hogy leírjam azt, amit a megtérésem óta tanultam és átéltem, hogy tegyek azok ellen a tévhitek ellen, amik engem is távol tartottak az igazságtól. Szeretnék én is hozzájárulni ahhoz, hogy az emberek felismerjék, mi is a kereszténység valójában. Nem állítom, hogy csak öröm az élet, mert vannak nehéz harcok, és vannak fájdalmak. De hiszem, hogy a Biblia tartalmazza a teljes igazságot arról, ami az igazi boldogságba vezet.
Talán Te is éltél már át olyan érzéseket, amiket az előbbiekben leírtam, talán Te is tele vagy megválaszolatlan kérdésekkel! Vagy éppen csak megfáradtál a keresztény életedben, és szeretnél egy kis buzdítást. Remélem, ez az oldal segítséget tud Neked nyújtani! Ha kérdésed van, írj bátran a megadott emailcímre! Kívánom, hogy szilárd ismeretre juss az igazságról! :)
Minden jó és áldás, amit leírok az Úrtól van, ezért Övé minden dicsőség! :)